szerző:
Balizs Benedek
Tetszett a cikk?

Magyarország legjobb amerikai focistái 58–3-as vereséget szenvedtek hazai pályán Ausztriától.

Kevés szó esik a hazai sajtóban a magyar amerikaifutball-válogatottról, amely Ausztria ellen kezdte meg második A csoportos, azaz az elit divíziós Európa-bajnoki évét. A válogatott teljesítménye már csak azért is megsüvegelendő, dacára a nagyarányú vereségnek, mert ellentétben a labdarúgással vagy a kézilabdával, amelyekbe a tao-rendszernek köszönhetően százmilliárdokat öntött a kormány, ezek a játékosok munka mellett vannak ott a legjobbak között, fizetést pedig nem kapnak érte.

A hazai amerikai foci önfinanszírozó építkezését már 2011-ben kiszúrta a Wall Street Journal, amely egy cikkében arról írt, a sportág hogyan népszerűsíti magát az Egyesült Államokon kívül, leginkább Közép-Kelet Európában. Pedig ekkor még válogatott se volt Magyarországon, erre 2015-ig kellett várni.

Amerikában is elismerik: önfinanszírozó sikersport Magyarországon

Február hetedikén rendezik az NFL álomdöntőjét, közben pedig a Wall Street Journal hazánkkal példálózva közölt cikket arról, hogy az amerikai foci az utóbbi években hogyan próbálta népszerűsíteni magát az Egyesült Államokon kívül, leginkább Közép-Kelet Európában.

Az amerikai futballt és a rugbyt sokan keverik és ezen biztosan nem segít, hogy már harmadik éve a budapesti Rugby Center a magyar válogatott hazai pályája, de a sportág szempontjából fontos volt, hogy otthonra leljen. Azt viszont örömteli volt látni, hogy lassan tíz éve van Magyarországnak amerikaifutball-válogatottja, de még mindig vannak új nézők, akik életükben először járnak meccsen. Az időjárás sem volt akadálya annak, hogy sokan kilátogassanak a mérkőzésre, így a magyar csapat teltház előtt vonulhatott ki a Kincsem parki pálya gyepére.

A regnáló Európa-bajnok várt a magyar válogatottra

Az első idényét az elitben szintén az osztrákok ellen indította a magyar csapat, ez pedig akkor sem hozott szerencsét a mieinknek. A 2022-es, bécsi mérkőzésen 41–0-ra győzött a házigazda, amely végül veretlenül lett Európa-bajnok, a döntőben 28–0-ra legyőzve Finnországot. A magyarok a 9. helyen zárták az előző kiírást, miután az osztrákok elleni zakót egy szoros, 9–2-es vereség követte hazai pályán, Franciaország ellen, majd a helyosztókon Csehországot magabiztosan, 30–0-ra múlta felül a magyar amerikaifutball-válogatott.

Azóta viszont nagyot változott a világ a magyar csapat háza táján, több kulcsjátékos, köztük az irányító és egyben a válogatott egyik legjobbja, Bencsics Márk visszavonult, a pótlásuk komoly nehézségeket okozott az edzőknek. Néhány nappal korábban tudtam váltani pár szót néhány játékossal és edzővel, akik a pontszerzést már sikernek könyvelték volna el a meccs előtt. Ez végül össze is jött, de ne rohanjunk ennyire előre.

Az osztrákok dominanciája már az első percekben megmutatkozott, rögtön a második játékból touchdownt szereztek egy hosszú futójátékot követően. Támadó oldalon sem volt jobb a kezdés magyar részről, eladott labdával indítottak a mieink, amit a vendégek könyörtelenül megbüntettek. Az első negyed 21–0-s osztrák előnnyel ért véget.

A második negyedet a magyar csapat kezdte jobban, egy szépen felépített támadósorozat végén pedig az első pontokat is sikerült feltenni az eredményjelző táblára Szakács Kristóf field goaljával. Ebben a játékrészben ugyan valamivel hatékonyabb volt a védekezésünk, de a félidőben így is nagyon simán, 31–3-ra vezettek a sógorok. A szünetben cheerleader show szórakoztatta a nézőket, akiknek az eredmény ellenére nem hagyott alább a lelkesedésük, végig biztatták a magyar csapatot, egy-egy szép megmozdulást pedig hatalmas taps és hangorkán fogadott.

Sajnos a második félidőre nem változott a játék képe, a harmadik negyedben kétszer is villantak az osztrákok, magyar részről pedig csupán néhány jó momentumnak tapsolhattak a nézők. A záró játékrész előtt 45–3-ra vezetett az Európa-bajnoki címvédő. A különbség azonban csak tovább nőtt, a negyedik negyedben az osztrákoknál már a cserék is lehetőséget kaptak, de ellenük sem volt könnyebb dolgunk. A „mindent bele” még 52–3-nál is zúgott a lelátóról, de ezen a napon a minden is kevésnek bizonyult. A vendégek további pontokat tettek fel a táblára, és végül megérdemelten győztek 58–3-ra.

Javításra jövő héten, Szerbiában lesz lehetősége a magyar válogatottnak. Az a mérkőzés már sokkal kiélezettebbnek ígérkezik, mint a sógorok elleni.

Amerikai futball, Európa-bajnokság, A csoport
Magyarország–Ausztria 3–58 (0–21, 3–10, 0–14, 0–13)

Nyitóképünk a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) Facebook-oldaláról származik, a képet Kutasi Petra készítette.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!