Az akkor 17 éves Juszra Mardini több mint négy évvel a kitörése után, tavaly augusztus 12-én indult el Szíriából nővérével, az ugyancsak úszó Sarah-val. A polgárháború kitöréséig a tinédzserlányok tipikus életét élő lány tehetséges úszó volt, nagy jövőt jósoltak neki Szíriában. A háborút megpróbálta átvészelni, két évre abba is hagyta az úszást. Hogy a sport a túlélés közepette is meghatározta gondolatait, azt jelzi: akkor tudatosult benne, hogy otthon már nincs tovább, amikor egy bomba beszakította annak a damaszkuszi uszodának a tetejét, ahová edzeni járt. 

A 25 napos út alatt, míg Berlinbe ért, volt négy nap, amit étlen-szomjan töltöttek. Embercsempészeket kellett megfizetniük, hogy őt és nővérét vigyék át a Földközi-tengeren keresztül Görögországba. A hatszemélyes csónakban rajtuk kívül még húsz menekültet zsúfoltak az embercsempészek. Amikor még félóra út volt hátra Leszbosz szigetéig, a túlterhelt lélekvesztő motorja leállt, és víz kezdett szivárogni a csónakba. A nővére azonnal beugrott a vízbe, hogy úszva húzza tovább a csónakot, és hiába kérte Juszrától, hogy maradjon a hajóban, ő is utána ugrott. Erről később így beszélt: „Nem volt sok választásom. Úgy voltam vele, hogy lehet, hogy belehalok, de már Szíriában is halott voltam. Úgy éreztem, nagy szégyen lenne, ha úszóként így halnék meg”. A tengeren, nyíltvízi hullámok közepette, fél kézzel tempózva, a másik kézzel pedig csónakot húzva persze nem ugyanaz, mint a medencében. „Három és fél órán keresztül fél kézzel melltempóban úszva kihúztuk a partra a többieket" – mesélte később a BBC-nek. Az utolsó fél órát már nem bírta, annyira fázott a vízben, ezért visszamászott a csónakba.

AFP / DPA / Robert Schlesinger

Innentől kezdve már szokásos történetnek is nevezhető, hogy amikor farkaséhesen bementek az első görög étterembe, azt gondolták a helyiek, hogy lopni akarnak. A vízálló tasakban az utazást átvészelő útleveleik, telefonjaik és pénzük láttán megengedték nekik, hogy vizet igyanak. Egy helyi lánytól cipőt és nadrágot is kaptak. Ahogy mesélte: mindenki azt hiszi, hogy a menekülteknek nincs otthonuk, és nagyon szegények. Nála is rácsodálkoztak az emberek arra, hogy iPhone-ja van. „Persze hogy van, ugyanúgy vannak értékeink, mint az európai embereknek. Nem a sivatagban éltünk Szíriában” – mondta erről.

Görögországból, Macedónián, Szerbián, Magyarországon és Ausztrián keresztül jutottak el Münchenbe, onnan pedig Berlinbe. Mindezt gyalog, vonattal és busszal. Berlinben egy menekülttáborban szállásolták el őket, ahol Juszra első kérdése az volt, van-e a közelben uszoda.

Az egyiptomi tolmács segítségével jutott el nővérével a legrégebbi berlini úszóklubba, a Spandau 04-be. Ott – miután meggyőződtek arról, hogy valóban tudnak úszni, lehetőséget kaptak az edzésekre. Iskolába járhat, naponta kétszer edz. „Az úszás mentette meg az életemet. A vízben egy teljesen más életet él az ember. Amikor beugrom, elfelejtek mindent, ami velem történt. A vízben nincs polgárháború, a vízben béke van, megszűnnek a problémák” – mondta új életéről.

AFP / Christophe Simon

A két lány közül Juszrában láttak igazán fantáziát, de annyira, hogy berlini edzője, Sven Spannerkrebs azt tervezte, felépíti őt a 2020-as tokiói olimpiára. Miután azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy menekültcsapat indításáról is határozott, ebbe bekerülve Juszra már Rióban elindulhatott, 100 gyorson és 100 pillangón. A 100 méteres pillangóúszás egyik előfutamában Mardini ideje ugyan nem volt elég ahhoz, hogy továbbjusson a következő körbe, de a futamát megnyerte.

Juszra Mardini megindító története azonban nem hatotta meg a köztévé szerkesztőit. Az M4 sportcsatorna közvetítésében ugyanis meg sem említették a szír lányt az indulók között: Knézy Jenő nem mondta ki a nevét, és azt sem, hogy milyen színekben versenyzett. Ezt később azzal magyarázta, hogy „az eredmény szakmailag nem volt fontos”.

Százhalombattán készült fel a menekült úszóolimpikon

Alig pár héttel az olimpia előtt Magyarországon készült fel a menekültek olimpiai csapatának egyik szír tagja, Rami Anis. A sportoló Juszra Mardininek, annak az úszónőnek a csoporttársa, akit a köztévében említésre sem méltattak futamgyőzelme után.