szerző:
Molnár Csaba – Torontáli Zoltán

Sajátos kelet-európai gasztroforradalom készül kitörni, a régió egyre több országában "derítik ki", hogy "silányabb" áruval etetik őket a multik, mint amilyeneket a nyugati boltokba szállítanak. Bizonyíték azonban nincs, noha az élelmiszereket rendszeresen vizsgálják.

A végletekig korbácsolja a kedélyeket egy több mint kétéves felmérés, amelyből az jött le, hogy

a kajamultik ugyanazon név alatt más terméket árulnak itt, mint nyugaton.

Nem rosszabbat, mást. Hogy ezzel mi is a probléma, a nagy zajban nem nagyon derül ki, a vádaskodók jellemzően megrekednek a multik gyalázásánál, meg annál, hogy „mi vagyunk Európa szemetesvödre”. Miközben sokáig az sem derült ki, hogy mit is vizsgáltak, horribile dictu azt sem lehet kizárni, hogy a „silányabbnak” bélyegzett termékek magyarországi gyár(ak)ban készültek.

Különben is, mit jelent az, hogy silányabb?

A kérdésben nagyjából mindenki megszólalt – például Lázár János, a márkaszövetség –, felháborodott, érvelt ide és oda, de ennél többre nem jutott senki.

©

„Sok fogyasztó gondolja úgy, hogy ha egy adott gyártó adott márkajelzésű termékét látja, akkor az ugyanaz, bárhol veszi meg” – mondta a hvg.hu-nak egy névtelenséget kérő élelmiszermérnök.

Pedig ez egyszerűen nem igaz.

Formálódik a KGST 2.0?

A helyzet lassan a legutóbb a KGST-ben látott egységbe kovácsolhatja a magukat kárvallottnak tartó országokat. Beköszöntek a csehek is, a földművelésügyi miniszter azért is akadt ki a jelenségen, mert szerinte Ausztriában és Németországban a jobb minőségű verziók ráadásul olcsóbbak is. A magyarok újabb, ezúttal 100 termékre kiterjedő érzékszervi vizsgálatot jelentettek be (az első eredményeket március közepére várják). Nekiálltak mérni a románok is, hátha náluk is tombol a silányság, csak eddig nem vették észre.

Alakul az akcióprogram is, a Magyar Idők a magyar agrártárcától azt tudta meg, hogy az érintett tagállamok összefogásával, uniós szinten kell kezelni a problémát. A szlovák agrárminiszter pedig bejelentette, hogy az Európai Bizottság elé terjesztik az ügyet. Ez azonban a jelen helyzetben nem nagyon tud több lenni papírkutya-ugatásnál. Jelenleg ugyanis nincs arra lehetőség, hogy az Európai Unió fellépjen a nagy élelmiszergyártók ellen amiatt, mert egyes tagállamokban azonos márkanév alatt különböző minőségű termékeket forgalmaznak – tette világossá Vytenis Andriukaitis, az Európai Bizottság illetékes tagja.

A lavinát egy nemrég publikált szlovákiai vizsgálat eredményeinek közzététele indította el – ez 22 olyan termékre terjedt ki, amelyet Szlovákiában és Ausztriában is azonos márkanév alatt hoznak forgalomba. Erre kontrázott a Magyar Idők az említett Nébih-felméréssel, amely 24 terméket vizsgált.

Mindeközben ilyeneket tudtak mondani: a megvizsgált élelmiszerek kisebb vagy nagyobb részénél „a gyártók alacsonyabb minőségű termékeket hoztak forgalomba Szlovákiában, mint Ausztriában”. Vagy olyat, hogy

más a minőség az egyes termékeknél.

Jelentsenek ezek a megállapítások bármit is. Annál mindenesetre nagy valószínűséggel nem többet, hogy a vizsgálatot végzőnek nem ízlett a termék, vagy egyik-másik összetevőből kevesebb volt némelyikben. Vagy több. Vagy más eloszlásban, de ugyanazok.

