szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár a zenekar 1992 óta minden évben kapott támogatást a fővárostól, az idén semennyit nem terveztek a budapesti költségvetésbe. A Főpolgármesteri Hivatal szerint még nincs végleges döntés az ügyben.

A főváros 2016-os költségvetésében nem szerepel a Budapesti Fesztiválzenekar – írja az Index. Az 1983-ban alapított BFZ-t fenntartó alapítványt 1992 óta támogatta a főváros, tavaly még 260 millió forintot kapott a zenekar, az idén viszont semennyit.

A BFZ igazgatóhelyettese, Erdődy Orsolya szerint továbbra is egyeztetnek a fővárossal a támogatás esetleges visszaállításáról. Mint mondta, bíznak benne, hogy félreértésről van szó, és folytatódhat a város és a zenekar együttműködése. A támogatás megvonásának szerinte semmilyen előjele nem volt, az derült égből villámcsapásként érte őket.

Stiller Ákos

A Fővárosi Közgyűlés február 17-i ülésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a költségvetési vita során a Fesztiválzenekar szóba sem került: a támogatás megvonását egyetlen képviselő se hozta szóba.

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója a lappal azt közölte, türelmet kér, mert "az ügyben még nincs végleges döntés".

A BFZ tájékoztatása szerint egyébként a tavalyival azonos 260 milliós támogatás az idén a zenekar költségvetésének 8,5 százalékát tenné ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!