szerző:
hvg.hu

Az Országgyűlésbe frissen bekerült képviselő ezzel egyből a legvagyonosabb képviselők között van.

Csütörtök éjfélig kell leadni a vagyonnyilatkozatokat a képviselőknek, Ungár Péter LMP-s politikus a hivatalos publikálás előtt elküldte saját nyilatkozatát az Indexnek. Ebből kiderült, Ungár Péternek 79 millió forint megtakarítása van részvényben, emellett összesen 91 millió forintos követelése van pénzintézettel szemben – ebből 8 millió devizában –, egyéb szerződés alapján 106 millióval tartoznak neki.

Az édesanyjával, Schmidt Máriával illetve testvérével közös cégében, a Pió-21 Kft.-ben 17 százalékos tulajdonrésze van, a családi cégük – a Budapest Ingatlan Nyrt. – 90 százalékát birtokolja, a részvények 3 százaléka is az övé.

Az Azonnali.hu híroldalt kiadó cégben 90 százalékos tulajdonos.

Egy Toyota J12 Land Crusier terepjárója van, és negyedrészben tulajdonos egy 340 négyzetméteres II. kerületi lakóházban, amelyet édesapja halála után örökölt. Ungár a lapnak azt mondta,

nehéz megbecsülni a vagyonomat egy nyilvános részvénytársaságnál, de ami csak az enyém, az mondjuk 15 milliárd forint.

Akkor ennyi, ha optimistán beszélünk a részvényárfolyamról.

Ungár vagyona meglepő, az apai örökség és a családi cégben való részesedés alapján a hvg.hu korábban úgy számolt, 8-9 milliárdos vagyona lehet a képviselőnek, a Zoom ennél kevesebbet, 7,4 milliárdot becsült.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!