A legtöbb esetben erősen szubjektív annak megítélése, hogy az országok közötti változatokból melyik a jobb minőségű. Legtöbbször csak azt lehet megállapítani, hogy a verziók eltérnek egymástól.

Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy a feldolgozott élelmiszerek összetételét pontosan szabályozó Magyar Élelmiszerkönyv semmilyen kontextusban nem került szóba. Az meg pláne nem, hogy bármelyik szóban forgó élelmiszer ne fért volna be az abban foglalt előírások adta technológiai keretek közé.

Sőt, az sem nagyon ismert, hogy pontosan honnan is származnak a Nébih által vizsgált termékek. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) például a mai napig nem jutott hozzá a szóban forgó mérés hivatalos jegyzőkönyvéhez és ellenmintát sem kapott. Éppen ezért a kialakult helyzetben leginkább azt sürgetik, hogy mielőbbi teremtsék meg az ilyen mérések átláthatóságát.

Az élelmiszergyártók

nem kötelesek egyféle receptúra alapján gyártani a termékeiket,

megtehetik, hogy az adott ország piacához igazítva eltérnek az összetevőkben. Sokszor önszántukból, sokszor pedig azért, mert alkalmazkodniuk kell a helyi szabályokhoz. Úgy tudjuk például, hogy egyes Magyarországon gyártott, de külföldi piacokon értékesített üdítőitalok cukrot tartalmaznak, míg az itthoni piacra szántak édesítőt. Vagy a konzervatívabb magyar fogyasztók nem veszik bizonyosabb termékek esetleg erősebben vagy más összetételben fűszerezett verzióit, míg egyik-másik régiós piacokon nagyon is jól mennek az egyaránt itthon készült termékek.

©

Megkértük az idézett szakembert, magyarázza el, milyen szempontok miatt térhetnek el az összetevők ugyanabban a termékben. A válaszokból kiderült, hogy a kép rendkívül vegyes: logikusan igazolható az is, ha egy ország vagy térség „silányabb” élelmiszert kap, de lehet, hogy csak „más” lesz a termék. Kérdés persze megint csak az, hogy mit is kell(ene) érteni a „silányabb” alatt pontosan?

Az Európai Unió egységes piacán – az összetevők és a minőség szempontjából – ma már

tökéletesen mindegy, hogy hol készül a termék.

Kizárólag üzleti döntés kérdése, hogy például egy 20 országban forgalmazott joghurtot egyetlen központi gyárban készítenek vagy 20 különböző helyszínen. Az is mindegy, hogy egyetlen gyártósoron vagy egyszerre többön megy a termelés. A végeredmény ettől függetlenül bármi lehet, akárhány verzióban elkészülhet ugyanaz, csak úgy kell megtervezni a gyártást.

Minden a technológián és az üzleti terven múlik: megéri-e egy helyről exportálni az élelmiszert vagy sem, be lehet-e szerezni egy helyen könnyen az alapanyagokat, vagy sem, esetleg megéri-e akár 20 különböző gyárat fenntartani ugyanarra a termékre.

Előfordulhat, hogy egy élelmiszer „alapból” minden célországban teljesíti a helyi, eltérő követelményeket, és ezért egyetlen recept szerint is le lehet gyártani. Ám sokszor a helyi szabályok és a helyi élelmiszerkönyvek előírásai nem fedik egymást, ezért változtatni kell a recepten, országok szerint.

Azt is figyelembe kell venni, hogy az adott gyártó országban milyen alapanyagok adottak (például a helyi vízben lévő különbségek eleve behatárolják a lehetőségeket) és milyen ízvilágot kedvelnek jobban.

Végső soron azt kell mérlegelni, hogy megéri-e az alapterméket ezekhez a változókhoz igazítani. Ha igen, az feltétlenül eltérést eredményez. A komplex üzleti terv legfontosabb része természetesen a termék helyi profittermelő képességének meghatározása. Be kell lőni, hogy

hol, milyen áron, milyen mennyiséget lehet eladni,

utána pedig számolni kell, hogy megéri-e ennek érdekében a receptet megváltoztatni. Ha igen, akkor értelemszerűen más alapanyagokból kell előállítani ugyanazt az élelmiszert.

