szerző:
M. László Ferenc
Tetszett a cikk?

Szerdára állt be a fordulat Mesterházy Attila pártelnök további sorsával kapcsolatban, amihez a fővárosi szocialisták kezdeményezése kellett. A budapesti MSZP elnöksége ugyanis véleményezésre kérte a kerületi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen a pártelnök és az elnökség távozását követelték. A budapesti párttanács egy Mesterházy-ellenes kiáltvánnyal is készült, de erre már nem volt szükség. Mesterházy Attila csütörtökön, röviddel 12 után lemondott összes tisztségéről.

„Mick Jagger.” Ezt a választ adta az MSZP székházából kilépő Szanyi Tibor arra az újságírói kérdésre, hogy ki lesz az MSZP új elnöke, Az elnökségi tag szerint nem volt zsarolás vagy puccs, szerinte Mesterházy Attila egy erkölcsileg helyes döntést hozott, és ezzel hozzásegítette a pártját a megújuláshoz.

Mesterházy Attila csütörtök délben jelentette be lemondását a frakcióvezetői és a pártelnöki tisztségéről, és hogy nem indul a rendkívüli tisztújításon. „Elfogyott körülötte a levegő, a szűk csapatán kívül alig maradtak támogatói, ezért mondhatott le”, ezzel magyarázta a pártelnök lemondását az MSZP egyik neve elhallgatását kérő képviselője.

Pedig Mesterházy még szerdán is ragaszkodott ahhoz, hogy a választmány döntsön a sorsáról, tehát vasárnap is, meg később is csak felajánlotta a lemondását, de nem volt hajlandó az azonnali, feltétel nélküli lemondásra. Hétfőn az ATV-ben pedig úgy nyilatkozott: ha a választmány el is fogadja lemondását, a frakcióvezetői tisztségét megőrizné.

MTI / Kovács Attila

A párt egyik neve elhallgatását kérő befolyásos politikusa azt mondta a hvg.hu-nak, hogy Mesterházy még kedden is nagyon elszánt volt, egy szűk körű beszélgetésen azt mondta, nem tűri a pártból való kibeszélést, és ha lesz is rendkívüli tisztújítás, akkor azon elindul, és képes lesz összegyűjteni az ehhez szükséges közel háromezer tag aláírását.

A pártelnök szerdán még tartott egy e-mailes szavazást az elnökségi tagok körében, hogy biztos mindenki lemond-e. Ezzel igyekezett magához kötni forrásaink szerint csapatát, és elérni, hogy az elnökség teljes lemondásával 45-90 napos elhúzódó tisztújítást tartson a párt, amelyet az alapszabály ilyen esetre előír. (Akkor még több MSZP-s politikus attól tartott, hogy ez alapszabályról szóló vitákba torkollhat, és a párt „elkisgazdásodásához” vezet.)

Szerdára fordult a kocka

Több forrásunk is ugyanakkor azt mondta, szerdára fordulat állt be, ami elsősorban a budapesti szervezetnek köszönhető. A szervezet ügyvezetője, Trippon Norbert és az alelnök Alexa György ugyanis arra kérte a kerületi szervezetet, hogy írják meg állásfoglalásukat Mesterházyról, és azokat küldjék be a fővárosi központnak. Úgy tudjuk, ezek az állásfoglalások szerda estig beérkeztek, és nagy többségük az elnök és az elnökség távozását követelte. Ennek feldolgozására csütörtökön délután összeül a budapesti elnökség, majd az MSZP budapesti miniparlamentje, a párttanács, amelynek tagjai információink szerint egy nagyon erős Mesterházy-ellenes kiáltvány elfogadására készültek.

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, volt főpolgármester-jelöltje szerdán egy nyilatkozatában nyíltan vállalta, hogy tisztújításra és új vezetésre van szükség. Információink szerint Mesterházy és stábja az elmúlt napokban folyamatosan szervezkedett, hívogatták a kongresszusi küldötteket, a választmányi tagokat, és szondázták a véleményüket. Ezzel szemben megszerveződött egy másik csoport, amelynek forrásaink szerint a véleményét nyíltan vállaló Lendvai és Horváth Csaba mellett a parlamentből frissen kiesett Szekeres Imre, Puch László és a nyílt konfrontációt már április 6. után vállaló Braun Róbert is tagjai voltak. A budapestiek állásfoglalása után szerdára lehetett látni, hogy Mesterházy befolyása visszazuhant. A választmányi tagok és a kongresszusi tagok nagy része elpártolt tőle.

Több forrásunk is azt állította, hogy a parlamenti frakció tagjaival is elbeszélgettek a Mesterházy-ellenes csoport tagjai, így felmerült, hogy a kongresszus dönteni fog arról, hogy egyes képviselők mandátumát esetleg felülvizsgálják, és ha van rá lehetőség, visszavonják, vagy nyomást gyakorolnak rájuk, hogy lépjenek vissza. Ezzel forrásaink szerint változás állhat be az elnökség által összeállított, a választási lista alapján kialakult frakcióban. Úgy tudjuk, voltak olyan radikális vélemények is a pártban, hogy ha Mesterházy ragaszkodik a pozícióihoz, és az alapszabályba kapaszkodva próbál maradni, akkor a kongresszuson fel kell vetni a pártból való kizárását is, de forrásaink szerint ez egy kisebbségi ötlet volt, amit valószínűleg nem alkalmaztak volna.

Elkezdődött a casting

A Mesterházy-ellenes tábor forrásaink szerint napok óta keresi a személyi alternatívát is, amelynek elsődleges szempontja egy magas rangú politikus szerint, hogy nem egyszemélyes vezetést, hanem csapatot kell kialakítani. Úgy tudjuk, a választmányon és a kongresszuson is befolyásos budapestiek Kunhalmi Ágnest szeretnék a fővárosi szervezet élére, pártelnöknek pedig a frakcióigazgatót, Tóbiás Józsefet. Ezt a fővárosi szervezet egyik befolyásos politikusa mondta a hvg.hu-nak. Ugyanakkor a Mesterházy-ellenes tábor egyik fő szervezője az EP-be éppen kikerült Ujhelyi Istvánt javasolja, de Hiller Istvánt is mindenképp a vezetőségben szeretné látni.

Több forrásunk is azt hangsúlyozta, hogy még nem végleges, hogy ki indul el Mesterházy megüresedett posztjáért, Az elnök lemondását követően Szanyi Tibor újságíróknak a székház előtt annyit mondott, hogy napokon, akár egy héten belül lezárulhat a tilitoli, és feláll az új vezetés. Arra a kérdésre, hogy ő maga szeretne-e valamilyen posztot, kitérő választ adott.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!