„Azt mondták, hogy 16 rugesz egy hónapra” - Beri Ary-interjú
A 80-as évek legnagyobb magyar sztárja volt, de kiradírozná életéből a filmszerepeket. Zenei karrierjére és életére döntő és negatív hatással volt ez a népszerűség. Ma már örül neki, hogy senki nem ismeri fel az utcán, és szerényen, de nyugodtan élhet. December 2-án koncertet ad egykori zenekarával. Nem, most sem fogják játszani az Itt vagyunkat.
A mai tízen- és huszonéveseknek már semmit nem mond a neve, pedig a nyolcvanas években szinte minden tinilány falán ott volt a fotója. Bár leginkább popzenészként akarta megmutatni magát, a Szerelem első vérig című film elképesztő sikere tette országosan ismertté. Felhagyott a filmezéssel és több évtizedre eltűnt, volt hajléktalan, kocsikísérő, csapos, londoni mosogató, és túl sokáig túl jó barátságot ápolt az alkohollal. Később volt egy infarktusa, letette a piát és a cigit. Ma festményeiből, bútorkészítésből él.
Kicsit meglepődünk, amikor festőszerkóban fogad minket budai, pici, alagsori műtermében. Itt készíti mindenféle megrendelésre azokat a képeket, amelyekért pénzt remél, és azokat is, amelyeket a maga örömére fest. Nemrég kiállítást is szerveztek neki a barátai. Bár többször hangoztatja, hogy elvesztette humorérzékét, ez – tanúsíthatjuk – nem igaz.
Már csak ezért is, gyorsan felidézzük az inkriminált filmet Demjén Ferenc gigaslágerével:
Berencsi Attila kifejezetten szórakoztató egyéniség, megbékélt a világgal, az életével. „Fentről leszarnak, lentről meg azért szeretnek, mert ilyen szerencsétlen vagyok. Pont, mint ők. Ezzel én elvagyok: nem verem a seggem a hideg kőbe, sem a fejem a falba” – avat be ars poeticájába. Később nagyjából így értékeli a fura pályafutását: „ha az ember tevékenységét a gazdasági mutatói határozzák meg, akkor csúnyán elbuktam, viszont erkölcsileg nem”.
Mint mondja, valamikor megfogadta: úgy fog élni, hogy nincs ébresztőórája, nincs főnöke, és nincs ellensége. Ezt próbálta tartani, persze nem mindig sikerült, de ma nagyjából így él. Mielőtt beszélgetni kezdünk, megmutatja a számítógépre felvett legutóbbi dalkezdeményét. Mindig van körülötte gitár vagy szintetizátor, ha valami eszébe jut, rögtön rögzíti. Több mint hétezer ilyen dalcsírát rejt a merevlemeze.
De kezdjük az elején! Ózdon nőtt fel, mindig is jól rajzolt, és kisgyerekkorától zenélt. 12 évesen „rángatta el” anyja Budapestre. Ne voltak túl jó viszonyban, középiskola-választásának legfőbb motivációja az volt, legyen kollégiuma a sulinak, hogy elköltözhessen otthonról. E szempontból, és rajztehetsége miatt is ideális választás volt a „Kisképző” (a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola), ahol a később országosan is ismert gúnynevét is kapta.
„Olyan zenét fog csinálni, amit a rádiók nem játszanak”
Azzal, hogy jól rajzol, ebben az iskolában senki nem tűnt ki, így minden diák valami másba is belekezdett. Sokan szájharmonikáztak. „Én úgy voltam ezzel, ahogy Tom Waits mondta a tangóharmonikával kapcsolatban: az az igazi úriember, aki tud tangóharmonikán játszani, ámde nem teszi. A szájharmonika is ilyen. Na most, ha van szájharmonikás, kell valaki, aki kíséri gitáron. Végül csináltunk egy rock and roll zenekart, ez lett a Beri Ary és a Játékos Fiúk.”
Ha a színpadon volt, akkor ezerrel nyomta a rock and rollt, farzsebében ott volt a fésű, hogy kacsa haját igazgathassa. De, mint mondja, ezzel párhuzamosan Kraftwerket és Pink Floydot hallgatott, amit a szomszéd fiú vagy mások mutattak neki. Nem is tartott nála sokáig a rock and roll-korszak.
Eldöntötte („mindig is vezér voltam, nem túl jó, de vezéralkat”), hogy társaival olyan zenét fog csinálni, amilyet a rádiók nem játszanak. Ez volt a Beri Ary és a Pillangók, amely a 80-as évek közepén kifejezetten cool zenekarnak számított, valahol a Depeche Mode, a Cure és összességében a dark zenék környékén. Ám – ellentétben mondjuk a stílus tekintetében nem is annyira távol eső Bonanza Banzai-jal - soha nem tudott igazán áttörni a szélesebb nyilvánosságba.
Pedig akár ki is használhatták volna a frontember hirtelen jött elképesztő népszerűségét.