„A termék polci árának képzése és a gyártás optimalizálása önálló tudományágak” – jegyezte meg sommásan a mérnök.

Az alacsonyabb vásárlóerő az említett okok miatt eredményezhet alacsonyabb minőséget, amit a magyar-osztrák viszonylatban a magyar fogyasztók érezni is vélnek. Azaz sok mindent eldönt, hogy egy adott termékre szánt fogyasztói összegbe mi fér bele – és ennek vizsgálata során kulcsszerepet kap a termékre rakódott közterhek mértéke, így sokat „silányíthat” a világrekorder magyar áfa is.

©

Hogy ez mennyire viszonylagos és szubjektív, kitűnőn példázza az Index szerkesztőségében elvégzett osztrák-magyar teszt is. Ebből az jött ki, hogy a mindkét piacon ugyanolyanként árult termékek között az itteniek csaknem kétszer jobbak, mint osztrák verzióik.

Ha viszont nem lehetne eltérni az alapreceptektől, akkor az unióban csak szabványos egyentermékeket lehetne gyártani és árulni, de akkor egységesíteni kellene a helyi chipsadóktól kezdve az élelmiszerkönyvek előírásain át az alapanyagok elnevezéséig mindent. Ami egyrészt pillanatnyilag elképzelhetetlen, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy jól járnánk vele.

És mi van az ugyancsak az uniós piacon működő, oda értékesítő magyarországi élelmiszergyártókkal?

Politikai populizmus zajlik?

Az osztrák élelmiszergyártókat tömörítő szervezet alaptalannak tartja a vádakat, amelyre van egy barátságos és egy kevésbé udvarias válasza is. Előbbi szerint a keleti szomszédok szeretnék elérni, hogy a regionális változatok ízletesebbek legyen a polgároknak, utóbbi pedig így hangzik: tényekkel alá nem támasztott politikai populizmus zajlik.

„Igen, a hazai élelmiszer-előállító cégek esetében is előfordulhat, hogy különböző piacokra különböző összetételű termékek készülnek” – válaszolta kérdésünkre a Nébih. Az úgynevezett harmadik (azaz EU-n kívüli) országokkal kapcsolatban számos esetben előfordul, hogy

a hazaitól eltérő előírásoknak kell megfelelni ahhoz, hogy a termék forgalomba kerülhessen.

Ugyanakkor a termék forgalomba hozatalakor fokozottan ügyelni kell arra, hogy a vásárlót ne tévesszék meg. Az összetevőket teljes körűen fel kell tüntetni, illetve akár a csomagolás (például elnevezés, karakterkészlet, színvilág) is utalhat egy adott márkára és annak minőségére, mely nem lehet félrevezető – írja a Nébih. A szóban forgó vizsgálatok esetében azonban erről pont nincsen szó

Az adott országra a gyártó szempontjából legjobb receptúra tehát az adott pillanatban az, amelyiket az üzem a leghatékonyabban tudja gyártani, harmonizál a helyi élelmiszerkönyv előírásaival, profittermelő képessége pedig optimális. Ez az az információs mátrix, ami az élelmiszeripari gyártók legféltettebb kincse. És vélhetően ez határoz meg minden más változót is a szabályokon belül.

Az eltérés pedig az összehasonlított, a magyar és az osztrák piacon egyaránt kapható termékek között vélhetően nem kiszúrás akar lenni, hanem nagyon is megfontolt üzleti logika mentén keletkezik.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Rosszabb áru a magyaroknak: az EU-biztos széttárta a karját

Jelenleg nincs arra lehetőség, hogy az Európai Unió fellépjen a nagy élelmiszergyártók ellen amiatt, mert egyes tagállamokban azonos márkanév alatt különböző minőségű termékeket forgalmaznak – nyilatkozta a Magyar Időknek Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos.