Az egész ott kezdődött, hogy 2016 nyarán a parlament elfogadta a vízgazdálkodási törvény módosítását, amelyben minden fúrt kút tulajdonosát arra kötelezik, hogy jelentse be a vízkivételt. A helyzet persze bonyolult, mert nem mindegy, milyen mély a kút, mire használják a kivett vizet, és milyen vízbázisból nyerik azt.

Fazekas István

Valójában egy már a hetvenes évek óta létező kötelezettséget erősített meg ez a módosítás, hiszen a kutak fúrását mindig is be kellett jelenteni, de erre magasról tettek a használók, a kútfúrók és maguk a hatóságok is. Ezen a helyzeten változtatott volna a 2016-os módosítás azzal, hogy az illegálisan fúrt kutakat még két éven át bírság megfizetése nélkül lehetett volna bejelenteni, az engedélyeztetés költségeit viszont ki kellett volna fizetni. Ez verte ki a biztosítékot a kúttulajdonosoknál, mivel a terv, az engedélyeztetés sok esetben több százezer forintra is rúghat.

Hány embert érint?

Ez az, amit csak becsülni lehet, hiszen éppen az engedély nélküli fúrások miatt fogalma nincs senkinek, mennyi feketekút lehet az országban. 2014-ben az alapvető jogok biztosa és annak a jövő nemzedékekért felelős helyettese egy jelentésben azt írta, hogy nem reprezentatív felmérésük szerint 1992-ben a vízkivételek 10 százaléka származott engedély nélkül fúrt kutakból, legújabban pedig már 95 százalék az ilyen kutak aránya. Nem lepődnénk meg, ha kiderülne, hogy milliókat érint a rendelkezés – a magyar háztartások 60 százaléka található családi házban, és túlzás nélkül állítható, hogy azok jelentős részében fúrt kútból is szereznek vizet.

A probléma azonban leginkább a Duna–Tisza közét érinti, a legsúlyosabb a helyzet annak déli részén, a Homokhátságon. Főként azért, mert bár a Kárpát-medence szinte összes vize idefolyik hozzánk, a Duna–Tisza közét az ENSZ mégis félsivataggá nyilvánította, hiszen a talajvíz ebben a térségben olyannyira  mélyre süllyedt, hogy az már itteni élővilágot is veszélyezteti.

Kiszáradt kukoricaföld Pécsvárad közelében

MTI / Sóki Tamás

Arról persze vannak viták, hogy mi okozza a talajvízszint csökkenését. Sokan az ellenőrizetlenül, nyakra-főre öntöző gazdaságokat hibáztatják, mások pedig a szinte korlátlanul engedélyezett homok- és kavicsbányákat, vagy a nyakló nélkül telepített, iszonyatosan nagy vízigényű akácerdők ültetését. A lényeg, hogy valamit kell tenni ennek a folyamatnak a megakadályozására. Ha ezt vesszük alapul, akkor teljesen megalapozott a 2016-os törvénymódosítás szigora.

Az érem másik oldala

Igen ám, de nézzük a másik oldalát is. A térségben élő családok nagy része tanyákon lakik, ezek zömében nincs vezetékes ivóvíz, a saját háztartásukat fúrt kutakról látják el. Az érintettek másik részének a fő megélhetési forrása a növénytermesztés, a magyar zöldség-gyümölcs jelentős része innen kerül a piacokra. Ráadásul éppen ebben a térségben képtelenség szinte bármely növényi kultúrát fenntartani öntözés nélkül.

A termelők között vannak korszerű vállalkozások, amelyek már eleve az induláskor engedélyeztették a vízkivételt, a tehetősebb gazdálkodók pedig azért is túl vannak a procedúrán, mert az uniós pályázatokra másképp nem is jelentkezhettek volna. De nagyon sok családi gazdaság – jellemzően azok, amelyben az idősebb generációhoz tartozók dolgoznak –, vagy a szerényebben jövedelmező farmok ezt a procedúrát nem járták végig. A homokon rengeteget kell öntözni ahhoz, hogy egyáltalán megmaradjanak a kultúrák, helyenként egy hektáron több kutat is fúrtak. Itt a teljes engedélyeztetési folyamat a gazdaság csődjét is jelentheti, ez akár százezer embert is érinthet.

Képünk illusztráció.

AFP / Pascal Deloche / Godong

Az csak egy probléma, hogy rengeteg pénzbe kerülne az engedélyes tervek elkészíttetése egy olyan kút esetében, amelyet évtizedekkel ezelőtt fúrtak. Sok esetben ez még lehetetlen is. Vegyünk példának egy a hetvenes években épült portát, ahol a hátsó lebetonozott udvarban van egy fúrt kút. Ki fog erre terveket készíteni?

