szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megerősítette a nemzetközi szövetség elnöke, hogy novemberben és decemberben zajlik majd a következő futball-világbajnokság.

Focinyár 2018
Van-e ennél nagyobb sportesemény a világon? Egyesek szerint az olimpia az, mások állítják, a labdarúgó világbajnokság a csúcs. Most, közvetlenül a döntő után, annak hatása alatt, utóbbiakkal értünk egyet. Ezen az oldalon felidézheti a pillanatokat, amelyek ezt igazolják.
Friss cikkek a témában

Azt már korábban eldöntötték, hogy következő vébét, nem nyáron rendezik, hiszen a tornának otthont adó Katarban egyszerűen túl meleg lenne a focihoz. Most viszont Gianni Infantino bejelentette a kezdő- és záródátumot: az első mérkőzést 2022. november 21-én, a finálét pedig december 18-án, azaz aranyvasárnap tartják majd.

A döntésről már értesítették a bajnokságok és a tagszervezetek vezetőit.

Lehetséges, hogy nem várnak tovább a világbajnokság 48 csapatossá tételével sem, és már Katarban bevezetik a változtatást. Infantino szerint erről a következő hónapokban születik meg a döntés. „Egyelőre 32 csapatos világbajnoksággal számolunk, de mindenki nyitott; őszinte, nyílt vitát folytatunk majd a kérdésről” – mondta moszkvai sajtótájékoztatóján pénteken.

Ha a 48 csapatos lebonyolítás mellett foglalnak állást az illetékesek, akkor nemcsak Katarban, hanem más, öböl-menti államokban is rendezhetnek majd mérkőzéseket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!