Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A kormányközeli think tank már így is közel 7 milliárdnyi megbízást kapott 2015 óta, de úgy tűnik, soha nem elég a tanácsaiból.
Meglévő, bruttó 6 milliárdos keretösszegű tanácsadási szerződése és annak 790 milliós későbbi kiegészítése után újabb 1,78 milliárd forint értékben adott megbízásokat a Századvég Gazdaságkutatónak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) – derült ki a tárca frissen közzétett szerződéslistájából.
Mindkét új szerződést május 18-án, ”szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadási, valamint tanulmánykészítési feladatok elvégzése" címszóval kötötte a céggel a minisztérium: az egyiket a homályos „nagymintás társadalomkutatás három nevesített témában” megjelöléssel, 1 híján nyolcszázmillió forintért, a másikat pedig szintén általános „EU28 kutatás 2017” meghatározással, 1 forint híján 990 millió forintért.
Az előbbi megbízás érdekessége, hogy a leírás alapján bőven belefért volna abba a cikk elején hivatkozott, bruttó 6 milliárdos keretösszegű szerződésbe, amit a nagy vihart kavart 3,8 milliárdos előző ciklusbeli tanácsadói megbízás kvázi folytatásaként kötött 2015 októberében az NFM és a Századvég, az utóbbi témában pedig két éve a Századvég Politikai Alapítvány iskolával is kötött hasonló összegű szerződést az NFM.
A 2015 utáni Századvég-szerződések keretében készült tanulmányokat és elemzéseket decemberben közérdekű adatigénylés útján kikértük az NFM-től, a tárca azonban a korábbi, 2012–14-es szerződéseknél alkalmazott taktikájával élve megtagadta a kiadásukat, mondván, az ügyben nem ő az adatkezelő. Az elutasítás után természetesen bírósághoz fordultunk, amely – két tárgyalás után – eddig még nem hozott ítéletet. Az adatkiadási perben ismét a Társaság a Szabadságjogokért segíti munkatársunkat.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.