szerző:
Farkas Zoltán

Ezt az autót tolják, legfeljebb az ablaktörlő működik – jellemezte a magyar gazdaság állapotát Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest vezetője.

Jön az év vége, kezdődik a jövő évi prognózisok publikálásának a szezonja, csupán a kormányzat hallgat: saját előrejelzését a tavaszi konvergenciaprogrammal, illetve a nyáron elfogadott, azzal lényegében azonos költségvetéssel letudta. Bár ellenzékben Varga Mihály többször is benyújtotta azt a törvényjavaslatot, hogy a kormány negyedévente pontosan informálja az Országgyűlést a makrogazdasági helyzetről, kormányon ezt szemlátomást nem tartja fontosnak. Úgynevezett technikai kivetítést – legalábbis nyilvánosan hozzáférhetőt – a nemzetgazdasági tárca nem készít. A Költségvetési Tanács sem teszi ezt, utóbbinak csupán azt kell vizsgálnia, hogy a büdzsét befolyásoló törvények nem veszélyeztetik-e az államadósság csökkentését. Egyelőre úgy látja, hogy nem.

A 2010-ben megszűnt Költségvetési Tanács még precízen kiszámolta, hogy az elfogadott törvényeknek – sőt a módosító indítványoknak – milyen költségvetési következményei lehetnek. Az intézmény akkori vezető közgazdásza, Romhányi Balázs azóta sem tett le erről, a Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Alapítvány megbízásából idén is összerakta saját technikai kivetítését. A számítás a 2015. november 23-áig kihirdetett jogszabályokon alapul.

Az elemzői konszenzus szerint a gazdasági növekedés lassul, a Költségvetési Felelősségi Intézet szerint jövőre 1,7 százalékra, és a későbbi években sem emelkedik 2 százalék fölé. Sőt a jövő évi 1,7 százalék is csak akkor jön össze, ha az unós támogatások lehívását sikerül számottevően felgyorsítani. A konvergenciaprogram az idei évre 1988, jövőre 1015 milliárd forintos uniós támogatással kalkulált, Romhányi szerint ennél 600 milliárd forintnál nagyobb uniós támogatásra van szükség ehhez a szerény növekedési szinthez is. „Plusz-mínusz 0,5 milliárd forint uniós támogatás 0,1 százalékkal növeli vagy csökkenti a GDP-t” – magyarázta. Korábban egy emlékezetes megszólalásban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is arról beszélt, ahhoz, hogy jövőre 2 százalék felett legyen a növekedés, Brüsszelből „ki kell taposni” 1600 milliárdot. Ez nagyjából egybevág a Költségvetési Felelősségi Intézet számításaival.

Az uniós támogatásokkal a magyar gazdaságot a következő években „álomszerű költségvetési stimulus” éri – fogalmazott Romhányi. E nélkül nagyjából helyben járnánk.

Sem beruházás, sem létszámbővülés?

A lassulás fő magyarázata – az uniós források szűkülésén kívül – a versenyszféra lanyha beruházási kedve, illetve változatlanul pangó foglalkoztatása. Egyikről sem könnyű megbízható adatokhoz jutni, mivel a statisztikai adatok nem egyértelműek – fejtegette Romhányi. Ami az invesztíciókat illeti, az állami beruházások váltak dominánssá, feltehetőleg annál is nagyobb mértékben, mint ami a statisztikákból kiolvasható; ennek oka egyrészt az állami tulajdonú vállalatok nem egyértelmű statisztikai besorolása, másrészt az, hogy az állami beruházások a versenyszféra szereplőinek is fontos megrendelői. Itt ismét érvényesül az uniós támogatások torzító – idén még szépítő – hatása.

©

Még ellentmondásosabb a helyzet a foglalkoztatási adatokban, amelyeket tanulmányozva feltűnő, hogy a megkérdezéses munkaerő-felmérés és a vállalatoktól, költségvetési intézményektől begyűjtött adatok alapján készült összegzés közti különbség trendszerűen nő, tavaly már meghaladta a 200 ezer főt. „A versenyszféra teljes létszámnövekedése (közmunkások és külföldön foglalkoztatottak nélkül) 2011 és 2014 között a munkaerő-felmérés szerint 294 ezer fő, míg az intézményi statisztika szerint 3 ezer fő volt” – olvasható a technikai kivetítésben.

