„Nem bírnám még egyszer végignézni, szétsírnám. (...) Ha én akkor rosszul döntök, hova jutottam volna, mi lett volna a sorsom…? Nagyon szerencsésnek érzem most magam.” Beri Amál a Mérges Buddha elején, tankötelezettségén nemrég túllépve hajthatatlannak tűnt. Nem akart iskolába menni.

Most 24 éves, végigjárta az Dr. Ámbédkart, Budapesten él. Minden nap hajnalban kel, dolgozik, egy alkalmi színházi társulat tagja és az érettségik egy részét már letette. Épp arra készül, hogy a többi vizsgája is sikerüljön. Szociális munka vagy szociálpedagógia szakokra szeretne tovább menni.

Leülhetek melléd?

Amált 17 éves korában hívta el egyik tanára egy roma és nem roma fiatalokat közösen képző táborba. „Mikor megérkeztünk, az volt bennem, hogy cigány vagyok, hozzám nem fog odajönni senki. Aztán érkezés után szegedi csajok kérdezték meg, hogy leülhetnek-e hozzám? Mondtam, hogy persze. Ez volt az életcsere számomra. Addig nem értettem, hogy egy nem cigány is lehet jóban cigánnyal.”

Beri Amál

Túry Gergely

Amál később, a táboros élmények hatására döntött úgy, hogy tanulni fog. „Anyuék mondták, hogy menjek dolgozni, de akkor már sok küzdelem után más céljaim voltak. Az egyetem lett az első. Később a szüleim is elfogadták a dolgot.”

A Dr. Ámbédkar iskolát az ország egyik legszegényebb területén, Borsodban, a háromezer fős Sajókazán alapította Orsós János pedagógus. A tíz éve működő suli fenntartója a buddhista Dzsaj Bhím közösség. Az iskola a legszegényebb körülmények közül érkező fiatalokat igyekszik segítetni abban, hogy tovább tanulhassanak, túlláthassanak a falu határánál és elhiggyék, semmivel sem rosszabbak a nem cigány embereknél.

„Belső igény hajt minket. Minden kudarc ellenére ugyanakkora lendülettel megyünk előre” – mondta Orsós János, az iskola egyik vezetője. A szintén nehéz körülmények közül érkező tanár szerint hit nélkül nem is tudnák elvégezni a munkát.

A Dr. Ámbédkarba 16-23 éves fiatalok járnak. 2007 és 2015 között száznál többen végeztek különböző szinteken, most körülbelül 155 nappali, és 55 esti tagozatos tanulója van az iskolának. A Mérges Buddha négy szereplője közül egy jutott el végül a sikeres érettségikig és szerzett munkát.

„A film reális képet ad. Körülbelül a diákok negyede megy szépen a végéig” – válaszolt a szociológus-politikusból lett tanár, az iskolát igazgató Derdák Tibor, mikor az érettségizők arányáról kérdeztük.

A sajókazai polgármesterrel épp csöndes a viszony. Az elmúlt években a falubeliekkel is enyhültek az ellentétek. „Egyre többet hallani, hogy nem is olyan rossz ez az iskola. Lassan megyünk messzire” – tette hozzá Orsós. Az iskola infrastrukturális fejlődését a Soros Alapítvány, egy londoni és egy innsbrucki alapítvány támogatja.

Nincsen feltupírozva

A Mérges Buddha író-rendezője, Stefan Ludwig egy osztrák buddhista közösségen keresztül találta meg az iskolát. 2012 és 2015 között forgatott és Amál mellett még három fiatal – Feri, Móni és a nemrég elhunyt Andris – történetét követte végig. „Nem vagyok hivatásos segítő és aktivista sem. Nem gondolom magamról, hogy az elnyomottak szószólója lehetnék. Csak vendég vagyok, idegen, kívülálló. Figyelek és megpróbálok a sok különféle, egymásnak ellentmondó benyomásból leszűrni egy történetet” – írta korábban.

Túry Gergely

Orsós János eleinte nem örült a dokumentumfilmes megjelenésének. Nem voltak jó tapasztalatai. „Egyszer csak beállított Sajókazán, hogy ő filmes, és forgatni szeretne az iskoláról. Én meg mondtam, hogy ezt nem szeretném (nevet). Nem indultunk barátságosan, de később nagyon megkedveltem.”

Az időközben magyarul is megtanuló Ludwig folyamatosan utazott Sajókaza és Bécs között, általában heteket töltött a faluban a szereplők családjaival. „Velünk együtt élt. Minket folyamatosan kutatnak, de ilyet nem tapasztaltam korábban.” Orsós szerint Ludwig valójában látta a folyamatokat, a Mérges Buddha így tiszta képet ad. „Semmi nincs feltupírozva. Ténylegesen bemutatja a napi vívódásainkat és nehézségeiket.” Azokból pedig akad.

