Magyarországot egy EU-tag hagyta le az ingatlanok drágulásában

Az Európai Unió egészében 2,3 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,1 százalékkal emelkedtek a lakásárak az idei második negyedévben éves összevetésben - közölte az Eurostat.

  • MTI MTI
Magyarországot egy EU-tag hagyta le az ingatlanok drágulásában

Az előző negyedévhez képest az EU-ban 1,3 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,2 százalékkal növekedtek a lakásárak. 

Az EU-n belül éves alapon Svédországban ugrottak meg legnagyobb mértékben, 13 százalékkal a lakásárak április-júniusban. A lista második helyezettje Magyarország 11,9 százalékos drágulással, majd Írország és Észtország következik 10,7, illetve 10,5 százalékos emelkedéssel.

Négy országban csökkentek az árak, a legnagyobb mértékben, 4,4 százalékkal Lettországban, majd Olaszországban (-3,0 százalék), Franciaországban (-2,2 százalék) és Finnországban (-0,1 százalék).

Az első negyedévhez képest Cipruson (+7,4 százalék), Ausztriában (+6,4 százalék), valamint Dániában és Spanyolországban (egyaránt +4,1 százalék) drágultak a legnagyobb értékben a lakások. Csökkenést mértek Romániában (-1,1 százalék), Máltán (-0,3 százalék) és Olaszországban (-0,1 százalék). Magyarország 2,3 százalékos emelkedéssel a középmezőnybe került.

Az Eurostat statisztikája három uniós tagállam, Németország, Görögország és Lengyelország adatait nem tartalmazza.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.