Állampolgárként várja a hiteles történelmi filmeket. Ha a trailerben nem kungfuznak, és nem dagályos zenére lengetik a magyar zászlót, ő rohanni fog a moziba.
A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be Fliegauf Bence új filmjét, a Jimmy Jaguárt. A világpremier alkalmából a Népszava interjút is közölt a rendezővel, aki emlékeztetett rá, hogy ez zsinórban a második no-budget filmje, “ami A-kategóriás fesztiválon köt ki, a legutóbbit Berlinben díjazták is”.
Fliegauf az állami filmfinanszírozásról és az abból kiszorultakról is megosztotta a gondolatait, meglátása szerint a magyar filmtörténet most két szálon zajlik.
Az egyik a Nemzeti Filmintézet (NFI) nagyszabású kísérlete, a másik a függetleneké, akik továbbviszik azt a magyar filmet, amit mindannyian ismerünk. A filmtörténészeknek ez nagyon izgalmas korszak lesz, amikor meg kell fejteniük majd, hogy mi történt ebben az egy-másfél évtizedben. Én örülök, hogy a függetlenek közé tartozom, különösen, hogy a Rengeteg – mindenhol látták, ha jól tudom – az egyik első ilyen volt ebben a hullámban
– magyarázta a Rengeteg, a Dealer, a Tejút, a Womb és a Csak a szél nemzetközileg elismert rendezője.
Arra a kérdésre, hogy mi is lenne ez a nagyszabású kísérlet, amit szerinte a Nemzeti Filmintézet folytat, Fliegauf kifejtette:
A kísérlet tárgya, hogy lehet-e valódi művészeti teljesítményt létrehozni keresztény-konzervatív értékrend alapján. Az kiderült, hogy az nem jó irány, hogy kungfu-film készül a márciusi ifjakról. A Hunyadi-sorozat viszont igazi, világszínvonalú, professzionális teljesítmény, ott az igazi kérdés az ár-érték arány. Bonyolult kérdés ez, mert én egyetértek azzal, hogy szükség van hősies, történelmi filmekre – ha sikerül egy ilyen művet létrehozni, az ventilálja a kollektív emlékezetet. Mi lett volna, ha ezt az óriási büdzsét (alsó hangon 15 milliárd forint) arra költik, hogy készítenek mondjuk tíz hasonló színvonalon megmunkált, konzervatív értékeket képviselő filmet?
Azt is elmondta, miféle filmekre gondolt:
Ott van például A gyertyák csonkig égnek, ami egy kiválóan megírt, polgári világhoz kötődő regény – nem lehetne egy igényes filmadaptációt készíteni belőle, ami egy vörös szőnyeges fesztiválon köt ki? Vagy mondjuk a második magyar hadsereg tragikus megsemmisüléséről? Vagy egy pátosz nélküli, mai felfogású film ’56-ról? Mondjuk olyan hitelességgel, ahogy Moharos Attila tette a Szolgának születve című katartikus filmjében? Vagy itt van Sztehlo Gábor evangélikus lelkész – én őt igazi hősnek tartom, szerintem azonnal filmet kellene forgatni róla. Nem lenne jó megkérdezni Mátyássy Áront, Pálfi Györgyöt, hogy nincs-e kedve gondolkodni a témán? Nyilván könnyű leadni a rendelést, és várni a csodát – tisztában vagyok vele, hogy a kérdés komplikált. Éveken át zajlott a vita arról, hogy miért csak liberális alkotók kapnak pénzt, liberális projektekre. Ez a helyzet most megváltozott. Én mint néző, és mint állampolgár várom a hiteles történelmi filmeket. Ha a trailerben nem kungfuznak, és nem dagályos zenére lengetik a magyar zászlót, én máris rohanni fogok a moziba. És szerintem nem leszek egyedül a nézőtéren.
A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott Jimmy Jaguárról a Hollywood Reporter is közölt kritikát:
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