Filmezés első vérig
„Egy este az Almássy téren állított meg három tarvíziós bőrdzsekis alak, Andor Tamás operatőr, Dobray György rendező, meg azt hiszem Horváth Péter, hogy szerepeljek a filmjükben. Engem azonban nem érdekelt a filmezés.”
De ha nem érdekelt a film, miért vállaltad el? – tesszük fel a kézenfekvő kérdést. „Azt mondták, hogy 16 rugesz egy hónapra” – jön a nem kevésbé kézenfekvő válasz.
Az akkor már a középiskolában végzett, így a kollégiumot elhagyni kényszerült fiúnak egyszerűen kellett a pénz. „Ott álltam 18 évesen, lakásom sem volt. A filmet én nyári munkának fogtam fel, amiért olyan bért kapok, amit más háromhavonta keres. És közben csinálhatom a zenekart.” A forgatással nem volt problémája, ám már a bemutatón előkerültek baljós jelek.
A Szerelem első vérig végére a gúnynevét írták ki, azt is rosszul. Ez nagyon nem tetszett Berencsinek. „Úgy háláltam meg, hogy amikor a díszbemutatón Kudlik Júlia beszólított, én félrészegen, lila tarajjal, félig letolt gatyával jöttem be, és segget mutatva hajoltam meg a közönségnek.” A kissé botrányos performansznak nem volt különösebb visszhangja, nem írt erről a Film-Színház-Muzsika, viszont még ott, a folyosón elé állt Szabó Ildikó, hogy Berencsi játssza el a Hótreál főszerepét. „Ebben a bőrdzsekiben leszel, ebben a gatyában” – mondta neki. Pillanatnyilag jó ötletnek és pénzkereseti lehetőségnek látszott ez is.
Beri Ary találkozása Mastroiannival
Bár főleg a zenekarra szeretett volna koncentrálni, néhány film erejéig még kamera elé állt. Jött a Szerelem második vérig és a Túsztörténet. Ez utóbbi úgy készült, hogy nappal filmezett, éjszaka a stúdióban vették fel a Pillangók dalait. Napokig nem aludt, és ez látszott is rajta. „Mondta is Gazdag Gyula, hogy ez nagyon jó, mert a filmbeli túszejtő sem aludt hat napig. Így engem nem kellett sminkelni sem.” Szakmailag ez volt a legsikeresebb filmje, a San Sebastian-i filmfesztiválon Beri Arynak ítélték a legjobb főszereplő díját.
„Mondták, hogy öltözzek be csütörtökön, mert nyert a film. Kaptam a filmgyár kelléktárából egy szmokingot, abban ültem két órát. Majd közölték, hogy mégsem utazhatok, mert nem lett meg a nagykövet, nem kaptam vízumot. Később kiderült, megvolt az a nagykövet, csak valaki helyettem ment el. Egy év múlva a filmgyárban adták ide a díjat - összetörve. Amikor kimentem hátul az udvarra ott épp forgattak valamit. Jött szembe Marcello Mastroianni, és rámköszönt! Ő adta volna át a díjat San Sebastianban, látott a Túsztörténetben és megismert. Ekkor döntöttem el végleg, hogy soha többé nem kezdek ezekkel.”
Elmaradt a karácsonyi dal Csepregi Évával
Egy ország ismerte tehát Beri Aryt (vagy inkább Fügét) a filmekből. Ez persze meggazdagodást nem jelentett a fiatal művésznek. „A jogdíjakkal a rendező, az író és a gyártásvezető kapott jó pénzt, már az operatőr sem. Fix gázsi járt a többieknek. Nekem is. Én folyamatosan úgy éreztem, hogy e filmek sikereiből bezsebelni semmit nincs jogom.”
A sikert ugyanakkor sokan próbálták meglovagolni a zenekarral kapcsolatban is. „Sok embernek volt terve, hogy annyi bőrt húzzon le rólam, amennyit lehet, úgy, hogy nem is csöpögtet vissza. Egészen elképesztő és pofátlan módon történtek a dolgok, amire egy idő után joggal be is rágtam. Voltak olyan ajánlatok, hogy a U2 előtt léphetnék fel Moszkvában, csak rúgjam ki a zenekart. Egyszer Erdős Péter behívott, hogy énekeljek a Neoton Évivel karácsonyi dalt. Mondtam neki, hogy ez kizárt dolog. Ő meg azt mondta, hogy akkor nem fogunk találkozni többet.”
Ráadásul mindenki Fügét kereste benne a koncertjeiken is, és a film nagy slágerét, az „Itt vagyunk”-ot akarták hallani, nem a Pillangók saját dalait. A menedzserek egészen elképesztő módokon verték át a naiv zenészeket. Ráadásul, bár felvettek nyolc dalt, de az utómunkánál eltűnt a normális ének hangsávja, ezért az úgynevezett mankósávval (ez stúdiótechnikai kifejezés – amikor az énekes csak a többi zenésznek segítségül dünnyögi az énekszólamot) keverték össze. Ez a felvétel került ki valahogy kalózkazettán és kering ma is a neten. Közben a Ring kiadó is becsődölt, és a zenekar tagjai is eltávolodtak egymástól. A lemez sohasem jelent meg.
