szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több helyen is pontatlan a magyar sajtóban csütörtökön megjelent IMF-lista, a kikerült információk nem fedik a valóságot – mondta Olivier Bailly európai bizottsági szóvivő. A szóvivő szerint ők elküldték levelüket a magyar kormánynak, most Orbánék térfelén pattog a labda.

Meg tudom erősíteni, hogy létezik egy közös, nem hivatalos dokumentum, melyet az Európai Bizottság, Európai Központi (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége a júliusi budapesti látogatásuk után megfogalmazott – erősítette meg Olivier Bailly európai bizottsági szóvivő péntek délután sajtótájékoztatóján a magyar sajtó értesüléseit, mely szerint csütörtökön szóba kerülhettünk az Európai Unió tegnapi egyik tanácskozásán. A dokumentum tartalmáról, mivel az bizalmas, a szóvivő ugyanakkor nem tudott tájékoztatást adni, a tárgyalások zárt ajtók mögött zajlanak.

Csak a makrogazdasági helyzetképet vázolják

A helyzet komplexitását ugyanakkor mutatja, hogy miután a Magyar Nemzet által megszellőztetett "IMF-listát" a sajtó nagy része is egyöntetűen manipulációnak gyanította, Orbán péntek reggeli szokásos rádióinterjújában már egy olyan dokumentumról beszélt, ami csütörtökön került az Európai Unió illetékes bizottsága elé, és az EU/IMF-tárgyalódelegáció jelentését tartalmazza. Vagyis minden bizonnyal a július végén Magyarországnak elküldött levélre alapozott dokumentum került csütörtökön az EB asztalára.

Orbán az MR1-Kossuth rádió ma reggeli, 180 perc c. műsorában
MTI - Koszticsák Szilárd

Bailly a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez a dokumentum igazából a magyar makrogazdasági helyzetképet vázolja, és kifejti, hogy milyen lépéseket javasol a három szervezet. A szóvivő leszögezte, hogy az Európai Bizottság támogatja a fenntartható növekedés és a foglalkoztatás megteremtését Magyarországon. Így minden bizonnyal a dokumentumban is ehhez kapcsolódó megállapítások találhatóak.

A magyar kormány térfelén pattog a labda

A sajtótájékoztatón Bailly továbbá elmondta, hogy a magyar sajtóban megjelent, az EU-IMF esetleges követeléseit tartalmazó lista több helyen is pontatlan, nem fedik a valóságot. A szóvivő ugyanakkor arra nem tért ki, hogy melyek is lennének ezek a pontok. Az Európai Bizottság szóvivője kifejtette, hogy most a magyar hatóságokon a sor, hogy válaszoljanak a már korábban, az EB által elküldött levélre (melyet az Index meg is szerzett). Határidőt azonban nem szabott az intézmény a válaszra.

Végül a szóvivő azt is megerősítette, hogy a téma az Európai Tanács Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága elé került ma.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!