szerző:
MTI

A szülőtartási díj legfeljebb a fizetés felét viheti el, de az úgynevezett tartási sorban a szülőt megelőzi a gyerekének saját gyermeke, házastársa, volt házastársa és volt élettársa is. Sőt, ha a gyermek munkanélküli vagy nagyon kevés a fizetése, nem kötelezhető szülőtartásra - mondta a családjogász a köztévében.

Legfeljebb öt-tízezer forintos szülőtartási díj kiszabása várható a bírósági gyakorlatban - mondta Illés Blanka családjogász az M1 hétfői műsorában.

A jogász a július elsején életbe lépett törvénymódosítással kapcsolatban kifejtette: ez elsősorban a szülőt a gyermek helyett gondozó, eltartó embernek, illetve szervezetnek előnyös. Eddig ugyanis, ha például egy idősotthonban élő nyugdíjas nyugdíja nem fedezte a költségeit, akkor az otthon évekig pereskedhetett egy járási hivatali ügygondnokkal azok fedezéséért, miközben folyamatosan nőtt a hátralék. Most viszont az otthon saját jogon kezdeményezhet pert a gyermekkel szemben, így nem kényszerül arra, hogy "kirakja az utcára" az idős embert - hangsúlyozta.

Éppen ezért Illés Blanka szerint nem várható, hogy maguk a szülők perelik be a gyereküket. Egyébként a gyermek a fizetésének legfeljebb feléig kötelezhető a szülőtartásra, de az úgynevezett tartási sorban a szülőt megelőzi a gyermek saját gyermeke, házastársa, volt házastársa és volt élettársa is. Ha a gyermek munkanélküli vagy nagyon kevés a fizetése, akkor nem kötelezhető szülőtartásra. Az összeget a bíróság mérlegeli, de a családjogász szerint legfeljebb öt-tízezer forintos szülőtartás kiszabása várható.

Illés Blanka megjegyezte: a bíróságon nem lehet a szülő érdemtelenségére hivatkozni, ha valaki nem akar szülőtartást fizetni. Az egyetlen, ami ilyen szempontból számít, hogy valóban a szülő nevelte-e: csak azt veszik figyelembe, ha a gyerek gyermekotthonban vagy nagyszülőknél, rokonoknál nevelkedett.

Egymás ellen fordítja a gyereket és a szülőt a Ptk.?

Kiemeli a gyerek felelősségét, és elvileg segítene egy létező társadalmi problémán a Polgári törvénykönyv módosítása. Gyakorlatilag alig várható változás, ám van szakember, aki állítja, hogy a kormány logikátlanul lép, felmondja az európai konszenzust, és egymás ellen fordítja a generációkat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!