Huzavona

Nem véletlenül ültek a törvényen másfél évet. Tavaly tavasszal az első felháborodásokat követően a kormány visszavonulót fújt, így a háztartási célú kutak esetében elengedték az engedélyeztetés kötelezettségét, a mezőgazdasági célúak pedig egérutat kaptak néhány évre, csak 2018-ig kellett a mulasztásaikat pótolni, az utolsó parlamenti napon pedig ezt a türelmi időt 2028-ig kitoló változatot fogadták el.

Ezt a törvényt dobta vissza most a köztársasági elnök. Áder János a rendelkezés azon paragrafusát kifogásolja, amely 80 méteres mélységig korlátozás nélkül engedi az engedély nélküli kútfúrást és vízhasználatot. Szerinte nincs olyan hatástanulmány, amely alátámasztaná, miért kell az eddigi 50 méteres mélységhatárt megnövelni, és az ivóvízbázis jelenlegi állapotát tekintve a módosítás visszalépés, amely sérti az alaptörvényben garantált jogot az egészséges környezethez.

Fazekas István

Az engedélyezés (a háztartási kutak esetében ez a jegyzők, míg a gazdasági célúaknál a katasztrófavédelmi igazgatóságok hatásköre) pénzt hozna az államnak, de nagy kérdés, hogy tényleg segítene-e megoldani a gazdálkodók öntözési nehézségeit.

Mit lenne a megoldás?

Az elmúlt években a kutya nem törődött azzal, hogy hol fúrnak, mit fúrnak és mennyit. Bár a hatóságok is ludasak abban, hogy a tömeges mulasztás megtörtént, most mégis több százezer forintot passzíroznának ki amúgy is hátrányos helyzetű családokból. A háztartási kutak esetében eljáró helyhatóságok biztosan el tudnák dönteni, hogy mely családoknál jelentene katasztrófát a költségek kifizetése, és melyeknél nem, tehát az önkormányzatokra is bízhatnának egy szociális szempontok szerint szétosztandó alapot.

Attól, hogy százezreket, milliókat fizettetnének az egyébként is legszegényebb körülmények között élőkkel, nem várható semmi jó: ha be tudják hajtani rajtuk az összeget, attól még nem védték meg a vízbázist. Nem is beszélve a kertészetekről, amelyek bezárhatnak, akkor meg családok ezrei mennek tönkre, igaz, a felszín alatti vizek kevésbé sérülnek.

A családi gazdálkodók számára, aki tisztában vannak azzal is, hogy maguk alól szívják ki a vizet, az öntözés lehetővé tételében kellene valamit lépnie a kormánynak, ha már egyszer Orbán Viktor kormánya 2014-ben azt ígérte, hogy itt mindenki ingyen fog öntözni. (A felhasznált vízért a mezőgazdasági vállalkozásoknak akkortól nem is kellett fizetniük, mert az állam ezt átvállalta helyettük, de 2017-től az "ingyenesség" megszűnt, és fokozatosan, évente növekvő mértékben a vízfelhasználók fizetik a költségeket, 2021-től már az alapdíj 50%-át és a változó díj 100%-át.)

Stiller Ákos

Lenne azonban egy mindenki számára kedvező megoldás. A felszín alatti vízbázisokat kell védeni, ez is a törvény célja. Ugyanakkor a felszín feletti vizek megfelelő helyre irányításával megoldódna a kiszáradt térségek öntözése is. Ez azt jelenti például a Homokhátság déli részén, hogy a Tiszából kellene kiemelni a vizet, majd csatornákon keresztül eljuttatni az öntözendő területekre. Az elképzelés nem légből kapott, az Algyő–Domaszék–Zákányszék-vonalon például elkészült a csatorna szivattyútelepekkel, átemelőkkel együtt. Igaz, már évek óta ott állnak szárazon a művek.

Tavaly novemberben az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság bejelentette a projekt folytatását, amely csaknem kétmilliárd uniós forintból épülne meg. Ennek a tervek szerint 2020-ig el is kellene készülnie. Tavaly november óta viszont áll a beruházás. Megkérdeztük a projektgazda Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságot, mi lesz a programmal, ha megválaszolják kérdéseinket, azt is közöljük. Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hogy az ősszel feláll az öntözési hivatal, a tervek szerint ez lesz az első projekt, amelyet menedzselni fog.

Áder János a Nyírségvíz Zrt. telephelyén 2013. március 21-én.

MTI / Balázs Attila

Hat évvel ezelőtt Illés Zoltán akkori környezetvédelmi államtitkár már tervezte egy ilyen hivatal felállítását, amely az egész problémát lett volna hivatott kezelni – eddig mégsem történt semmi. Pontosabban annyi változott, hogy – szintén Illés kezdeményezésére – az állam tulajdonába kerültek a csatornák, amelyeket korábban vízgazdálkodási társulatok kezeltek. Az államosítással együtt ígérte meg a kormány, hogy ingyen öntözhetnek majd a gazdák. Most ott tartunk, hogy éppen a leginkább vízhiányos területen nincsenek is csatornák.