1990. október 23-án ünnepi ülést tartott az országgyűlés, megemlékezést tartottak a Műegyetemen, ahonnan a Bem szoborhoz vonultak a résztvevők, és megrendezték a magyar szabadságharcosok első hazai világtalálkozóját is – mindezt az MTI hírarchívuma alapján idézzük fel.

Ami a közjogi méltóságokat illeti, az Országgyűlés ünnepi ülése után (erről az alábbiakban még szó esik) a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában Göncz Árpád köztársasági elnök, Antall József miniszterelnök és Szabad György, az Országgyűlés elnöke katonai tiszteletadás mellett helyezte el a kegyelet koszorúit a négy mártír, majd Nagy Imre néhai miniszterelnök sírján.

A szabadságharcosok megemlékezései

Az 1956-os szabadságharcosok előbb a Budapest Sportcsarnokban szerveztek nagygyűlést, aztán egy részük este a Kossuth téren zárta az ünnepségsorozatot. (2006 őszével ellentétben, 1990-ben szervezett keretek között maradt a parlament előtti megemlékezés.) A sportcsarnokbeli gyűlést Nagy Erzsébet, Nagy Imre miniszterelnök lánya nyitotta meg. Szerinte „a rendszerváltozás azért mehetett végbe élesebb konfliktus és anarchia nélkül, mert az 1956-os szabadságharc mártírjainak és elesett hőseinek vére váltotta meg nemzetünket az újabb megrázkódtatásoktól”.

Göncz Árpád egy későbbi felvételen, utódjával, Mádl Ferenccel

Dudás Szabolcs

„Az egyetemes magyarságnak együtt kell vállalnia a haza sorsának jobbra fordítását és ebben az utolsó és dicsőséges magyar szabadságharc katonái tehetnek a legtöbbet” - hangsúlyozta itt Antall József miniszterelnök. A világtalálkozó résztvevői felkeresték az 1956-os harcok fővárosi szintereit. Koszorút helyeztek el a Széna téri kopjafáknál, a Corvin-közben, a Kilián laktanyánál lévő emléktáblánál, a Magyar Rádió épületénél. A tisztelet és a megemlékezés virágait helyezték el a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában is.

Csurka beszéde

Este a Kossuth téren rendezett fáklyás nagygyűléssel ért véget az ünnepi program. Az MTI akkori tudósítása szerinti „forró hangulatú demonstráción” jelen voltak a magyar szabadságharcosok első hazai világtalálkozójának résztvevői is. „Zászlók lengtek, transzparensek emelkedtek a magasba, jelszavak és énekszó egymást felváltva hangzottak a tömeg ajkáról” – szól a tudósítás.

„Üzenjük meg mindenféle hatalomnak, előttünk és mögöttünk állónak: nem kell a kommunizmus, nem kell a liberális csomagolású szocializmus, nem kell az ígéret földje. Nekünk, a Kárpát-medence megtaposott és elárult népeinek van egy közös ideológiánk: a keresztény európai szellemiség és tolerancia mindenkivel szemben” - hangoztatta Csurka István, az MDF országgyűlési képviselője, a nagygyűlés fő szónoka. Utolsóként Fónay Jenő, a Pofosz elnöke lépett mikrofonhoz. Elsősorban azt hangsúlyozta: megbékélésről ma egyedül a túlélőknek van joguk szólni, mégis fontos, hogy senkit ne a bosszú, a leszámoltatás követelése vezéreljen.

Mayarország politikai évkönyvének 1991-es kiadásában ugyanakkor Rockenbauer Zoltán így idézi fel ezt a napot, a Rádiónál és a Kossuth téren történteket: "incidensre csak a kora esti órákban a Rádió épületénél került sor". A felvonulókhoz ekkor csatlakoztak a Keresztény Nemzeti Unió hívei, mintegy kétszázan. Ők lecsavarozták és összetörték az Ellenzéki Kerekasztal által 1989-ben állított emléktáblát, amely az elesett forradalmárokra emlékezett. Ezek az aktivisták később megjelentek a Kossuth téren is, és megpróbálták bekiabálásokkal megzavarni az ünnepséget. Csurka István azonban megfontoltan szónokolt, Fónayba azonban Rockenbauer szerint már beléfojtották a szót. (Később a Fidesz politikusaként Rockenbauer Zoltán 2000-2002 között az első Orbán-kormány minisztere lett.)

