Mocsok miatt záratták be a plázás gyorséttermet

Egy III. kerületben bejegyzett távol-keleti gyorséttermet zártak be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai, miután túl sok mindent mocskosnak találtak.

  • MTI MTI
Mocsok miatt záratták be a plázás gyorséttermet

Egy budapesti bevásárlóközpont egyik távol-keleti gyorséttermében tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai, a feltárt élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt az étterem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek – közölte a hatóság. Az eljárás még folyamatban van, a C.Y. Shun Fa Kereskedelmi Kft. több százezer forintos bírságra számíthat, tevékenységet pedig csak a megismételt hatósági szemlét követően folytathatja.

A közlemény szerint a konyha teljes területén rendetlenség uralkodott, a vendéglátó termék forgalmazásához szükséges külön engedélyt nem tudták bemutatni. A konyhában piszkos zacskóban szárított pirospaprikát, az egyik hűtőszekrény zöldséges dobozában csomagolatlanul káposztasalátát tároltak. A kézmosók mocskosak voltak, és hiányoztak a higiénikus kézmosáshoz szükséges eszközök.

Az ellenőrzés másnapján az üzemeltető bejelentette ugyan a hivatalnak, hogy a hibákat felszámolta, a megismételt szemlén talált hiányosságok miatt a gyorsétterem továbbra sem üzemeltethető. Az ellenőrzés során készült fényképek a Nébih honlapján megtekinthetőek.

Update*: Időközben az is kiderült, hogy a gyorsétterem a West Endben működött, ott tartottak ellenőrzést múlt héten a nébihesek.

Salátákat tesztelt a Nébih - íme a legfinomabbak toplistája

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) legújabb terméktesztjén az előre csomagolt salátakeverékeket és fő összetevőjüket, a jégsalátákat vizsgálta.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.