Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
„A családok és a nyugdíjasok védelme érdekében”.
“A kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében figyelemmel kíséri az árak alakulását, és szükség esetén minden rendelkezésre álló eszközzel azonnal beavatkozik annak érdekében, hogy az élelmiszerárakat kontroll alatt tartsa” – ezt válaszolták a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részéről az ATV kérdésére.
A csatorna arra volt kíváncsi, hogy a nemzetgazdasági miniszter ma reggeli Facebook-bejegyzése csak az élelmiszer árstopra vonatkozik-e, és mi indokolja a hatósági ár esetleges visszatérését?
A minisztérium azt is megjegyezte: a kormány elkötelezett amellett, hogy a reálbérek növekedése folytatódjon, és a háztartások vásárlóerejének erősödésével a családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon, így lehetőségük legyen többet költeni.
A máig is működő online árfigyelő 100 termékre bővülhet, ami szintén ezt segíti. A miniszter ugyanakkor az áfa-csökkentésben nem hisz, szerinte azt „a kereskedelem azonnal lenyeli”.
Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, az árstop borítékolható módon vezetett előbb áruhiányhoz, mivel a roham miatt a kereskedők korlátozták a megvásárolható mennyiségeket, majd káoszhoz, cserébe az inflációt sem tudta letörni, fenntarthatatlanságát pedig már 2022 nyarán elismerte maga Nagy Márton is.
Ráadásul a magyar kormányt be is perelték az árstop miatt, és el is vesztette a pert.
Hasonló intézkedést hozott a közelmúltban a horvát kormány is, pedig náluk koránt sem akkora az infláció, mint Magyarországon.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.