A Műegyetemen Mécs Imre beszélt

Az 1956. október 23-ai események egyik fő helyszínén, a Budapesti Műszaki Egyetem kertjében nagygyűlésen emlékeztek meg a tüntetést előkészítő, majd a forradalomban tevékenyen részt vállaló egyetemi ifjúságról. Darvas Iván színművész, országgyűlési képviselő a szabad magyar rádió november 4-én elhangzott utolsó felhívását, valamint Bibó István ugyancsak ekkor született felhívását olvasta fel. Az utolsó szónok Mécs Imre országgyűlési képviselő - 1956-ban ötödéves műegyetemi hallgató - elmondta: Nagy Imre és a reformkommunisták alapozták meg az október végén kirobbant felkelést, s azokban a napokban is a miniszterelnök volt az, aki szinte az egész nép bizalmát élvezte. A megemlékezés után a nagygyűlés résztvevői – az 1956-os menet nyomán - átvonultak a Bem szoborhoz.

A parlamenti megemlékezés

Az Országgyűlés ünnepi üléssel emlékezett 1990-ben 56 hősei, a forradalom és szabadságharc emléke előtt. Szabad György házelnök az ülés kezdetén köszöntötte a forradalomra és szabadságharcra emlékezőket, majd Göncz Árpád köztársasági elnök szólalt fel. „Ma forradalmunk kitörésének 34., köztársaságunk kikiáltásának első évfordulóját ünnepeljük”.

„Ötvenhat annyiféle volt, ahányan átéltük. Sokáig tartott, s nehezünkre esett, hogy elfogadjuk a valóságot: nem mi csináltuk, hanem a forradalom csinált mibennünket” – mondta Göncz, így folytatva: „Harcunk ma is közös és oszthatatlan, csak éppen beláthatatlanul bonyolultabb, mint ha géppisztollyal harcolnánk fogható ellenség ellen. Az ellenség ma a szegénység réme, a létbizonytalanság - ne egymásból faragjunk tehát ellenséget. Ennek a harcnak ma éppúgy a jövőnk, a társadalmi szolidaritás a tétje, mint volt ötvenhatban.”

Antall József beszéde

„A moralitásnak, ennek a hatalmas erkölcsi forrásnak egy egész nép vált a részesévé akkor, amikor egy rabló korszak, erkölcsi romlás, tolvajlások után, amikor az állami tolvajlás mentesítette a tolvajlás erkölcsi elítélését, szinte egyik napról a másikra egy egész ország vált erkölcsössé, törött kirakatok, utcára kirakott pénzesládák maradhattak őrizetlenül, és senki nem nyúlt hozzájuk. Ez az a különös nagy erő, amire mindannyiunknak emlékezni kell: egy nemzet képes egyik pillanatról a másikra megtisztulni és minden egyes ember kívánja ezt a tisztulást. Ez akkor is nagy közös erő, és emlékezet kell hogy maradjon, ha utána újra mentesítette önmagát és egymást a tolvajlás” – mondta Antall József miniszterelnök Göncz beszéde után.

Antall József, mellette első belügyminisztere, Horváth Balázs

MTI

„1956 közös eszmeiségének erre kell bennünket köteleznie, hogy a magyar Országgyűlés, az Országgyűlésnek felelős kormányzás mindent elkövessen azért, hogy a szükséges törvények gyors megalkotásával megteremtsük a súlyos válságból való kilábalás feltételeit. Ezt várja tőlünk az ország, a világ, és csak így lehet rajtunk segíteni" – fogalmazott Antall.

„Meg kell kísérelnünk a kormányban, az országgyűlésben, az önkormányzatokban együtt dolgozni, és küzdeni az ínség ellen, az ellen, hogy a közöny bacilusa ne roncsolja szét e népet, e nemzetet” - mondotta végezetül az akkori kormányfő.

Mit tartott fontosnak egy német hírügynökség?

Göncz és Antall beszéde tehát felhívta a figyelmet a szociális feszültségekre, és ezt emelte ki a nyugatnémet hírügynökség is Göncz beszédéből aznapi összefoglalójában. A DPA ezt a részletet tartotta fontosnak: "ma a közös ellenség a fenyegető szegénység és a munkanélküliség.” Göncz szavai nemsokára más értelmet nyertek, bár ennek a köztársasági elnök aligha lehetett tudatában.

Pár nap múlva jelentette be a kormány a benzináremelést, és ezután tört ki Budapesten a taxisblokád, amely megbénította szinte az egész ország életét. Antall József ekkor már kórházi betegágyában feküdt, egy szűkszavú október 23-ai közlemény szerint ugyanis még aznap estétől, tehát a nemzeti ünnep estéjétől „néhány napig orvosi kivizsgálás céljából kórházban tartózkodik”. (Antall József feltehetően már ekkor daganatos betegségben szenvedett, kezelése meghosszabbította az életét, de teljes gyógyulása nem következett be, 1993 decemberében hunyt el.)