szerző:
Tossenberger Adél

A mai fiatalok már 16-17 éves korukra kiégnek szexuálisan, a közösségi élmények nagy része számukra a virtuális térben zajlik, és innen várják a folyamatos visszaigazolást is az életükben. Hogy jutottak idáig? Kié a felelősség? Miért siránkozik a magyar ember? Kell-e nekünk Lipót? Csernus Imrével beszélgettünk A kiút című könyvéről.

Csernus Imre húsz éve dolgozik pszichiáterként, ez idő alatt pedig sokak számára megkerülhetetlen megmondóemberré nőtte ki magát. Ez eleinte hízelgett a hiúságának, aztán rájött, hogy az egész egy csapda. Ha bejön a tanács, amit egy problémára ad, istenként tisztelik, ha viszont nem, „elküldik a kurva anyjába”.

Ebből a képletből viszont hiányzik az ember, akinek valójában ki kell jutnia a saját poklából, mert ez bizonyos határon túl mindenkinek a saját melója. Többek között ezért döntött úgy, hogy legújabb, A kiút című könyvében nem kőbe vésett megoldásokat kínál, csak ajánlatokat tesz a 21. század félelmekkel teli emberének. Abban hisz, hogy amibe egy ember juttatta önmagát, abból ki is mászhat.

Hvg.hu: Húsz éve vagy pszichiáter, saját elmondásod szerint a pályád elején előfordult, hogy csak fél lépéssel, vagy még annyival sem jártál a pácienseid előtt. Az, hogy A kiút című könyv most született meg, a személyes utad fontos állomása, vagy most van a magyar társadalomnak a legnagyobb szüksége egy ilyen könyvre?

Csernus Imre: Most nagyon sok minden kulminálódik, de jó pár éve ezt látom. A gazdasági válság előtt az emberek a saját feszültségeiket és félelmeiket anyagiakkal kompenzálták. Ez a kompenzációs eszköz most nagyon sok embernél megszűnt, a belső elkeseredés és a feszültség pedig exponenciálisan fokozódik. Óhatatlanul keresik a kiutat, és a választ arra, hogy mit jelent a boldogság, és hogyan lehet a belső nyugalmat elérni?

©

Sok ember megtapasztalta az anyagi jólét bizonyos fázisait, de ezzel együtt megfogalmazták azt is, hogy elégedettek lettek ugyan, de boldogok nem. Ilyenkor mi a megoldás?

Hvg.hu: A könyvedben azt írod: a magyar emberekre jellemző, hogy siránkoznak és jajgatnak, de kevesen jutnak el az önvizsgálatig és addig, hogy dolgozzanak magukon. Mi történik akkor, ha valaki úgy érzi: egy rajta kívül álló, irányíthatatlan körülmény befolyásolja az életminőségét, legyen az egy politikai döntés, vagy éppen a gazdasági válság?

Cs. I.: Először meg kell vizsgálnom, hogy a saját felelősségem mi ebben a folyamatban, illetve, hogy én megtettem-e mindent, amiben hiszek, vagy nem. Sok embernél láttam, hogy onnantól kezdve, hogy jött egy adott politikai váltás, azt remélték, szebb lesz az életük. Mitől? Ha beleteszem valamibe a munkát, akkor szép lesz az életem, és elégedett leszek. Ha nem teszek bele munkát, akkor mitől lennék elégedett? Attól, hogy másképp hívják az államfőt?

Belső béke akkor jöhet létre, ha félelem nélkül élünk, vagy tudjuk, hogy félhetünk, és azt is tudjuk, hogy dönthetünk bármikor. Ez pedig rajtunk múlik, nem a politikán, a döntéshozókon, vagy a környezetünkön.

Hvg.hu: A magyar fiatalok körében egyre többször felmerül megoldásként, hogy egy másik országban kezdjenek új életet. Ez egy racionális kiút, vagy menekülés?

