Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A hivatal két, határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott munkatársa rendszeresen járt az irattárba. Néha megesett, hogy autóval is kiruccantak, de végül lebuktak. A Csongrád Megyei Járási Hivatal megerősítette a Blikk értesülését. Még nem tudni, mivel szankcionálják az adminisztratív munkatársak viselkedését.
Egy kollégájuk buktatta le azt a párt, akik a makói járási hivatal dolgozóiként rendszeresen a munkahelyükön folytattak intim együttléteket – adta hírül a pénteki Blikk.
A határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott adminisztratív munkatársak az irattárba szoktak félrevonulni. Egy ízben egy kollégájuk rajtakapta őket, amint egymást fogdosva, felajzva rohannak az irattárba. Megesett az is, hogy autóval ruccantak ki munkaidőben egy-két órára, hogy együtt lehessenek.
A Csongrád Megyei Járási Hivatal megerősítette a lap értesülését, de bővebb tájékoztatást későbbre ígért.
A Blikk által megszólaltatott jogász szerint a munkahelyen, munkaidőben történő szex a legfőbb kihágások közé tartozik, körülbelül az ittas munkavégzéssel egyenértékű. Ebben az esetben a legsúlyosabb szankció, az azonnali elbocsátás lenne indokolt – mondta Kamarás Péter ügyvéd.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.