szerző:
LA

54 ismert és nem ismert nem zsidót leültetett Gárdos Péter rendező egy székre, hogy meséljenek három percben zsidó élményeikről. A csillagos házakban készült kisfilmek azért készültek, hogy leszámoljanak a sztereotípiákkal, és szembesítsék a magyarokat, hogy mennyire káros a zsidózás, még ha zugban is folyik.

Zsidózni tabu Magyarországon. Nem csak az itthon feldolgozatlan holokauszt miatt, hanem az olyan fórumok miatt, ahol épp ellenkezőleg: szitokszóként használják, és bárkire ráaggatják a zsidó szót hovatartozástól függetlenül. Laár Andrást például gyerekkora óta zsidózzák – "mert olyan zsidó feje van". Erős Antóniát, mióta a képernyőn van – "biztos azért kapta meg azt a munkát". LL Juniort csak azért nem, mert őt elintézik azzal, hogy roma. Így eladhatóbb a zenéje. Valójában a hármuk közül csak egyiküknek van köze a zsidókhoz: LL Juniornak, aki bevallása szerint félig az.

Az interneten múlt hét óta 54 történet kereng nem zsidóktól a zsidó élményeikről. Gárdos Péter rendező 54 csillagos házba ment el, az udvaron, vagy a lépcsőházban letett egy széket, abba beleültetett egy nem zsidó – ismert vagy nem ismert – embert, és beszéltette. A nyári forgatás alatt a gangról olykor leszólt egy-egy lakó, hogy mit keresnek ott: Gárdos pedig felkiabálta, hogy pontosan miről forgatnak. Csak két esetben mertek visszaszólni, amikor meghallották, hogy mi a téma, de a legtöbben gyorsan visszabújtak az odújukba.

"Nem beszélt arról, hogy hullákat kellett égetnie" – olvassa el interjúnkat Gárdos Péterrel.

Az egyik házban a Teréz körúton a néni ujjongva fogadta a kezdeményezést, és kérte, hogy a szomszédasszonyaikkal együtt lehessenek rajta a felvételen, egy budai házban viszont elkergette volna őket az egyik lakó, feljelentéssel fenyegetett és a közterületesekhez fordult segítségért. Ezt a házat, ugyanúgy, mint még közel 1600 másikat Budapesten a II. világháború alatt megjelölték, mert zsidók laktak benne.

A két véglet, és a köztük felsorakozó sunnyogók jól leírják a magyar társadalom mai hozzáállását az úgynevezett zsidókérdéshez: inkább ne is beszéljünk róla. Gárdosnak az a tapasztalata, hogy már a szó maga is zavart okoz a közbeszédben. Célja a Zsidó mesékkel, hogy szálljon fel a köd a zsidósággal kapcsolatban: „vannak feldolgozatlan témák a magyar társadalomban, a gyógyulásunkhoz szükség van rá”, mármint arra, hogy csakazértis beszéljünk róla, tabuk nélkül.

A projekt során izgalmas, szívmelengető, megdöbbentő, előítéletes, de semmitmondó történetekkel is találkozott a rendező, ez utóbbihoz is ragaszkodott épp azért, hogy megmutassa: a zsidótéma ugyanolyan (szürke) hétköznapi is tud lenni. Az interjúalanyok gyerekkori élményeket idéznek fel, üldözésről, üldöztetésről, kirekesztésről és kirekesztettségről, avagy az otthoni „zugzsidózásról” beszélnek. Török Zita, újságíró, és a projekt szerkesztője ez utóbbiról mesél, és félő, hogy sok más magyar családban is meghatározza a hétköznapokat és a gyerekek formálódó szemléletét ez a zugzsidózás:

A legtalálóbb reakciót a zsidózásra Török Zita 13 évesen kapta meg egy barátnőjétől, amikor a szülei mintájára tévénézés közben ő is rámutogatott a zsidónak tűnő szereplőkre „Na, ez is zsidó!”. Barátnője megrökönyödött, majd megkérdezte tőle: „És?”

A kisfilmek az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felkérésére készültek.

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!