Romhányiék az adatok mélyebb vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy „a külföldön munkát vállalók nagy része valójában eltűnik a magyar statisztika látóköréből”, aminek két következménye van: egyrészt a belföldön foglalkoztatottak számát a munkaerő-felmérés felülbecsli, másrészt a külföldön dolgozók hazautalt jövedelmének értékét a fizetési mérleg alulbecsüli. Utóbbi kapcsán Romhányi arra is figyelmeztet, hogy a külföldön dolgozók hazautalt jövedelméről nincsenek hitelt érdemlő statisztikai adatok, így a sokat emlegetett 920 milliárd forint sem tekinthető annak.

Szerinte a következő módszertani problémák merülnek fel:

– A külföldről származó munkajövedelem becslésének alapja a külföldön dolgozók létszáma és a külföldi, pontosabban az osztrák és a német átlagbér. Mivel a külföldön dolgozók – különösen a távolabbi országokban élők és ezért ritkábban hazalátogatók – létszámát a KSH alulbecsli, ezért a munkavállalói jövedelem is nagy valószínűséggel alulbecsült.

– A külföldön megfizetett adó becslésének alapja szintén a német és osztrák adózási környezet, amely nem feltétlenül reprezentatív a távolabbi országokban munkát vállalók nettó jövedelme szempontjából.

– A külföldön munkát vállalók külföldi fogyasztását szinte biztos, hogy a KSH-adatokon alapuló fizetési mérleg jelentősen alulbecsli, mivel 2010–2014 között a munkavállalási céllal külföldre utazók fogyasztása gyakorlatilag stagnált, miközben a létszámuk még a KSH becslése szerint is több mint megduplázódott.

©

Kockázatok, kockázatok

A fő kockázat tehát az uniós források mozgósíthatóságában rejlik, de nem ez az egyetlen tényező, amely befolyásolhatja a gazdasági folyamatokat.

Vagyonértékesítésből a költségvetés úgynevezett Beruházási Alapja – amelyből a paksi fejlesztést, a sportlétesítményeket és más nemes célokat finanszíroz a kormány – az idén 169 milliárd forint, jövőre 133 milliárd forint bevétellel számol, de az idén szinte biztos, hogy egyetlen fillér sem folyik be – viszont 105 milliárdot már elköltöttek ezekre a beruházásokra. Bár Lázár János nyilatkozata szerint az OTP-részvények eladásának ellentétele a Beruházási Alapot gyarapítja, ezzel ellentmondásos helyzet áll elő. A részvények értékesítése ugyanis nem változtatna az uniós elszámolású mérlegen, de ha ezt a 75 milliárdot a költségvetés elkölti, akkor azt meg kell jelölni a kiadások között, vagyis rontja a szaldót. Jövőre viszont már összejöhet a tervezett 133 milliárd forintos bevétel – feltételezi Romhányi.

A hazai össztermékhez viszonyított államadósság az idei évben és jövőre is nagyjából stagnál, (76,1, illetve 76,2 százalék), utána viszont évi 1 százalékkal csökkenhet. Ezt a pályát a paksi beruházás változtathatja meg, Erre az idei évben 14 milliárdot fizettek ki, jövel kevesebbet a tervezettnél, a jövő évi kiadási előirányzat 113 milliárd. Az államadósság csak akkor mérsékelhető – veti fel Romhányi –, ha a paksi kiadások a következő években sem ugranak meg. Ez azonban valószínűtlen, hiszen 2018-tól a kiadások évi 300-400 milliárdra nőnek – folytatja a gondolatmenetet –, de arra is van esély, hogy „a beruházás nem, vagy legalábbis nem a jelenlegi szerződés formájában fog megvalósulni”.További kockázatot jelent a VW-ügy, a kamatemelési ciklus kezdete, a kínai gazdaság növekedése is.

A kamatemelést a Magyar Nemzeti Bank halogatni fogja, mivel a devizaalapú hitelek forintra váltásával kamatkockázat lépett az árfolyam-kockázat helyébe – jövendöli a Költségvetési Felelősségi Intézet. Jövőre egy euróért átlagosan 317 forintot, 2017-ben 320 forintot kell adni, és az infláció is csak abban az évben tér vissza a jegybank 3 százalékos célja közelébe.