Elkezdődött a Kósa Lajos családjához köthető Bászna Gabona felszámolása
Négy és fél hónappal az után, hogy Gulyás Gergely azt mondta, felszámolási kérelmet adtak be, a bíróság elrendelte a cég ellen az eljárást.
Négy és fél hónappal az után, hogy Gulyás Gergely azt mondta, felszámolási kérelmet adtak be, a bíróság elrendelte a cég ellen az eljárást.
HVG
Oslónak most vonzó az unió, de ahogy korábban is, minden a halászattal kapcsolatos megállapodáson múlik.
MTI
A letepeledési kötvényes botrányban érintett cég tulajdonosával is közös vállalatuk van a látványszínházasoknak, akik 300 millió forint támogatást kaptak a Nemzeti Kulturális Alaptól.
HVG
Azonnali hatállyal elbocsátották a MÁV összes beszerzéséért és szerződéséért felelős cég vezérigazgatóját.
HVG
Az első új, légkondicionált, akadálymentes motorvonatok 2029-ben válthatják a Szentendre, Ráckeve és Csepel felé közlekedő múlt századi HÉV-szerelvényeket Vitézy Dávid ígérete szerint.
HVG
Más diplomásokhoz képest rosszul keresnek azok az állami alkalmazottak, akiknek a munkájához egyetemi végzettség kell. A pedagógusok és a nyomozók a legmélyebben alulfizetettek – számolt a GKI.
HVG
Az idei első negyedévben 1,7 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, ami rendes helyzetben nem lenne kiemelkedő, de most mégis évek óta a legjobb szám. A szolgáltató szektor jól teljesített, az ipar három év után most először nincs mínuszban, és a lakossági fogyasztással sem állunk rosszul.
Sokkal könnyebb lehet hozzájutni a védelmi program pénzeihez, mint a jogállamisági hiányosságok miatt visszatartott uniós forrásokhoz.
HVG
Július végén, augusztus elején jön az MBH díjemelése, egy hónappal azután, hogy lejár a tavalyi díjbefagyasztásra tett ígéret.
HVG
Két tételnél is külön tájékoztatást kért tavaly az Állami Számvevőszék az akkori kormánytól – most bemutatták, milyen válaszok érkeztek.
HVG
A digitális csalások nemcsak gyakoribbak lettek, hanem hitelesebbek is: 2026-ra a támadók már nem hibáznak látványosan, ezért meg kell tanulnunk felismerni a jelszóhalász leveleket és üzeneteket, továbbá kezelni a jelenséget. Ahhoz, hogy sikerrel vegyük fel a küzdelmet a fenyegetésekkel szemben, elengedhetetlen a felhasználói tudatosság.
One Magyarország
Vámosgyörk és Füzesabony között a személyvonatok nem közlekednek.
HVG
Kármán András pénzügyminiszter kiemelte: százezrek veszítették el azt az adózási formát 2022-ben, amelyre a vállalkozásukat építették.
HVG
A korábban költségvetési pénzekkel kitömött cégcsoport a Telexnek megerősítette, hogy számláik zárolása miatt nem tudnak fizetni az alkalmazottaknak.
HVG
A műveletet a franciák több szövetségesük, köztük a britek segítségével hajtották végre.
Tavaly a települések közül Telkiben, Budajenőn és Nagykovácsiban élők átlagos nettója volt a legmagasabb. Egy korábbi adatsor szerint az országos bajnok a II. és a XII. kerület.
HVG
A tanulság az, hogy évtizedekig tartó gazdasági, politikai változásokat hozhat, ha elrontja valaki a ciklus elején – véli az elemző.
HVG
A vendégmunkásokkal kapcsolatos fideszes és tiszás kifogások tévhiteken alapulnak, jelenleg a külföldiek jelenléte nem meghatározó a munkaerőpiacon, ám egyes területeken nélkülözhetetlenek. És nem véletlen, hogy a cégek adott esetben a magyar munkavállalókat bocsátják el a vendégmunkások helyett.
Éves összevetésben még mindig nagyon kevesen vannak a potenciális vásárlók, de a gazdaság várható erősödése olcsóbb lakáshiteleket is hozhat.
HVG
Sokat segíthetett az uniós pénzekről való megállapodás.
HVG