Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Úgy beszélt a miniszter a Heim Pál Kórház CT-jéről, mintha az kizárólag az ő érdemük lenne, holott ez így önmagában nem igaz.

Hazudott a miniszter az ATV-ben, mikor azt mondta, "lehet, hogy a betegeket időnként nyitott mellkassal kell átszállítani egy másik kórházba CT-vizsgálatra, de korábban a másikban sem volt CT. Most már legalább van" – írta Facebook oldalán Kunetz Zsombor oxiológus (sürgősségi) orvos. Balog azután beszélt erről a műsorban, hogy kiderült, az Országos Kardiológiai Intézetből nyitott mellkassal szállítottak át egy kislányt a Heim Pál Gyermekkórházba, mert a kardiológián nincs CT. A felnőtteket pedig a Szent István kórházba viszik át. Heti 8-10 alkalommal előfordul el – mondta korábban az RTL-nek a Kardiológiai Intézet vezetője.

Az Emmi úgy érvel, mint Balog: több lett a CT és az MR, mint korábban, csakhogy a konkrét esetben Balog "álhírt mond", úgy tesz, mintha az ő érdemük lenne, hogy egyáltalán van CT a két intézményben, holott ez nem igaz. Kunetz Zsombor azt írta, a két említett kórházban már a 2000-es évek elején is volt CT,

"én magam is többször szállítottam oda betegeket!"

Megkerestük mind a Heim Pál, mind a Szent István kórházat, azonban miután a nyilatkozatot a legújabb szabályok szerint egyeztetni kell az Állami Egészségügyi Ellátó Központ engedélyével lehet nyilatkozni, így gyors válasz nem várható.

Addig is megnéztük az interneten fellelhető adatokat, abból kiderül, a Heim Pál Gyermekkórháznak több mint 20 éves CT osztálya van. A kórházhoz köthető gyogyhirek.hu-n találtuk a következő hírt:

"A Heim Pál Gyermekkórházba 2015 decemberében energia megtakarítást célzó Európai Uniós pályázat kapcsán új CT berendezést telepítettek.

A 22 éve működő CT osztály életében ez már a harmadik új berendezés (2004 tavaszán érkezett az első egyszeletes GE spirál CT, majd 2005 augusztusában egy akkor nagyon modernnek számító több szeletes GE gépet kaptunk)."

Csak összehasonlításul: most a 128 szeletes CT gép a legmodernebb berendezés, egy nyilvánvalóan elavult gépet cseréltek le 2015-ben – ahogy a hírben is finoman megjegyzik, hogy az 12 éve még modern volt –, de valamilyen mégis csak volt az intézetben. Most országos szinten az egyik legkorszerűbb gépük van.

Ugyanez a helyzet a Szent István kórházzal is: a kórházat 2003-ban vezető Molnár Lajos (későbbi SZDSZ-es egészségügyi miniszter) 2003-ban vásárolt két felújított CT berendezést. Abból egyébként később óriási botrány lett, Molnár ugyanis a szokásos ár feléért vette ezeket úgy, hogy nem kért előzetes hozzájárulást a fenntartó önkormányzattól. Molnárt ki is rúgták ezek után.

Az, hogy a CT működött, egy 2005-ös ügyeleti rend is igazolja, amely megjelöli a kórházat, ahová lehet vinni a beteget. Ez az intézmény sem maradt ki a gépcseréből 2015 végén. Egy 2015-ös OEP adatbázis szerint 83 finanszírozott CT volt, annak a harmada 10 évesnél idősebb, 24 pedig olyan régi, hogy lényegében értékelhetetlen képet adott. Ugyanezen adatsor szerint 2005-ben volt egy nagyobb bevásárlás, akkor 10 darabbal bővült az állomány, 2013-ban pedig 10 gép került még a kórházakba. A nagy csere uniós pénzből 2015-ben volt. Az adatok viszont valahol elcsúsztak: míg Rétvári Bence államtitkár arról beszélt, 2010-ben 73 CT volt, ezt most 104-re növelték, addig az OEP adatbázisa alapján csak 52 jött ki. Darabra mindenesetre 2013-ban jócskán le voltunk maradva az OECD átlaghoz képest.

A kormány rendre világszínvonalú egészségügyről beszél, ebben a cikkünkben szedtünk össze pár példát arra, miért kamu ez.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!