szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Facebook első embere szerint a gépek nemcsak látni és hallani fognak, de a nyelveket is sokkal jobban megértik majd, mint a készítőik.

David Marcus, a Facebook Messenger fejlesztéséért felelős vezetője néhány hete az F8 fejlesztői konferencián jelentette be, hogy hamarosan megjelennek a hirdetések a csevegő szolgáltatásban, így a reklámok is becsipognak majd. Az egész érdekessége, hogy az üzeneteket nem konkrét emberek, hanem az egyre intelligensebbé váló chatrobotok adják majd, sőt, ha válaszolunk nekik, azt is ezek reagálják majd le. A dolog a jelek szerint nemcsak a felhasználókat, a befektetőket is megfogta, a napokban ugyanis Mark Zuckerberget egy nekik tartott konferencián a csevegőbotok mögött meghúzódó technológiáról és lehetőségekről kérdezték – számolt be ról a The Verge.

AFP / Josh Edelson

A Facebook-vezér szerint a mesterséges intelligencia fejlesztésekor arra összpontosítottak, hogy egy olyan szolgáltatást építsenek, ami az emberi erőforrásnál jobb lehet. Zuckerberg szerint nagyon is elképzelhető, hogy a gépek a következő 5-10 évben az embernél sokkal jobban fognak hallani, látni, vagy épp nyelveket beszélni és megérteni.

Bár ez elvileg azt feltételezné, hogy a különböző munkakörökben az ember feleslegessé válik, Zuckerberg szerint a helyzet nem ennyire fekete vagy fehér, ez ugyanis nem jelenti azt, hogy a gépek elkezdenének gondolkodni, vagy általában véve jobbak lennének nálunk. Építhetünk ugyan olyan robotot, ami a nagymestert is képes legyőzni az ősi kínai játékban, a góban, de nem lesz rá képes, hogy a játék közepén megálljon, és verset írjon róla. Az embert több szempontból legyőző gépek eszményétől ugyanakkor sokan félnek.

Nature

Stephen Hawking korábban korábban ijesztő jóslattal állt elő a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. A világhírű fizikus szerint ez az emberiség végét jelentheti, a gépek ugyanis képesek lesznek újratervezni magukat, így behozhatatlan előnyre tesznek majd szert.

Megint más szempontból látja az egészet Ray Kurzweil, aki Bill Gates szerint “a mesterséges intelligencia jövőjét legjobban megjósoló” személy. A tudós szerint az ember a mesterséges intelligenciának köszönhetően halhatatlanná válik. Kurzweil úgy kalkulál: néhány éven belül elkészül az emberi agy számítási teljesítményét visszaadni képes hardver, a 2020-as évek közepére pedig elkészülnek az emberi intelligencia működő szoftvermodelljei. Innentől kezdve pedig nem kell majd sok hozzá, hogy elménket feltölthessük egy gépre, hiszen az annak tulajdonképpen minden formáját képes lesz majd megragadni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!