Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündérrel változtatott a szokásos magyar recepten: nem akart súlyos témát letuszkolni a torkunkon, és párbeszédek, monológok helyett inkább mindent a képekre, a zenére, a félmosolyokra, a tekintetekre, egyszóval a hangulatra bízott.

A Liza a rókatündérről évek óta suttogta a szakma, hogy ez lesz az a film, ami a leginkább megfelel majd a Filmalap közönségbarát, de színvonalas filmterveket preferáló irányvonalának. Szimbolikus a jelentősége annak is, hogy ezt a tervet fogadta el megalakulása után elsőként a támogatásokat kiosztó szervezet. Ujj Mészárostól tehát joggal várt valami újat mindenki, és a héten a mozikban debütáló, nyolc évig készített Liza részben meg is felel ezeknek a nagy elvárásoknak.

Balsai Móni és Schmied Zoltán a képzelt Budapest díszletei között

Liza, a rókatündér

Párválasztó mese, japán módra

A Liza, a rókatündér egy bájos dráma (Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabja) abszurd filmes átirata, voltaképp egy meseszerű párválasztási történet felnőtteknek. A címszereplő Lizán (Balsai Móni) súlyos átok ül, amelyik férfi megkívánja, halállal lakozik. A rókatündér-átkot csak az igaz, önzetlen szerelem győzheti le, naiv hősünk így egyre elkeseredettebben keresi a hozzá illő férfit. Persze a Lizát nem a pofonegyszerű alaptörténet teszi egyedivé, hanem az a rengeteg apróság, amiről a magyar rendezők néha hajlamosak megfeledkezni.

Ilyen "apróság" például a retrós, képzeletbeli Budapest díszleteinek kidolgozottsága, és az, hogy minden plakátnak, feliratnak, bútordarabnak, falra akasztott képnek jelentése van. De az amúgy is fantáziadús környezetet teszi még abszurdabbá az egész filmet belengő "japánság".

A magányos hősnek például egy japán táncdalénekes Tomy Tani szelleme jelenti a társaságot, és Liza kedvenc romantikus olvasmánya is egy japán regény, a többi távol-keleti mellékszálról nem is beszélve. Ujj Mészáros tehát saját Japán-élményét, és az ott jól ismert rókatündér-legendát is beleszőtte első egész estés filmjébe, így teremtve innen Európából nézve elég egzotikus környezetet a történethez.

Altesti poénok helyett finomabb, abszurd humor

A közgazdász végzettségű, a filmes ranglétrát végigjáró rendező nem a hagyományos, Filmművészetin edződött szemlélettel közelít a filmekhez. Eddig főleg reklám- és rövidfilmekkel bizonyított (például az emlékezetes "űzős" reklámot is neki köszönhetjük), és már ezekből a munkáiból (például az Álmatag férfiak titkos kalandjai című rövidfilmből) is érződött, hogy Ujj Mészáros nem a magyar vígjátékokra jellemző harsány poénokban gondolkodik, ha nevettetni akar.

Gubik Ági, Balsai Móni és Schmied Zoltán a film egyik jelenetében

Liza, a rókatündér

"Nem szeretem a túlzó, úgynevezett vígjátéki színjátszást, mert szerintem a visszafogottabb, finomabb, árnyaltabb színészet jobban hat. Ezért volt fontos, hogy a színészi játék realista legyen" – nyilatkozta a rendező nemrég. Ez a visszafogott színészi játék a film legnagyobb erénye. Ez a típusú "csendes", az abszurd helyzeteket kedvelő humor egyáltalán nem jellemző a mostani magyar komédiákra, sőt a könnyedebb közönségfilmek régóta nem látnak tovább az alpári, altesti poénoknál. A Liza különcsége vitán felül nagy űrt akar betölteni a magyar filmtörténetben.

Csak majdnem Wes Anderson és Kaurismäki

Pedig a Wes Anderson vagy a finn Aki Kaurismäki filmjeire jellemző stílusra a magyar nézők is fogékonyak, legalábbis a két rendező itthoni kultstátusza erre enged következtetni. A Liza végre a magyar mozikba is becsempészi azt a régi filmes hagyományt, hogy a film elsősorban varázslat, sőt csábító illúzió; egy olyan hely, ahol nem érvényesek a külvilág zord szabályai.

Anderson és Kaurismäki rendezői világa amúgy is szinte minden nézőnek beugrik majd a Liza láttán. Előbbit a Liza minden részletre kiterjedő, mesebeli díszletvilága, utóbbit a színészek már-már parodisztikusan eszköztelen játéka juttathatja eszünkbe. Csakhogy azt a legtöbb kritika elhallgatja, hogy Ujj Mészáros alkotása pont az egyik legfontosabb elemében nem hasonlít az említett rendezők filmjeire.

