HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Az internet világában virtuális személyiségünkkel veszünk részt, amit magunk építünk olyanná, amilyenné csak szeretnénk. Sokszor igen távol kerülünk őszinte önmagunktól.

A generációkat, földrajzi helyeket, társadalmi csoportokat összekötő közösségi portál, a Facebook működését ma már minden hetedik ember tapasztalatból ismeri. Különféle indíttatásokból használjuk az oldalt: a rendkívül gyors és hatékony információáramlásnak köszönhetően egyszerűsödik a kommunikáció a barátokkal, a tájékozódás a világ eseményeiről. Lehetőség nyílik az énről alkotott benyomás formálására is.

A közösségi portálok befutása után átértelmeződött az online jelenlét, identitás fogalma. Míg az anonim chatszobák, szerepjátékoldalak tagjainál nehezen megállapítható, mekkora az átfedés a valóság és az illető virtuálisan felépített énje között, a közösségi oldalakat jellemzően nem szerepkísérletezésre, hanem énbemutatásra használjuk. A nyugati kultúra individualista, énközpontú eszményén felbuzdulva szeretnénk minél pontosabb képet festeni magunkról a világnak.

A Facebook ehhez minden eszközt megad: képekkel, videókkal illusztrálhatjuk életünk történéseit, tartalmakat oszthatunk meg gondolatainkról, valós vagy virtuális közösségekhez csatlakozhatunk, véleményt nyilváníthatunk kommentek, like-ok formájában. Remek tükröződési felületet teremt számunkra a profilunk, hiszen tömören, visszakövethetően láthatóvá teszi és összefoglalja, kik vagyunk és merre tartunk. Virtuális naplóként rögzítjük benne életünk pillanatfelvételeit: hol jártunk a világban, kik a barátaink, milyen nézeteket vallunk, mivel töltjük a szabadidőnket. Életünk bármely szegmenséről megoszthatunk információt, kizárólag tőlünk függ, mekkora betekintést engedünk közönségünknek, s hol húzzuk meg intimitáshatárunkat.

Percenként kétszer ellenőrizni fogja a like-ok számát
©

Egészséges keretek között ez a tevékenység segít önismeretünk fejlesztésében. Emellett sokan öngyógyításra is használják a Facebookot, hiszen képes csökkenteni a magányérzetet, krízis esetén társas támogatást nyújt, illetve kiváló unaloműző tevékenység. Mégis, veszélyes vizekre evez, aki online identitásának építgetésétől várja offline életének rendeződését.

Benyomáskeltés-menedzsment

Több kutatás is alátámasztotta, hogy a Facebook-profilunk által megrajzolt online identitásunk és valós személyiségünk hasonló mintázatot mutat. Jennifer Golbeck amerikai pszichológus és munkatársai 2011-ben Facebook-felhasználók személyiségéről készített kérdőív tartalmát vetették össze online profiljukon található különféle információkkal. A vizsgálat eredménye szerint szóhasználatunk, tartalommegosztásunk alapján, illetve aktivitásunk mértékéből megbízhatóan lehet következtetni főbb személyiségjellemzőinkre, például gondolkodásmódunkra, lelkiismeretességünkre, társaságigényünkre.

Az oldal nagy vonzereje, hogy megadja a lehetőséget önmagunk virtuális képmásának megformálására, amit egyfelől önazonosnak élhetünk meg, másfelől kisebb-nagyobb kozmetikázással a kedvünk szerint alakíthatunk. A valóságtól nem tudunk nagyon elrugaszkodni, hiszen hálózatunk valós ismeretségeken alapul, így alapvető jellemzőinkkel (nem, életkor, nemzetiség) mindenki tisztában van, ám még így is nagy mozgásterünk marad arra, hogy befolyásolni tudjuk a rólunk alkotott képet.

