szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után életének 65. évében csütörtökön elhunyt Ferenczi Krisztina színésznő, író, újságíró; temetéséről később intézkednek. Az Orbán-bányákról írt sorozatáért az egykori Magyar Hírlap munkatársai 2001-ben az Év újságírójává választották.

Ferenczi Krisztina a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a debreceni Csokonai Színházban kezdett dolgozni, szerepelt a Radnóti Miklós Színpadon és a József Attila Színház társulatában, Pécsen, Békéscsabán, illetve Szegeden, miközben elvégezte az ELTE magyar szakát. 

Miután 1990-ben távozott a szegedi színháztól, elvégezte a Magyar Hírlap újságíró-iskoláját, Soros-ösztöndíjjal megírta az 1994-ben megjelent Előjáték a sajtószabadsághoz című kötetét. Oknyomozó újságíróként dolgozott, publicisztikái, tényfeltáró riportjai, könyvei jelentek meg. 

Az Orbán-bányákról írt sorozatáért az egykori Magyar Hírlap munkatársai 2001-ben az Év újságírójává választották. Dolgozott a Népszavának, állandó szerzője volt a Népszabadságnak. 2006-ban jelent meg Szüret - Az Orbán-vagyonok nyomában című könyve, majd 2014-ben A Narancsbőr című kötete. Idén a Szüretet újra kiadták.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!