szerző:
Vándor Éva - Czeglédi Fanni

Ha a közbeszédből vagy a kommentekből indulunk ki, úgy tűnhet, hogy Magyarország a hétköznapi pofonok országa. A jelenség azonban számokban is mérhető, és az UNICEF legfrissebb eredményei elég elkeserítő képet festenek: túl sokan nincsenek tisztában azzal, hogy egy gyereket még indokolt esetben sem lehet elfenekelni vagy megpofozni.

A gyereknevelés Magyarországon kicsit olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá, mindenki felhatalmazva érzi magát, hogy hozzászóljon. A gyerekek fegyelmezése ezért is nagyszerű beszédtéma, és sokszor ürügy a szülői, sőt a nagy társadalmi összekacsintásra, amire nem olyan rég a TV2 szerkesztői is ráéreztek, amikor az Appra, magyar! című műsorban azzal a kérdéssel szembesítették az épp uralkodó közhangulatot megfejteni próbáló hírességeket, hogy adhat-e egy pofont a szülő a gyerekének. A válaszokból pedig egy meglehetősen megengedő hozzáállás bontakozott ki.

Ez volt az a műsor, amelyben egy pszichopedagógus a szakértőiség minden súlyával elmondta azt is, hogy bár a pofon megalázó, vannak olyan helyezetek, amikor megkerülhetetlen, majd ezek után még gyerekverési tippek is elhangzottak – a legtöbb vendég és a műsorvezető helyeslése kíséretében.

A műsorban zajló beszélgetés és a szavazás abszurditásáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben. A jelenség azonban számokban is mérhető. Ezt a feladatot rendre a nevelési gyakorlatok és a közvélekedés alakításában aktív szerepet játszó UNICEF vállalja magára. A 2017 novemberében végzett friss kutatásuk több ponton is visszaigazolja azokat a gyereknevelési elképzeléseket, amelyek például a TV2 műsorában köszöntek vissza.

Az UNICEF a Publicus Research-csel együttműködve egy telefonos kérdőíves adatfelvétel keretében országos reprezentatív mintán alkotott képet néhány egyszerű kérdéssel arról, hogy miként vélekedik a magyar társadalom a gyereknevelés lehetséges eszközeiről.

A megkérdezettek 36 százaléka úgy vélte, megengedhető, hogy a szülők fizikai fenyítési eszközöket is használjanak, ha fegyelmezni vagy büntetni akarják a gyerekeket. Az ilyen módszereket a válaszadók 53 százaléka egyértelműen elutasította, 11 százalék pedig nem tudja, nem kívánt válaszolni.

„Természetesen a gyereknevelés eszközeivel kapcsolatos vélemény nem azonos a tényleges tevékenységgel, tehát e válaszokból nem következtethetünk arra, hogy a magyar népesség milyen arányban alkalmazza a testi fenyítés valamilyen formáját. Tudjuk, magas a látencia, és azt feltehetőleg sokan sejtik, hogy nem ildomos verni a gyereket – ezzel is magyarázható a választ elkerülők relatíve magas aránya” – pontosít Tausz Katalin, az UNICEF gyermekjogi vezetője a kutatásról szóló jelentésben.

A kutatásból kiderül, hogy akiknek 18 évesnél fiatalabb gyerekük van (a megkérdezettek közül 29 százaléknak), sokkal kevésbé tartják megengedhetőnek a fizikai fenyítést, mint azok, akiknek nincs ilyen életkorú gyerekük. Az előbbi csoportnak 25, míg az utóbbi csoportnak 40 százaléka elfogadja a testi fenyítést.

Ami a válaszadók nemét és életkorát illeti, a nők és a fiatalabbak elutasítóbbak az ilyen gyereknevelési szokásokkal szemben: a 45-59 éves válaszadók nagy része, 61 százaléka utasítja el a fizikai fenyítést, a 60 évesnél idősebbek majdnem fele (47 százalék) pedig elfogadhatónak tartja. Érdekes, hogy míg a többi iskolai végzettségi csoportban kiegyenlített az elfogadók aránya (legfeljebb 8 általános 32, szakmunkás 33, diplomás 35 százalék), addig az érettségizettek a legkevésbé elutasítók: 42 százalékuk szerint megengedhetőek a fizikai fenyítési eszközök.

A kutatás készítői arról is érdeklődtek, hogy milyen módszerek használhatók fegyelmezési eszközként.

A megkérdezettek válaszai alapján a játszásra fordítható idő, a gyerek egyik kedvenc tevékenységnek megtiltása és a gyerek egy kedves tárgyának elvétele a legnépszerűbb fegyelmezési eszköz.

A gyerek megszégyenítésének is tekinthető sarokba állítást a válaszadók majdnem kétharmada (64 százalék) megfelelő módszernek tartja. Ez a típusú büntetés a legelfogadhatóbb megszégyenítési módszer a legfiatalabbak körében, de népszerű azoknál a válaszadóknál is, akiknek 18 éven aluli gyerekük van (70 százalék).

