szerző:
hvg.hu

Itthon a béranyaság is tiltott, ilyen ügyben egy esetben indult eljárás.

Nemrég az RTL Klub arról számolt be, hogy egy terhes nő 5 millió forintot kért hamarosan születendő gyermeke örökbeadásáért. A riportban a Bölcső Alapítvány vezetője azt mondta, nem egyedi esetről van szó, és az is elhangzott, hogy évente 20 ezer gyermek vár örökbefogadásra, de csak 900 pár kap lehetőséget az örökbefogadásra évente.

Erre kérdezett rá az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, vagyis hogy tud-e arról a kormány, hogy több millió forintért adják-veszik az újszülötteket. Rétvári Bence államtitkár válaszából viszont az derül ki, hogy nem.

Rétvári ugyanis azt írta, bár a büntető törvénykönyv szerint ez emberkereskedelemnek számít, az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikában 2010-2017-ben egyáltalán nem volt olyan emberkereskedelem bűncselekmény, amelyet örökbefogadás kapcsán 1 év alatti személy sérelmére követtek el.

Rétvári kitért arra is, hogy Magyarországon a béranyaság is tiltott, vagy az ivarsejtek adásvétele is, ilyen ügyben, nevezetesen "emberi test tiltott felhasználása bűntett elkövetésének gyanúja miatt" 2015-2018 között egyetlen esetben indult eljárás.

Az államtitkár szerint egyébként az sem igaz, hogy 20 ezer gyermek várna az örökbefogadásra, mert bár összesen mintegy 20 ezer gyermek van gyermekvédelmi szakellátásban, 90 százalékuk nem örökbefogadható, mert a hozzátartozók még nem mondtak le róluk véglegesen, ezért egy adott időpontban csak 2000-2100 örökbe fogadható gyermek van.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!