szerző:
Gyarmathy Éva

Egyre több óvodában és iskolában vezetik be a boldogságórákat. Ez nem vicc, ez a valóság. Ezek a büdös kölkök ugyanis még boldogok sem tudnak lenni, erre is tanítani kell őket.

A magyar gyerekek valóban boldogtalanok. Tele vannak szorongással, és annyira nem tetszik nekik az iskola, ahol elvben a boldogulásukat készíthetnék elő, hogy kimennek az utcára tüntetni. Sokan közülük nem akarnak itt élni, ahol boldogtalanok, és ahogy lehet, migrálnának boldogabb országokba. Vannak, akik az öngyilkosságig vagy legalább annak gondolatáig is eljutnak. Valóban tenni kell valamit értük, mert a boldogtalan gyerekből még boldogtalanabb felnőtt lesz.

A problémát azonban nem az oldja meg, hogy az iskolában töltött kb. 30 stresszes órához hozzáteszünk 1 óra boldogságot, amikor például ahelyett, hogy boldogan szaladgálnának a gyerekek, arról olvashatnak, hogy milyen jó dolog a mozgás. Ugyanis tankönyv és munkafüzet is van a boldogságórákhoz, és bugyuta énekek is. Itt elérhetők – csak erős idegzetűeknek.

Egyelőre nincsen osztályzat a boldog órákon, legfeljebb házi feladat. Persze ami késik, nem múlik. Valahogyan a boldogságot is minősíteni kell egy olyan rendszerben, ahol a minősítéssel tartják kordában a kicsiket és nagyokat. Milyen szép lesz: Bálintka etikából elégséges, boldogságból sajnos megbukott. Igaz, az apja otthon folyton jól elveri az összes gyereket az édesanyával együtt, de a tankönyv elmagyarázta, hogy a boldogság egy mosoly, és belülről jön. Bálintka mégsem mosolyog eleget. Sőt, egyáltalán nem mosolyog. Fél az apjától, az osztálytársaitól, néha a tanítótól és állandóan a migránsoktól. Ezek közé kellene beszúrnia a boldogságot.

Azt senki nem tudja pontosan megmondani, mi a boldogság, de az örömnek még az agyfiziológiai hátterét is ismerjük, annyira jól meghatározható. Ahol pedig sok öröm van, ott megteremhet a boldogság. A dopamin nevű agyi hormon a fő irányítója az örömnek. Egész konkrétan ez az agyi átvivő anyag az ön- és fajfenntartásra irányuló tevékenységeket, valamint a társas-szellemi kielégülést jutalmazza az örömmel: étel, ital, szex, biztonság, és ha ezek megvannak, akkor játék, aktivitás, újdonság, érdekesség, siker, társas megerősítés. Ha mindebben hiányt szenved valaki, akkor ritkán él meg örömöt, és esélye sincsen a boldogságra, akárhányszor is jelesre felel belőle.

Az esély pedig nem nagy. Egy felmérés szerint a magyar gyerekeknek több, mint egyharmada él szegénységben, éhezik vagy egészségtelen ételeket kap, 150 ezer gyerek él úgy, hogy nincsen vécé a háztartásban, 200 ezer úgy, hogy nincsen villany. A magyar gyerekeknek egy igen nagy részét azonnal leírhatjuk az alapvető örömök tekintetében.

Aztán ott vannak a különböző iskolai nem megfelelések, amelyeknek csak töredékét fedik le a „sajátos nevelési igény” és a „beilleszkedési, tanulási és magatartás nehézségek” címkék. Így is a gyerekeknek majd 15%-a kapja meg ezeket a billogokat, a többiek halkan vagy hangosan szenvednek a környezetükkel együtt. Az „oktatási menekültek” témában már konferencia is szerveződött, akkora a probléma. Az iskolai kudarcok jellegzetesen nem a boldogságot erősítik.

Az iskola szellemi téren nyújthatna örömöt, ha a játék, aktivitás, újdonság, érdekesség, siker, társas megerősítés főszereplő lenne az oktatásban. Ezzel szemben a minősítés, büntetés, félelemkeltés, túlterheltség és kudarcok jellemzik a mai magyar oktatási rendszert.

Az úgynevezett pozitív pszichológiának szép területe a boldogság, de a magyar gyerekek esetében sokkal hasznosabb lenne a szintén a pozitív pszichológia területéhez sorolható reziliencia, vagyis a stresszel és a nehéz helyzetekkel való megküzdésre, a testi-lelki szenvedés utáni gyors regenerációra való képesség. Ez is megoldható, de könyörgöm, nem rezilienciaórán, hanem a minősítő-büntető nevelés helyett a megismerő-fejlesztő szemlélet bevezetésével. Az ellenálló képességet növeli, ha valaki megismeri saját erős és gyenge oldalait, megtanulja, hogy fejlődésre, tanulásra és problémamegoldásra képes, ha elismerést kap. Vagyis sikereket ér el. Mindezt meg kell tapasztalnia, mert ez ad biztonságot, miközben sok egyéb dopaminforrást is mozgósít. Elkerülhetetlen nehézségek bármikor legyőzhetnek, de talpra lehet állni, amennyiben van elég belső forrás, amelyek mozgósíthatók.

A 3 millió depressziós országa vagyunk, és ebből egyelőre sehogyan sem tudunk kikeveredni. Talán segítene, ha a „boldogságindex” némely mutatójában előrelépést érnénk el: szabad életválasztási lehetőségek, egészségben eltöltött várható élettartam, nagyvonalúság, korrupciómentesség.

Nem kellenek újabb és újabb tanórák, hiszen végtelenségig lehetne sorolni, mit nem tudnak a gyerekek. Például játszani sem tudnak, de nehogy már könyvből tanítsuk játszani őket! A tanulásmódszertan-órákon sem tanultak meg tanulni, az etikaórák sem javítottak az erkölcsön, a hittanóráktól sem lettek hívőbbek a résztvevők. Csak nagyon hozzá nem értő oktatásirányítók gondolják, hogy a hit és erkölcs, valamint a boldogság, a játék vagy a tanulás könyvből elsajátítható. Még a Tálész-tételt és Newton törvényeit is gyakorlatban lehet igazán megtanulni. Az idegen nyelveket sem sikerül a magyar gyerekek fejébe verni, hiába a sok drága tankönyv. Ha viszont néhány hónapot eltölt külföldön a nyelv használatával, még a diszlexiás diák is elsajátít bármely idegen nyelvet.

Vért izzadnak az oktatáskutatók, hogy megértessék: a hozzáértés érzése a tanulás és teljesítmény legjobb biztosítéka. Ezt kell elérni. Ehhez a probléma- vagy projektalapú, gyakorlatcentrikus tanulás az igazán hatékony módszer. Különösen a 21. században.

A boldogságórákkal a boldogsághoz a gyakorlatban mit sem értő, ilyesmiről talán csak olvasó szakértők újabb terhet tesznek a gyerekek és pedagógusok vállára. Igaz, ezek a jól fizetett szakértők egy kicsit boldogabbnak érezhetik magukat, hiszen lenyúlhattak egy jó adag forrást, amelyet az oktatás valódi megújítására kapott az ország. Ez a boldogság azonban sajnos nem tart sokáig. Hamarosan újabb préda után néznek, és akkor ismét jaj a gyerekeinknek.


A szerző Prima-díjas pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ megalapítója, az MTA tudományos főmunkatársa.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!