Cs. I.: Azt mindenki maga tudja magáról, hogy menekül-e, de hitből is ki lehet menni, miután eldöntöttem, hogy ez itthon nem az én utam, megtettem mindent, de nekem ez itt kevés. Nemrég találkoztam Londonban egy 35 éves pasival, aki szívvel-lélekkel csinált itthon mindent, de mégsem boldogult racionális szempontból. Öt éve kiment, és azóta jól érzi magát. Azt mondta, hogy megérte, és nem is akar visszajönni.

Azt viszont tudni kell, hogy az, hogy valaki külföldön anyagilag egyenesbe kerül, nem jelenti azt, hogy érzelmi szempontból is stabil lesz. A félelmeit, a feszültségeit, a konfliktusait, a frusztrációit, és a szülőkkel való viszonyát mindenki cipeli magával tovább.

Hvg.hu: A könyv javarészt az Y generáció szűrőjén keresztül keresi a megoldásokat a különböző élethelyzetekre. Azt írod, hogy ennek a generációnak nagyon fontos a közösség, de ennek megélése áttevődött a virtuális világba, miközben az olyan klasszikus értékek, mint a család, a vallás, vagy a hiteles politika meginogtak. Visszafordítható-e ez a folyamat, és ha nem, merre tart?

Cs. I.: Az Y generáció a virtuális térbe is csak önmagát teszi bele. Amikor elkezd posztolni azért, hogy lájkolják, valójában az is az önbizalomhiányra enged következtetni, csak ő ezt nem tudja.

Hvg.hu: A virtuális közösségi terek eleve erre kihegyezve jönnek létre?

Cs. I.: A közösségi tér ezt használja fel: az önmagában bizonytalan ember reakcióját, kommunikációját és frusztrációját. Mint ahogy megszületett a reklámpszichológia is. Az is egy tudatos manipulációsorozat. Aki befolyásolható, az manipulálható is, és azt racionális és emocionális szempontból is ki fogják használni és ugráltatni fogják.

Hvg.hu: A könyvben arról is írsz, hogy sokszor a kiposztolt fotók által prostituálódunk.

Cs. I.: Ha a virtuális térben prostituálom a testemet, az csak a belső világom egy jelképe, egy állapota. Azt jelzi, hogy van bennem egy rettenetes szeretetéhség. Azt szeretném, hogy elfogadjanak. A megfelelési vágy mindig abból fakad, hogy önmagamban bizonytalan vagyok, önmagamat nem fogadom el, nem szeretem és nem tisztelem.

©

Ezért mindig szükségem lesz olyan megnyilvánulásokra, amik kívülről jönnek. Hogy jól csinálom, ügyes vagyok, okos vagyok, vagy tehetséges vagyok. Az önmagában bizonytalan ember külső megerősítésekből táplálkozik, aminek a hatása ideig-óráig tart csak.

Hvg.hu: Hogy jutottunk el odáig, hogy egy mesterségesen kreált és manipulációra alkalmas tér legyen az a hely, ahol a visszaigazolásokat keressük, és nem egy hús-vér baráti társaságban, vagy a családon belül tesszük meg ugyanezt?

Cs. I.: Ez az öntudatlanság és a vakság eredménye. Az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy csak annyi szeretetet és megbecsülést fognak kapni másoktól, amennyit maguknak adnak. Sokan azt hiszik, annyi tiszteletet kapnak majd a másiktól, amennyit neki adnak. Ez hazugság. Nem működik.

Hvg.hu: Te használod a Facebookot?

Cs. I.: Alig. Nincs rá szükségem.

Hvg.hu: Lehet egészségesen használni?

Cs. I.: Persze. Amikor görcsösen orrba-szájba posztolom, hogy nap mint nap mit teszek, akkor billenek át az egészséges határon.

Hvg.hu: Azt írod, a japán fiatalok körében a szexualitás is átkerült a virtuális térbe, ami különböző perverziókat szül, és megöli az intimitást. Hogy állnak ezen a téren a magyar fiatalok?

