444: Matolcsy György 30 millióért újíttatta fel az MNB-székház elnöki mosdóját fia barátja cégével
A vécé önmagában milliós tétel volt.
A vécé önmagában milliós tétel volt.
HVG
A kiköltözési hullám nem állt meg a pandémia óta, ám a lakosságszám-változások azt mutatják, csak a városok 25-30 kilométeres körzetére koncentrálódik.
HVG
Az energiaárak emelkedése, a szállítmányozási díjak emelkedése, a forint gyengülése, az elmúlt két évben elmaradt áremelések mind áremelést indokolnak, a falazóanyagok például 10-15 százalékkal drágulnak. A drágulás visszafoghatja az építkezési kedvet.
HVG
Az MNV kétnapos határidővel hirdette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) József nádor téri épületét.
HVG
Pedig még a terveket is kisebbre módosították, hogy biztosan elkészülhessen a projekt.
HVG
A jelek szerint tavaly ősszel 37,6 milliárd forintos kikáltási áron nem kellett senkinek a József nádor téri épület.
HVG
Pedig decemberi adatok még feltámadásról árulkodtak.
HVG
A Fortuna utcai ingatlan egy svájci céghez került, ami egy hazai NER-csúcsmenedzserhez köthető. De mire utalhat az ügylet?
HVG
Eddig 6300 pályázó kapott 30 milliárd forintot. Az induláskor tízezrek jelentkezésére számítottak.
HVG
A gyanúsítottaknak további lakcímei vannak Németországban, Svédországban és Szlovákiában.
HVG
Amit a Matolcsy-kör eljátszott, azt most újra odaadja az állam. Egy másik család érdekeltségeihez kerülhet.
HVG
A befektetési célú lakásvásárlások megtérülése most meglehetősen alacsony, a piac a saját célra vásárlóknak kedvez.
Éves szinten még bőven infláció fölötti a lakásbérlés drágulása, de februárban már lassult a drágulás, Budapesten pedig meg is állt, annyian választották a kedvezményes lakáshitelt bérlés helyett.
HVG
2021-ben, 2023-ban és 2025-ben szerezték meg a szóban forgó ingatlanokat, de a nyilvánosság eddig nem tudhatott ezekről.
HVG
Egy hónap alatt 15 százalékkal nőtt az elérhető lakások és családi házak száma.
HVG
Immár semmiféle építkezés sem veszélyeztetheti az ugrásképtelen magyar tarsza élőhelyét a Mocsárosdűlőn.
HVG
A képviselő szerint bűn, „ha valaki a felfoghatatlan vagyonát a hatalommal való kapcsolatának köszönheti”.
HVG
Igaz, Salgótarjánban egy 50 négyzetméteres panel még mindig csak 17 millió forintba kerül.
HVG
Kilenc áruház területéből négyet venne meg Jellinek Dániel érdekeltsége.
HVG
A kormány rászorulók tömegei elől zárja el a lehetőséget otthonuk korszerűsítése és rezsijük csökkentése elől azzal, hogy nem teljesíti az uniós források folyósításához elvárt jogállamisági feltételeket. Bár próbálják menteni a menthetőt, a programokat rosszul keverték újra, és az idő egyre inkább szorít.