Balogh Csaba
Balogh Csaba

A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, csak némi bulváros igyekezettel ragaszthatjuk az Obama-kormányzatra a "lehallgatás" címkét. Ez ugyanis "ebben a formában nem igaz". Persze nem ülne a Markos–Nádas-poén, ha nem lenne folytatása, valami hasonlót mégiscsak elrendelt az amerikai elnök, ráadásul határokon átívelő formában. Leegyszerűsítve úgy foglalhatjuk össze: úgy figyelnek meg mindenkit, hogy közben senkit sem figyelnek meg. Paradoxonnak hangzik? Elmagyarázzuk.

Lehallgatnak mindenkit?

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy az amerikai kormányzat, illetve a titkosszolgálati szervek “lehallgatják-e” az embereket, a kifejezést szó szerint, illetve az általában használatos értelmét véve igazat kell adnunk Obamának: nem, nincs lehallgatás. (Legalábbis az eddigi hivatalos és nem hivatalos adatok alapján így tűnik.) Van viszont más, valami sokkal kifinomultabb módszer.

Mi ez a módszer? Mit csinálnak valójában?

Megfigyelnek. Tízmilliókat, százmilliókat, de úgy, hogy személy szerint (további indok nélkül) senkit sem. Nem a kommunikáció tartalmára kíváncsiak, azaz nem hallják a telefonhívásokban elhangzó szavakat. (Legalábbis most így tűnik.) Mindez ugyanis felesleges, irreleváns adatokkal növelné a feldolgozandó, már eleve hatalmas adatmennyiséget. Amíg valaki semmi gyanúsat nem csinál, addig az amerikai kormányt valószínűleg egyáltalán nem érdekli, hogy ki nem csinál semmi gyanúsat.

A tartalmon kívül minden más információt azonban tudnak a telefonhívásokról.

A vonal másik végén
©

Konkrétan miket?

Ahogyan azt az ügy kirobbanása után Barack Obama is elismerte, a kormányzati tisztségviselők a nevekre és a hívások tartalmára ilyen tömegben nem kíváncsiak, a telefonszámokat és a hívások hosszát figyelik.

Amire ebben az ügyben kíváncsiak, azok a metaadatok, tehát az adatokról szóló adatok. Ilyen például egy telefonhívás esetében a hívás hossza és a két fél telefonszáma (nevek nélkül, ilyen formában csak a szám mint azonosító érdekes), illetve mobilok esetén a híváshoz kapcsolódó cellainformációk, amik néhány méteres pontossággal meghatározzák a két telefonszám által használt készülék tartózkodási helyét.

És mik azok a megaadatok?

A “megaadatok” igazából “metaadatok”, csak az MTI-hír kiadásában részt vevő hírügynökségi munkatársak egyike sem ismerte a kifejezést, és egy google-s keresés helyett inkább átírták egy olyan szóra, amelyiknek az ő fogalmaik szerint is van értelme. Hogy mi az, arra mi is kíváncsiak lennénk.

Remek, akkor tulajdonképpen semmit nem tudhatnak meg.

Rossz hírünk van, ha ön terrorista: a metaadatokból minden fontosabb dolgot megtudhatnak. A mindennapi tevékenységeink során ugyanis legtöbbünk esetében kirajzolódnak bizonyos mintázatok, amiket követünk, és amiket vizsgálva a jövőbéli események meglepően pontosan megjósolhatók.

Például?

Kiszámíthatóságunkra a hálózatkutatás egyik legelismertebb szakértője, az erdélyi származású, az Egyesült Államokban élő Barabási Albert-László mutatott rá, Villanások című kötetében, illetve az azt megelőző, 2008-as tanulmányában. Barabási kutatócsoportja többek között éppen telefonhívások metaadatait vizsgálva próbálta bebizonyítani azt az elsőre lehetetlennek tűnő állítást, hogy nagyon nagy pontossággal előjelezhető, ki hol fog tartózkodni a jövőben.

Egy érdekes mintázat: így terjed egy fénykép a Facebookon
©

Ahogy a Villanásokban olvasható: “... akár egy három kilométeres körzetre korlátozzuk életünket, akár naponta több tucat kilométert vezetünk, gyorsvonattal vagy éppen repülőgéppel járunk munkába, ugyanúgy előre kiszámíthatóak vagyunk, mint bárki más. Minden különbözőségünk ellenére tartózkodási helyünket illetően mindannyian ugyanolyan kiszámíthatóak vagyunk, és a statisztika rendíthetetlen törvényei kizárják az olyan egyének létezését, akik szembemennének ezzel a trenddel.”