Cs. I.: Ugyanígy. 16-17 éves korukra szexuálisan teljesen kiégnek. Nem tudod, hogy mi zajlik? Hogy brahiból iskolai szünetben a lányok kielégítik a fiúkat?

Hvg.hu: Mi juttatja idáig őket?

Cs. I.: Látják a szüleiket intimen megfogni egymást? Megsimogatni egymást? Látják a szüleiken, hogy mit jelent a csók, ami szívvel-lélekkel történik? Amikor egymásra néznek, látják a szüleik szemében a melegséget? A mosolyt? Az örömet?

Hvg.hu: Ha ezt nem látják, esélyük sincs arra, hogy képesek legyenek megélni a saját intimitásukat?

Cs. I.: De van, mert látják a negatív oldalt. Ehhez kell a tudatosság. A felismerés, hogy ha nem kaptam meg a fontos pozitív mintákat, akkor én ennek ellenére is élek velük.

Hvg.hu: Nem fiatal ehhez a felismeréshez és ehhez a tudatossághoz egy tizenéves?

Cs. I.: Látnak bizonyos folyamatokat, de a komplex mozaikot nem tudják összerakni, mert nem ismerik a törvényszerűségeket. A tévében is azt látják, hogy ordibálnak, vitáznak, gyilkolják egymást, utána pedig mosolyognak. Azt viszont nem tudják, hogy a szexuális úton történő kibékülés csak a konfliktus tüneti kezelése.

Dr. Csernus Imre: A kiút. 268 oldal, Jaffa Kiadó, 2013. 3990 forint
©

Hvg.hu: Csak a szülők felelőssége, hogy elvész az intimitás?

Cs. I.: A vásár két emberen múlik mindig. Van a szülők felelőssége, és van az Y felelőssége: 50-50. Az egyén felelőssége viszont 100 százalékos.

Hvg.hu: A könyvedben a hospitalizációt érintő résznél szerepel egy mondat, miszerint a Lipótmezőre olykor visszavágyik az ember. Éveken át dolgoztál az OPNI-ban pszichiáterként. Sosem született arról konszenzus, szükség van-e ma Magyarországon egy ilyen intézményre.

Cs. I.: Majd a megfelelő emberek ebben döntést hoznak, én az egészségpolitikában nem veszek részt. Az viszont kérdés, hogy ha a mindenkori állami szféra tudja, hogy a mai magyar mentálhigiéné milyen alacsony szinten van, akkor miért csak most vezetik be az iskolákba az egészségnevelést?

Könnyű azt mondani, hogy a Lipótra szükség van, de ez az intézmény a patológiás esetek kezeléséről szólt. Ott csak a kilengett, defektuálódott emberek kezelése történt. Az, hogy nyitunk egy új OPNI-t, nem szünteti meg a problémák gyökereit.

A valódi mentálhigiéné óvodás korban kezdődik. Ha ezeken a területeken el is indul az oktatás, a mai magyar mentalitást megnézve ahhoz, hogy bármilyen változás bekövetkezzen, kell egy generációnyi idő, 25 év.

A mai kor emberének rá kéne ébrednie: az emberi lét alapvető sajátossága, hogy felelősséget vállalunk az érzéseinkért és racionálisan a cselekedeteinkért is, miközben egy gyönyörű országban élünk, búval baszottan.

Generációk hálójában

Az 1920 és 1930 között születettek a Veteránok, az úgynevezett "baby boom"-korszak az 1946 és 1964 között született embereké, míg az X generációhoz az 1965 és 1975 között születettek tartoznak. Az Y generáció az 1976 és 1995 között született embereké, a Z nemzedék pedig 1996-tól napjainkig tart.

Az Y generációt jellemzi, hogy mivel tagjai a számítógépekkel együtt nőttek fel, szinte mind a „technológia őrültjei”. A modern technikák és a számítógép nélkül el sem tudják az életüket képzelni. Ezzel együtt azonban igen gyakorlatiasak, és már kisiskolás korukban tudnak számítógépezni és mobiltelefont használni.

(Forrás: Wikipédia)

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!
Cikk megosztása
Címkék