szerző:
hvg.hu

Az új Néprajzi Múzeum után a Magyar Zene Házához is élethű látványterveket készített egy grafikus. A képeken jól látszik, hogy a Városligetbe tervezett épület helyénél nemcsak fákat vágnának ki: egy közkedvelt kocsmát is eltüntetnének a jégpálya melletti területen, nem messze a bontásra ítélt Petőfi Csarnoktól. A Liget Budapest projekt szóvivője viszont azt közölte, a Magyar Zene Házának tervezése csak most indul majd meg.

Budapesten múlt héten jelentették be, hogy Fudzsimoto Szu tervezi meg a Bartók Központ – Magyar Zene Házát. A japán építész a múlt heti sajtótájékoztatón azt mondta: a Liget Budapest projekt eredményeképpen nő majd a park zöldfelülete, illetve meg lehet találni az egészséges egyensúlyt az új épületek és a liget fáinak védelme között.

Beszámolója szerint terve hangsúlyos része a széles védőtető, amely túlnyúlik az épületen, külső és belső tereket is létrehozva. A park felé nyitott szabadtéri részek koncerteknek, fesztiváloknak adhatnak majd otthont, illetve összekötik a házat a ligettel.

A ligatletvany.hu-n azt írják, hogy éppen a hatalmas tető akadályozza majd az új fák fejlődését. A Sou Fujimoto Architects terve 26 fa kivágásával, és 17 megmentésével számol, de ha figyelembe veszik a fák törzsátmérőjét, magasságát, korát, lombkoronájának közelségét a tetőhöz, akkor valójában egy sem marad. A pinceszint és a nézőtérnek szánt domb miatt további 44 fát kell kivágni. Helyüket valószínűleg facsemetékkel pótolják, amelyek a tető árnyékában alulfejlettek maradnak – olvasható az oldalon.

©
©

Az itt közzétett grafikák alapján úgy tűnik, hogy a Kertem nevű szabadtéri kocsmát is teljesen eltűntetik, mivel útjában lenne a Magyar Zene Házának. A Kertemtől a 70-es troli vonaláig terjedő területen mindent elbontanak, a környék megjelenése alapjaiban megváltozik a tervek szerint.

UPDATE: Cikkünk megjelenése után a Liget Budapest projekt kommunikációs vezetője közölte velünk, hogy a Magyar Zene Háza épületének részletes tervezési folyamata csak most, a tervezővel megkötött szerződést követően indult el, és csak ezt követően tudhatjuk meg azt is, hogy pontosan milyen is lesz majd az új épület, és hogy annak megépítése mennyi fát fog érinteni.

"Természetesen a Japán tervező számára is kiemelten fontos a területen lévő fák védelme. A cikkben bemutatott, a grafikus által készített animációk nem felelnek meg már a tervező által készített győztes pályaműnek sem, és az abban vázolt pontatlan látványtervek, és fakivágások több tekintetben is csupán feltételezések. Természetesen amint lezárult a tervezési folyamat a kész tervek mindenki számára megismerhetőek lesznek" - közölték, de addig is új látványterveket kaptunk a Magyar Zene Házáról, íme:

©
©
©
©