Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Súlyosította a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a volt körzeti megbízottnak és futtatónak a büntetését, akik megállapodtak, hogy segíti a futtató "üzletét" Somogy megyében.
A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa az ügyben korábban eljáró Somogy Megyei Bírósággal megegyezően a bűncselekmény idején rendőrként dolgozó Bódi Attilát hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettében, Csömör Gábort pedig vesztegetésben találta bűnösnek. Az egykori rendőrre kiszabott két év börtönbüntetést két év nyolc hónapra, a futtató egy év börtönbüntetését egy év nyolc hónapra emelte, mert tettüket súlyosabbnak ítélte.
A tényállás szerint a körzeti megbízott és az örömlányok futtatója 2007 végén ismerkedett meg. Ekkor megállapodtak, hogy Bódi Attila pénzért mellőzi a Csömör Gábor által pártfogolt prostituáltakkal szembeni intézkedést, tájékoztatást ad az esetleges rendőri ellenőrzésekről, és eltávolítja a területről a konkurens örömlányokat. A futtató ezért bizonyíthatóan összesen ötvenezer forintot fizetett a rendőrnek.
A bűncselekményre azonban fény derült, és a két férfi ellen eljárás indult. Bódi Attila 2008. április végén távozott a rendőrség állományából.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Nem várta meg a két ország közötti megállapodásra kitűzött július 21-i határidőt Donald Trump, új vámokat jelentett be Kanadával szemben.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.