David Sakurai, mint Tomy Tani

Liza, a rókatündér

A Liza ugyanis tényleg "csak" szórakoztatni akar, míg Anderson és Kaurismäki munkáiban végig szinte tapintható egy melankolikus, komolyabb réteg is. Elég példaként említeni a két rendező legutóbbi alkotását. A Grand Budapest Hotel például egy békés aranykorszak szomorú végéről mesélt, a Kikötői történet pedig erős állásfoglalásként is értelmezhető bevándorlás-témában.

A Lizából pont ez a habkönnyű felszín alatt megbújó réteg hiányzik, de félreértés ne essék, nem az úgynevezett „mondanivalót” vagy „üzenetet” kell számon kérni a filmen. Inkább csak az okozza a hiányérzetet, hogy Ujj Mészáros eddigi munkái alapján igenis képesnek tűnik erre a kettős, a könnyedséget a melankóliával vegyítő játékra, amit a Lizában nem vállalt fel.

Az Amélie-hez hasonlítgatás is sántít némileg, mert míg Jean-Pierre Jeunet sikerfilmjének szinte minden mondata szállóigévé vált, a Lizáról azért ez nehezen elképzelhető a jövőben. A képzeletbeli Budapest, azaz Csudapest, a hatvanas-hetvenes éveket idéző színek, ruhák, a japán és finn zenék ugyan nagyon betalálnak és eredetiek, a párbeszédekről azért már túlzás lenne ugyanezt állítani.

Liza, a rókatündér

Reviczky rendőr-karaktere, és Bede Fazekas Szabolcs finn country-rajongó nyomozója például telitalálat, de azért akadnak kevésbé vicces karakterek is a rókatündér áldozatai között. Ráadásul a film egyik vezérmotívuma, a japán táncdalénekes, Tomy Tani (David Sakurai) szellemének feltűnése a film elején még tényleg működik, azonban ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik egyre érdektelenebbé. A kétségkívül látványos vizuális-betétekért is kár, mert hiába igényesek, a zárójelenet kivételével nem tesznek hozzá a film amúgy rendkívül precízen tervezett mikrouniverzumához.

Balsai Móni elbűvölő, a filmzene igazi mestermunka

Két dolog azonban bőven kárpótolhat mindenkit az apróbb hibákért vagy hiányosságokért. Az egyik a színházi előadásokból és Társas játék című sorozatból ismerős Balsai Móni játéka, aki a film során a bájos, naiv lányt és az elbűvölő, vonzó nőt is hitelesen alakítja. Nagy szó, de minden mozdulata, ajakmozgása hiteles, úgyhogy reszkethet a többi, filmekben sűrűbben feltűnő színésznő, mert Balsait ezután a teljesítmény után biztosan sok rendező látná örömmel a saját produkciójában.

A Company Hungary

Igaz, a kivételes alakításában az is szerepet játszhatott, hogy Balsai elég közelről követhette a Liza tervének megvalósulását, hiszen a színésznő és a rendező az életben párt alkotnak. Ujj Mészáros Károly bevallottan a múzsájának tartja Balsai Mónit, így a Liza főszerepét is rá írta.

A másik egészen kiemelkedő teljesítmény a film soundtrackjének szerzőjéhez, Tövisházi Ambrushoz köthető, akit (ahogy ebben az Indexnek adott interjúban kifejti) nagyon megihletett a rendező különleges, de pontosan megfogalmazott terve. Az Amorf Ördögök, Péterfy Bori vagy az Erik Sumo Band zenei felelőse olyan hatvanas éveket idéző japán beat számokat írt, hogy azok külön filmzene lemezért kiáltanak.

A zeneszerző elmondása szerint mindent a kornak megfelelő hangszerekkel vettek fel, és Ujj Mészáros még a zenében is nagyon maximalista volt, Tövisházi több ötletét is visszadobta. A maximalizmus, és a tökéletesre csiszolás abszolút hallatszik a japán szövegű dalokban, úgyhogy csak remélni tudjuk, hogy a korábbi karaoke-videónak még lesz folytatása.

A filmzene legnagyobb slágere, a Dance Dance Have a Good Time tulajdonképpen ugyanazt a reakciót váltja ki hallgatójából, mint a Liza a nézőjéből: egy félszeg mosolyt, és percekig tartó jókedvet.

A Liza, a rókatündért február 19-től vetítik országszerte az A Company Hungary forgalmazásában.