„A többiek nagyon vártak arra, hogy címlapra kerüljenek, én viszont már éppen hogy nem, hiszen ott voltam. Én pont azt akartam megmutatni, hogy semmi közöm ahhoz a filmbeli karakteremhez.”
„Két percen belül bunyó volt, ha bementem”
Amikor kijött az elhíresült a kalózkazetta „már nem lehetett semmit tenni, nem volt zenekar, én egy kádban laktam, néha egy autóban. Ha írtak rajongók leveleket, nem kaptam meg.”
Talán, ha lett volna ilyen pozitív visszajelzés, máshogy dolgozta volna fel a sikert. Így viszont Berencsi csak a népszerűség negatív oldalát tapasztalta meg. Hangsúlyozza, ő sosem a filmet szidja, mert az rengeteg embernek adott reményt, örömöt. Ő ennek az egésznek az életére gyakorolt hatásáról beszél. „Csak én tudom pontosan, milyen hatása volt a filmnek az életemre. Én bujkáltam emberek elől. Én tudom, milyen az, ha megismernek az utcán olyanok, akiknek nem tetszett a film. És ebből volt bőven. Vagy olyan emberek, akiknek a csajának tetszett a film,de nekik nem. Durva helyzetek voltak. Volt olyan szórakozóhely, ahol két percen belül bunyó volt, ha bementem. Mire eljutottam A-ból B-be, volt vagy hat atrocitásom. Erős tíz évet töltöttem úgy, hogy csak sapkában, taxival közlekedtem. Nem véletlenül volt állandóan a hátizsákomban a kétdecis bonbon-meggy.”
Az alkoholt egyébként már középiskolás korában kedvelte, egy társával rendszeresen nagyburgundival alapozták meg a tanórákat. De ebben az időben már erősen túltolta a dolgot.
„Vannak évtizedek, amelyekre nem nagyon emlékszem.”
„Csak nehogy ez legyen az életem csúcspontja”
Gyakorlatilag eltűnt mintegy 20 évre (igaz, 2002-ben még elvállalta a nagyot bukó Szerelem utolsó vériget, és szórványosan dalokkal is jelentkezett). „Amikor én életet váltottam, akkor komplett váltottam mindig. Ha szerelmekből jöttem ki, akkor végleg. Ha töröltem egy számot, akkor azt végleg töröltem. Több életet éltem meg 2-3-5 éves ciklusokban. Majdnem úgy, mint egy színész, csak én nem eljátszottam, hogy vájár vagyok. Hanem kocsikísérő voltam teljes egészében, vagy kidobó (de inkább azt mondanám az én fizikumommal, hogy bedobó), csapos.
„A 2000-es évek elején egy magánéleti válság azt eredményezte, hogy hirtelen nem lett lakáskulcs a zsebemben. A legközelebbi használható ágy Londonban volt számomra. Kimentem, és ez hatalmas tanulás volt nekem. Ott kutyát nem érdekelte, hogy játszottam-e filmben vagy sem. És 3-4 nap alatt visszaszereztem a film előtti önmagam. Arra gondoltam, csak nehogy ez legyen az életem csúcspontja, hogy Londonban mosogatok 18 órát. Kijöttem az étteremből, vettem hat Guinnesst, sodortam egy spanglit, felültem a buszra és mentem haza. Így elbillegtem hat hónapot. De elkaptak, akkor még vízum volt, és hazatoloncoltak.”
Itthon egy ismerőse szerzett neki egy fűtetlen üzlethelyiséget, ahol meghúzhatta magát, elkezdett festeni, és volt, aki meg is vette a képeit. Majd kifestett egy kávézót, tervezett bútorokat és gyártotta a dalokat a fióknak. Később akadt egy rendes albérlet is, ahol „már volt hűtő (igaz, sokáig üresen), fürdőkád, egy nagy Sony tévé és meleg.”
„Saját anyja ment el mellette az utcán”
A pénzügyeinek bevételi oldala máig sem túl stabil, de akadnak megrendelései. Kifejezetten jól érzi magát a bőrében, örül, hogy már senki nem kíváncsi az egykori sztárra. Nevetve meséli, hogy egyszer a volt csaja, máskor saját anyja ment el mellette az utcán. Amikor rákérdezünk, hogy ez nem inkább szomorú fejlemény-e, azt mondja, nem tartják a kapcsolatot, jobb ez mindenkinek.
„Sokkal többet élek azoknál, akik 3-4 órát állnak a dugóban. Én gyalogolok, tudom, hogy néz ki Budapest. Merek zenét hallgatni úgy, hogy hetekig kikapcsolom a telefonom.”
December 2-án a Dürer keretben lép színpadra a Beri Ary és a Pillangókkal.
„Gondoltam, egyszer elő kéne adni a lemezt normális énekkel. Láttam a neten is, hogy volna rá igény. Ha már úgyis sokat tévedtem életemben, legalább egyszer be akarom mutatni azoknak az embereknek, akiknek ez sokat számított, hogy nem volt kidobott idő, amit ezzel töltöttetek.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