Barabási azt állítja, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű begyűjtött adat alapján olyan mintázatokat szűrhetünk le, amelyekkel kiszámíthatjuk egy-egy ember viselkedését, 80-96 százalékos pontossággal. “Minél alaposabban vesszük szemügyre az emberek cselekvéseit, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy egyszerű, rekonstruálható mintázatokat követnek, amelyeket átfogó törvények uralnak. A kockadobást vagy a tombolát el is felejthetjük mint életünk metaforáit. Gondoljunk magunkra úgy, mint automata vezérlésre kapcsolt, álmodó robotokra, és sokkal közelebb kerülünk az igazsághoz.”

Mire kíváncsi ebből az amerikai hírszerzés?

Az USA kormánya a gyanús mintázatokat keresheti. Onnantól kezdve pedig, hogy valahol felfedezik, máris tekinthető megalapozottnak a gyanú ahhoz, hogy bírói felhatalmazást szerezzenek egy-egy konkrét személy megfigyelésére, onnantól kezdve pedig konkrét lehallgatására is.

©

PRISM, avagy mi a helyzet az internetezéssel?

A Guardian és a Washington Post tényfeltárása után James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója elismerte, hogy (az Egyesült Államokon kívüli, nem amerikai személyekről) a neten is gyűjtenek anyagokat. A Washington Post emellett azt is közölte, hogy információi alapján a bankkártya-tranzakciókat is figyelik.

A Guardian egy Boundless Informant, azaz határtalan informátor névre hallgató eszközből származó hőtérképet is leközölt, hangsúlyozva azt, hogy ez a térkép is csak azt mutatja, hogy melyik országból mennyi metaadatot gyűjtött be az amerikai hírszerzés.

©

A Guardian egyelőre csak feltételes módban állítja, hogy a telefonos megfigyelési üggyel ellentétben a PRISM projektben érintett vállalatok – Microsoft, Yahoo!, Google, Facebook, Apple – tartalmi információkat is átadnak a biztonsági szolgálatoknak. A cégek egyébként mindezt tagadják, de mint fentebb említettük, mindez mindenkire vonatkozólag nem is feltétlen szükséges a gyanús elemek kiszűréséhez.

Mit tehet az, akit mindez zavar?

©

A cikk elolvasása után kapcsolja ki a gépet, mondja le telefon-, net- és tévéelőfizetését, számolja fel bankszámláját. Viccesen hangzik, de nem viccelünk: ez az egyetlen módja annak, ha teljesen ki akar kerülni az ilyen megfigyelések alól.

Szerintünk önmagában nem az adatelemzés folyamata problémás, hanem a célja vethet fel kényes kérdéseket. A konkrét amerikai ügy jelenleg nem tart ott, hogy ezzel kapcsolatban biztosat lehessen állítani, így egyelőre nem is állítanánk semmit.

Milyen reális veszélyekkel néz szembe egy átlagos, magyarországi felhasználó?

Döntse el mindenki maga, hogy használja-e a továbbiakban is az USA-béli székhellyel működő cégek szolgáltatásait, annak átgondolása után, hogy személyesen neki mit jelent, ha az amerikai kormányzati szervek hozzáférnek bármilyen ott tárolt állományához.

Egy átlagos csaladiebed.jpg és a kifizetetlen_szamlak.doc tartalma valószínűleg még egy Obamánál sokkal rosszabb elnök ideje esetén sem kelti fel az amerikai hírszerzés figyelmét.

Van-e akkor ezzel probléma?

Csak annyira, amennyire bármilyen más titkosszolgálati eszközzel. Ugyanaz történik, mint az elmúlt évszázadokban bármelyik országban, annyi különbséggel, hogy az amerikai szervek hasznosítják a legújabb tudományos eredményeket.

Érdemes még kitérni Obama azon megállapítására, hogy “nem létezhet egyszerre 100 százalékos biztonság, 100 százalékig sérthetetlen magánszféra és nulla kényelmetlenség". Kicsit tovább is megyünk, szerintünk 100 és 0 százalékban önmagában sem létezhet egyik sem.