A Dr. Ámbédkar iskola korábban négy telephellyel működött, mostanra viszont több helyszínt is be kellett zárni. A sajókazai épületben most a nehezen utazó, terhes vagy kisgyerekes anyák tudnak tanulni, az új központ pedig Miskolc lett. „Minden cigánytelepen nevelkedő gyerek számára vonzó, ha Miskolcon tanulhat, és a tanárok is egyszerűbben jönnek ide, mint a faluba.”

Túry Gergely

Derdák Tibor azt mondta, mióta óriási méreteket öltött az elvándorlás London vagy München felé, néhány tárgyra kifejezetten nehéz oktatót találniuk. Előfordult, hogy például matekot hétvégente tartottak pesti tanárok, vagy a diákok jártak be a fővárosba emiatt. „Vannak egyetemig jutó diákjaink, de a szükséges hátteret egyedül Borsod megyéből nem tudjuk előállítani.”

Mi leszel, ha nagy leszel? Közmunkás!

A belépő diákok tudásszintje általában messze elmarad az elvárttól. „Betűfelismerő csoportot kellett indítanunk kilencedikben. Sajnos sok diák kerül olyan állapotban hozzánk, hogy még a tízes átlépés sem megy neki” – magyarázta Orsós. A roma gyerekek szegregációja, akár indokolatlan fogyatékossá minősítése itthon ismert és súlyos probléma, az EU több fronton bírálta már Magyarországot ez ügyben.

„A nyolcat az Ámbédkarban csináltam meg. Azelőtt többször buktam. Ötödikig teljesen normális volt minden, utána jöttek új tanárok… nem foglalkoztak vele, hogy megtanuljuk-e az anyagot, vagy sem” – mondta Amál az általános iskolájáról.

Amál és családja

Túry Gergely

Orsós alapvető problémaként a közmunkát említi. „Azt látom, sokan lemondtak a legszegényebbek tanításáról. Tudják, hogy ezek a fiatalok úgyis közmunkára kerülnek, ahhoz pedig nem kell tudni a szorzótáblát. A többség ott hal meg, ahova születik. Még a megyehatárt sem feltétlenül hagyja el.” Éppen nemrég kényszerült befejezni a munkát több nagy roma jogvédő szervezet és kerültek lehetetlen helyzetbe rég működő tanodák is. „Egyik fronton sem rózsás a helyzet” – foglalta össze Orsós. „De reménykedünk, hogy megoldást találunk a mindennapi problémákra.”

Az Ámbédkar indulásakor a fiatalok egymás között, rokoni és baráti körben terjesztették a suli lehetőségét. „Ez szólt ennek, az amannak. Elég sokan gyűltünk így össze. Voltak, akik kiestek, de mindig jöttek újak is.”

Amál azt mondta, hamar híre ment az Ámbédkarnak, közösség alakult ki. „Családias volt a hangulat, én már úgy éreztem, az a másik otthonom.” A filmben látható toborzás, ahol Orsós Derdák Tiborral közösen járja az utcákat, hogy iskolába hívja a gyerekeket, viszonylag új módszer. Azóta van rá szükség, hogy a tankötelezettséget 18-ról 16 évre csökkentették.

Derdák Tibor és Orsós János

Túry Gergely

„Az általános iskolák 16 éves korig még bent tartják a gyerekeket, de később már nem fogják. Az az alap, hogyha addig elvégzik a nyolcat, már jó. Korábban két évünk volt arra, hogy a még tanköteles diákokat továbbtanulásra szocializáljuk. Már nincs.”

Az iskola vezetői azt látják, a beígért 10-30 ezer forintos szakmunkásösztöndíjak vagy a közmunka lehetősége mellett nehéz a homályosabb jövő és pénzkereset felé mutató tanulást választani.

„Egy 16 éves, szegény körülmények közül érkező fiatal számára nem kérdés, mit választ: vagy befektet tíz évet a tanulásba, vagy inkább holnaptól keres ugyanannyit, mint a szülei. A közmunka intézménye borzalmas károkkal jár, miközben ha ez sem lenne, emberek tömegei halnának éhen.”

Orsós még a demoralizáló környezetet, a rendszerváltás követő munkakultúra-hiányt emeli ki. „Ezek a srácok minden nap azzal találkoznak, hogy ötvenen söprik ugyanazt az utcát közmunkának nevezve. El kell játszani ezt is, az iskolába járást is.”