szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A miniszterelnöki tévéviták kötelezővé tételéről nyújtott be törvénymódosítást Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető és a független Szabó Tímea (mindketten az MSZP-Párbeszéd lista képviselőjelöltjei).

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után, középút nem maradt senkinek. Magyarország tehát egyrészt olyan maradt, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Törvénnyel akarja elérni az MSZP és a Párbeszéd, hogy hatalmon lévő miniszterelnök ne bújhasson el a nyilvános politikai vita elől – már ha újraválasztásért indul. A választási jogszabályt úgy változtatnák meg, hogy a voksolás előtt két összecsapás is legyen minimum 90 perc terjedelemben.

  • Az első vitán minden országos listát állító szervezet listavezetője venne részt.
  • A másodikon csak a közvélemény-kutatás szerint első két helyen álló pártok listavezetői.

A törvény egy személynek teszi kötelezővé a részvételt, és ez a miniszterelnök. A másodikról persze már hiányozhat, ha pártja nincs a két legesélyesebb között. Jelen helyzetben Orbán Viktor és Vona Gábor vívná a második körös meccset. A Jobbik elnöke hosszú ideje szeretne vitalehetőséget kapni, ám Orbán 2006 óta senkivel sem hajlandó nyílt küzdelemre.

A törvény szerint a vitákat a voksolás előtt legfeljebb 10 nappal és legkevebb 5 nappal kell megtartani. Mivel az ellenzéki képviselők álmaiban azonnal hatályba lépne, már 2018-ban is lehetne vita.

A törvénymódosításnak természetesen semmi esélye, mert Orbán senkinek sem fog esélyt adni, hogy valódi kihívónak látszódjon. A Fidesz vétójával szemben a többi ellenzéki párt támogatása nem ér semmit.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!