A kutatásból egyértelművé válik, hogy a gyerek megpofozását a magyar lakosság több mint egynegyede, a fülének meghúzgálását pedig ötöde gondolja elfogadhatónak. Bár a fizikai fenyítési eszközöket a megkérdezettek 36 százaléka utasítja el, mint fegyelmezési módszert, úgy látszik, a fenékre verést nem tekintik annak: a válaszadók több mint fele, és még a testi fenyítésre nemet mondók 41,7 százaléka is megengedhetőnek tartja.

De mit mondunk, és mit teszünk valójában? A megkérdezetteknek csak 7 százaléka nem alkalmazná egyik büntetési formát sem: ez a szám rettenetesen alacsony. A válaszadók több mint egyharmada 1-3 fegyelmezési módot elfogadhatónak tart, majdnem felük pedig 4-6 eszközt is hatásosnak tart. A legerősebben büntetéspártiak (7-9 eszköz) a magyar társadalom 8 százalékát teszik ki.

Tausz Katalin hozzáfűzi: „Igaz, a testi fenyítés, a megszégyenítés alkalmazását sokszor a szülők eszköztelenségével, tehetetlenségével magyarázzák, ám ez sem mentesít attól, hogy szembenézzünk ennek a gyerekre gyakorolt káros pszicho-szociális hatásaival és azzal, hogy így a szülők akarva-akaratlanul azt közvetítik a gyerekeknek, az erőszak a konfliktusok megoldásának elfogadható és megfelelő formája."

Az UNICEF nemzetközi felmérése szerint világszerte csaknem 300 millió 2 és 4 év közötti gyerek éli át rendszeresen az erőszakos fegyelmezést a gondviselői részéről. Vagyis minden négy gyerekből három. Az önkontrollra és az illedelmes viselkedésre nevelés része minden kultúrának, sok gondviselő azonban erőszakos fizikai és pszichológiai módszerekhez folyamodik, hogy büntesse a nem kívánt, és bátorítsa a helyesnek gondolt viselkedést. Ezek a formájuktól függetlenül mind a gyerekjogok megsértésének számítanak.

©

A Harris Poll 2013-as amerikai felmérése szerint a generációk között lassú váltás tapasztalható a gyerekverés elfogadottsága terén, de még a legfiatalabb, milleniumi nemzedékhez tartozó szülők fele is úgy gondolja, hogy a verés elfogadható. Az X generációnál ez az arány 82 százalék. Szintén ebből a felmérésből derül ki, hogy azok, akiket gyerekként vertek, nagyobb eséllyel fogják maguk is verni a gyerekeiket.

Beszélni róla, tenni ellene

Ha a közbeszédből, esetleg a kommentekből indulunk ki, úgy tűnhet, hogy Magyarország a hétköznapi pofonok országa. Nemrég a gyerekbántalmazás egy kifejezetten súlyos esete késztette véleménynyilvánításra a kommentelőket, akik közül sokan visszaigazolták azt, hogy a gyerek verhetősége magától értetődik. A hírekbe is bekerült esetben felfüggesztett börtönt kértek egy fiát pofon ütő bokodi apára: a férfi akkora erővel ütötte meg a gyerekét, hogy a 11 éves fiú az ajtófélfának esett és bevérzett a szeme. (A hírből és a kommentekből inspirálódó cikkünket itt olvashatja.)

A társadalmi hozzáállást a gyerekveréshez talán befolyásolhatja, hogy a vert gyerekek felnőttként már megpróbálnak beszélni azokról a fizikai és lelki sérülésekről, amelyeket a verés okozott nekik. Így tett egy korábban nekünk nyilatkozó pszichológus is. Őt az ösztönözte a megszólalásra, hogy a kezébe került a boltokban egészen a közelmúltig még forgalmazott Fegyelmezz! Megéri című könyve, amely gyakorlati tanácsokat gyűjtött egybe arról, hogy hogyan kell „helyesen” verni a gyerekeket. Korábbi cikkünkben arra a kérdésre, hogy miért állt a nyilvánosság elé, így fogalmazott:

Abban is reménykedem, hogy ha esetleg olyan szülő olvasná az interjút, aki azon dilemmázik, hogy pofozzon vagy ne pofozzon, akkor elgondolkodik. Szeretném, ha rájönne, hogy nem ez a valódi kérdés. Akarja-e, hogy a gyereke bízzon benne, hogy egészséges felnőtt legyen? Vagy lelki roncs legyen belőle? Ezt gondolja végig, amikor felemeli a kezét – ne azt, hogy az adott viselkedést leállíthatja-e egy pofonnal. És ezt már nemcsak a saját tapasztalatom, hanem a szakmai tudásom fényében is mondhatom.

A szakember és egykori áldozat kiállásának konkrét eredménye is volt: a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány által megjelentetett gyerekverési könyv ellen több mint ezer pszichológus és gyermekvédelemmel foglalkozó szakember írt alá petíciót, amelynek nyomán a Libri levette a polcairól a köteteket. 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!