Reagált Georgiev lánya a Schmitt-bizottság jelentésére

2012. március 27., kedd, 12:42 • Utolsó frissítés: 2012. március 27., kedd, 13:01
Szerző:


Címkék: ; ; ; ; ; ; ; ; ;

Reagált a SOTE vizsgálóbizottságának jelentésére annak a bolgár sportkutatónak a lánya, akinek művéből Schmitt Pál – immár a vizsgálóbizottság által is deklaráltan – hosszú szövegrészeket lopott.

„Már a kezdetektől mondtam, hogy abban a kutatásban, amit édesapám folytatott, Schmitt Pál nem működött közre. Az a kutatás és elemzés apám saját ötlete volt, ő dolgozott rajta egyedül” – mondta a hvg.hu-nak a 2005-ben elhunyt Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató lánya, Malina Georgiev annak kapcsán, hogy a Semmelweis Egyetem által felállított tényfeltáró bizottság megállapította: Schmitt Pál plagizált doktori értekezésében. A jelenleg Svájcban élő Malina Georgiev ugyanakkor nem kívánta kommentálni azt, hogy a bizottság nem tett javaslatot a doktori cím visszavonására. Mint ismert, Schmitt Pál doktorijának nagy része szinte szóról szóra megegyezik a bolgár szerző egyik tanulmányának szövegével.

A plágiumügy januári kirobbanása után a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleményben azt állította, hogy Schmitt Pál részt vett Georgiev több munkájának elkészítésében és közös forrásból dolgoztak. Csakhogy Georgiev lánya a hvg.hu-nak adott interjújában azt állította: kizárt, hogy édesapja társszerzőként működött volna együtt Schmitt Pállal.

Ezután Schmitt Pál egy újabb verzióval állt elő a közrádiónak adott interjújában, azt állítva: jelezte Georgievnek, hogy a könyvét szeretné egy kisdoktorihoz felhasználni, és a bolgár sportkutató örült ennek. Ugyanakkor a dolgozat megírásában nem segítette.

A Schmitt Pál doktoriját vizsgáló jelentés

Fotó:

Kedden háromoldalas összefoglalót tett közzé a Schmitt Pál doktori disszertációját vizsgáló bizottság. Megállapították, hogy Schmitt Pál kisdoktorijában formai szabálytalanságokat ejtett, beismerték, hogy egy az egyben átvett oldalakat más művekből. Ugyanakkor a felelősséget a Testnevelési Egyetemre hárítják, mert szerintük az intézmény nem figyelmeztette Schmitt Pált időben.

Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén
Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén

Civil szervezetek sokaságának működése kerül veszélybe, mert az adózók fele nem rendelkezik az 1%-ról. Ennek a furcsa „közömbösségnek” az okát kutatjuk.

Hirdetés


Reagált Georgiev lánya a Schmitt-bizottság jelentésére




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
Hirdetés
HIRDETÉS
HVG ONLINE CSOPORT HÍREI
híreink RSS csatornái »
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X