Figyelemmel kísérik-e a szülők a gyerekeik tartalomfogyasztási szokásait? Vannak-e szabályok arra vonatkozóan, hogy egy gyerek mikor, meddig és hogyan használhatja a digitális eszközöket? És van-e egyáltalán offline életük?

A kérdésekre egy reprezentatív kutatás kereste a válaszokat a magyar családok körében. Az ügyet a Digitális Család című online magazinnal is felkaroló Vodafone kutatásában ötszáz szülő véleményét kérdezték meg a 6-14 éves és a 15-18 éves korosztály digitális eszközhasználatával kapcsolatban. Az eredmények biztatóak, a családok egészen tudatosnak tűnnek a megelőzést illetően: mint kiderült, 76 százalékuk szabályozza, hogy a gyerek mennyi időt tölthet a képernyő előtt, 44 százalékuk pedig a tanulmányi eredmény és a viselkedés, magatartás alapján maximalizálja a kütyü-időt. A családok kétharmadánál tudatosan szerveznek családi programokat kifejezetten azért, hogy a gyerek addig se a gép előtt üljön.

Épp néhány napja jelent meg az amerikai tinédzserek körében végzett kutatás is, amely megállapította, hogy a kamaszok életére saját érzetük szerint jó hatással van a közösségi média, magabiztosabbnak, kevésbé magányosnak és kevésbé letörtnek érzik magukat.

A magyar eredmények alapján úgy tűnik, hogy elindult a szülő-gyerek párbeszéd a témában, de fontos lenne a példamutatás is, tehát a szülő is le tudja tenni a telefont, vagy fel tudjon állni a gép mellől. A kisebb gyereket nevelő szülők ötöde érzi úgy, hogy nem mutat jó példát, mert sokat kütyüzik, sokat facebookozik ő maga is, sőt a szülők negyede elismeri, hogy esetenként ők maguk adják az eszközöket a gyerekek kezébe azért, hogy lefoglalják – áll a kutatásban.

MTI / EPA / Catrinus Van Der Veen

Tari Annamária pszichológus szerint a szülő felelőssége, hogy elfogadja: vigyázni kell. „Az online világ nagyon jó, ha odasimul az offline mellé, de az offline-ban is meg kell tanulni élni. A szülő akkor csinálja jól, ha ezt megtanítja a gyereknek, és látszik rajta, hogy ő is szereti, tehát felnéz a képernyőről a gyerekére, ha az kérdez valamit. A 21. század szülői már tudják, hogy a gyerek élesszeműek, nyíltan fogalmaznak, nincs már a poroszos tekintélytisztelet-rendszer, sem olyan alanyi jogon járó szülői tekintélypozíció, mint ami korábban szavak nélkül is megoldott bizonyos helyzeteket, mert a gyerek visszabeszél, kérdez, és mindent csak akkor fogad el, ha szerinte is el kell fogadni. Ettől húsz évvel ezelőtt egy szülő vérnyomása kivitte volna a plafont, a mostani szülőknek pedig meg kell tanulniuk úgy kommunikálni, hogy ezt tudomásul veszi, és megpróbál hasznos, okos, és a gyerek biológiai életkorához időzített érveket megfogalmazni.”

Tiltás helyett tehát inkább őszinte beszélgetésekre és alternatívákra van szükség: a gyerekek minőségi időtöltésével kapcsolatban a kutatás igazolta, hogy akinek például különórái vannak, az kevesebb időt tölt telefonozással.

Sok szülő rájött annak fontosságára, hogy neki is ismernie kell a virtuális világot, és igyekeznie kell képben lenni a digitális trendekkel. Fontos figyelnie arra, hogy gyereke milyen játékokkal játszik, hiszen a kutatásból kiderült, hogy az általános iskolás korosztály több mint fele leggyakrabban egyedül szokott „telefonozni”. Ebben a tekintetben nem voltak fölöslegesek az elmúlt évek edukációs programjai: a szülők háromnegyede beszélgetett már a gyerekével az internethasználat veszélyeiről.

A szakértők azonban rámutatnak arra is, hogy a digitalizáció sok jó dolgot is hozhat egy családba, tehát nem csak a veszélyeire érdemes fókuszálni. „A változásnak, amely elindult, pozitív oldalai is vannak, a digitalizáció egyik következménye, hogy észrevettük, hogy az óceánok tele vannak nejlonzacskóval, vagy ha egy ismerősnek vérre van szüksége, akkor azt egy nap alatt össze lehet dobni és rövid időn belül végre lehet hajtani egy műtétet. Ha a gyerek elveszti a BKK-bérletet, akkor van rá esély, hogy megtaláljuk, mert kiírjuk a Facebookra. Azt gondolom, hogy az online világban is lehet tanulni empátiát, lehet találni emberi kapcsolatokat, és nem feltétlenül a vészharang állandó kongatása visz előre” – mondja Steigervald Krisztián, generációkutató.

Vodafone Magyarország

A témát már körbejárta egy 2016-os dokumentumfilm, a Screenagers is, amelyben a rendező megállapodást próbál kötni kamasz lányával a telefonhasználati szokásokról: ezt egy szerződésben is rögzítik. A magyar szülők a kis gyerekeknél 44 százalékban, a nagyoknál csak 23 százalékban vezetne be ilyen megállapodást.

Tari Annamária hozzáfűzi: a látszat ellenére nem az a jó fej szülő, aki mindent megenged, hanem az, aki jó fej, de képes határokat tartani, még akkor is, ha a gyereke ezért őt látszólag – és átmenetileg – nem szereti. „Ma rengeteg pszichológiai adat utal arra, hogy a szülők a legjobban a gyerekük agressziójától félnek, éppen ezért megpróbálnak úgymond alámenni a gyereknek, de az a helyzet, hogy a gyerek számára az egyik leginkább szorongást keltő dolog a gyenge szülő, akin át lehet lépni, mert az azt jeleni, hogy a szülő nem tudja megvédeni. Egy szülőnek ezért mindig erősebbnek kell lennie.”

A pszichológus szerint vannak dolgok, amelyeket egy gyereknek szemtől szemben kell gyakorolnia. Ilyen például az empátia, a jó beszélgetés, az érzelmi intelligencia, ezeknek mind offline-indítása kell legyen, ezért is fontos odafigyelni a családi közösségre és az őszinte, valódi kapcsolatokra, amire támaszkodni lehet. A szakértők egyetértenek abban, hogy van hová fejlődni: a KSH adatai szerint 2010-ben átlagosan mindössze két percet beszélgettek a családok naponta. Stiegervald Krisztián megjegyzi: 2000-ben, még jóval a digitális robbanás előtt is csak hét perc volt ez az időtartam.

Érdekesség, hogy az idősebb korosztály szülei esetében csak egyharmad gondolja úgy, hogy az okostelefon használatát az órai anyag részévé kell tenni, annak ellenére, hogy a digitális világ oktatásba történő integrációja elkerülhetetlen – erről a témáról itt és itt írtunk hosszabban.