A kontrolligény alapvető emberi motívum, szeretnénk ellenőrzésünk alá vonni életünk történéseit. Ha tehetnénk, bizonyára szívesen átrajzolnánk néhány dolgot személyiségünkben, kinézetünkben, élethelyzetünkben, ám ehhez legtöbbször nincs megfelelő eszközünk a valóságban. A Facebook viszont jól használható felület arra, hogy valós énemet (amilyen vagyok) legalább mások szemében közelebb tudjam hozni ideális énemhez (amilyen szeretnék lenni). Ezzel egyben saját magamat is megerősítem, megnyugtatom bizonytalanságaimmal kapcsolatban.

Habár személyiségünk kapcsán aránylag hitelesek vagyunk, érzelmeink közvetítéséhez már jóval taktikusabban állunk. Lin Qiu, a szingapúri Nanyang Egyetem pszichológiaprofesszora 2012-ben vizsgálatsorozatokkal igazolta, hogy a Facebook-felhasználók érzelmi világuk tekintetében a valósnál jóval idealisztikusabb képet festenek magukról. Pozitív érzelmeiket előszeretettel tudatják a világgal, negatív érzelmeikkel viszont tartózkodóbban bánnak. Ez a fajta tudatos vagy tudattalan benyomáskeltés-menedzsment felelős azért, hogy a Facebookon látszólag mindenki felhőtlenül boldog.

Érzelmi inkontinencia

Ha mondanivalónk támad, néhány kattintással azonnal kapcsolatba léphetünk a külvilággal, ennek ma már az internet-hozzáférés sem szabhat gátat. Előnyös oldala mellett ez a lehetőség komoly kísértéssé válhat, amivel meglepően sokan nem tudnak megküzdeni. Van, aki már az élmény átélése közben fogalmazni kezdi a szellemes posztot, kattintja a képet, és már megy is fel a Facebookra a bejegyzés. Itt sem áll meg a történet, ugyanis percenként kétszer ellenőrizni fogja a like-ok számát, s ugrásra készen várja a megválaszolandó hozzászólásokat.

A szakirodalom oversharing néven tartja számon azt a jelenséget, amikor a felhasználó kritika nélkül megosztja életének minden momentumát a Facebookon. Ezek azok az ismerőseink, akik fotódokumentációt tesznek közzé a reggelijükről, lépten-nyomon tudósítanak hangulati stációjukról, és napjában többször bölcs idézetekkel rukkolnak elő. Azon túlmenően, hogy környezetük tűrőképességét próbára teszik a haszontalan információáradattal, a túlzásba vitt megosztás viselkedés- és személyiségtorzuláshoz is vezethet. Tari Annamária pszichoterapeuta a jelenségre szemléletes módon az „érzelmi inkontinencia” kifejezést használja, utalva az érzelmek megtartásának zavarára.

Bármilyen érzelmi töltetű esemény történik is velünk, általában valóban erős belső késztetést érzünk arra, hogy minél előbb kiadhassuk magunkból az élményt, ugyanis az érzelmi feszültség azon nyomban oldódni fog. A XXI. században a legkülönfélébb módok állnak rendelkezésünkre, hogy azonnal megszabadulhassunk ettől a feszítő érzelmi tartalomtól, és megnyugvásra leljünk mások együtt érző szavaiban, ide tartozik a Facebook is. Így lényegében feldolgozás nélkül folyatjuk keresztül magunkon az érzelmeket, és megspóroljuk magunknak azt az időigényes és valóban frusztráló lélektani munkát, hogy először egyedül gondoljuk végig a történteket. Márpedig érett, konstruktív megoldások születéséhez nélkülözhetetlen, hogy érzelmi élményeinket magunkban érlelgessük egy ideig, mielőtt mások véleményét is meghallgatnánk velük kapcsolatban.

Panyi Anna cikke a HVG Extra Pszichológia 2015/1. számában jelent meg. Hasonló témájú írásokat aktuális számunkban is olvashat, mely május 22-én jelent meg, ezúttal az apaság témájával foglalkozunk. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!