Orbán Viktor és az égig érő paszuly

Jövő év első napján hatályba lép az új magyar alkotmány, illetve az a számos kétharmados törvény, amelyeket az év utolsó napjaiban fogad el a parlament az ellenzék parlamenten belüli és kívüli tiltakozása, valamint a nyugati világ összes komolyan vehető hatalmától érkező hivatalos aggályok ellenére. Érdemes röviden átgondolni, mi ezeknek a valódi célja, és reálisan mit érthet el vele a kormány.

Minden arra utal, hogy a cél nem több és nem kevesebb, mint Magyarország teljes ideológiai, pontosabban spirituális átformálása, egy egyébként sosemvolt, és a kétharmaddal szavazók által valószínűleg annyira nem is kívánt állapotú állammá.

A cél valahol a lengyel vallásosság, a régi távol-keleti szorgalom és feudalizmus, az orosz típusú indokolatlan tekintélyelvűség és a klasszikus agrártársadalmak természetközeliségének ötvözése. Ez a cél önmagában, és ha ennek minden más áldozatul esik (a gazdaság, a diplomácia, vagy sokak félelme szerint európai integrációnk), hát az sem baj, bár a kormány, de legalábbis a kormányfő szentül hiszi, hogy mindezek mellékhatásaként a magyar gazdaság önerőből növekedni kezd, mint az égig érő paszuly, és lehagyja a válságban lévő Nyugatot. Meg Keletet.

A valóságban persze ezek a követelmények egymásnak is ellentmondanak, és a mai magyar körülmények között egyik sem tűnik megvalósíthatónak. Az meg teljesen nyilvánvaló, hogy a tisztán belső eredetű növekedés mítosz, sosem létezett, sőt a magyar gazdaság felívelő periódusaiban jellemzően az exportorientált, a korabeli technológia fejlett ágazataiban működő ipari termelés mindig kiemelkedően fontos volt. Ez mára még inkább így van.

Az is egyértelmű, hogy a világtól elzárkózva legfeljebb olyan önellátásra lehet berendezkedni, mint Észak-Korea, bár ők ugye annyira önellátók, hogy amerikai dollárt is maguknak nyomtatnak. Nyilván, az az extrém véglet, de Magyarország minél jobban megszakítja az elsődleges külkereskedelmi partnerekhez fűződő szálakat, annál nagyobb lesz a szegénység itthon. Ezen túl bármilyen, az EU-val való hivatalos szakítás veszélybe sodorja a további uniós pénzek kifizetését, illetve nyilván megkérdőjelezi a már kifizetett pénzek hasznosságát is, annak pedig további következményei lehetnek.

Orbán Viktor óriásplakáton Fotó: Túry Gergely

Az EU egyébként még az engedékenyebb partnerek közé tartozik, néhány elemi politikai és költségvetési norma megtartását várja el, nem pedig mondjuk a geopolitikai terjeszkedés támogatását, mint az oroszok. A gond az, hogy az új alkotmányhoz tartozó törvények jelentős része sérti az általunk is vállalt európai jogot, illetve a nyugati jogi-politikai kultúra íratlan szabályait is. Ezt mind az Európai Bizottság, mind az amerikai külügyminisztérium a kormány tudomására hozta.

*

Ebben a helyzetben Magyarország előtt három út állhat.

Az első, hogy a magyar kormány nem enged, hogy megtartja a fülkeforradalom vívmányait. Ekkor az új választási rendszernek köszönhetően a kormányváltás szinte lehetetlen feladat lesz, a bebetonozott törvények megváltoztatása pedig még annál is kicsit nehezebb. Az ideológiai transzformáció ettől még persze nem fog sikerülni, viszont a gazdaság összeomlik (ezt a jegybanki tartalékok felélése legfeljebb elodázni tudja, megakadályozni nem). A forint tovább gyengül, az importcikkek (pl. gáz) drágulnak, a belőlük készült termékek szintén. Ha mindezek mellé még unión kívülivé is válunk, akkor nemcsak a hitel, hanem a többi uniós forrás is megszűnik, továbbá az exportpiacaink jelentős részét is elveszíthetjük, hiszen a magyar hatóságok engedélyei egyszerre hirtelen semmit sem fognak érni. Vagyis a rendszerváltás utáni politikai rendszer megszűnése elhozza a gazdasági összeomlást is.

Amit fontos látni, hogy ez nem egy globális rendszerkritikai vagy hasonló eset, ez a jóléti állam speciális magyar tudással felépített változatának gazdasági összeomlása, az alapvető pénzügyeket felfogni képtelen, inkompetens és kontraszelektált politikai elit működésének következtében (amibe beleértendő a jelenlegi kormány és parlamenti ellenzéke is, egészben). Hogy azután mi lesz, azt nehéz megjósolni. Olyan politikai erő, amelyik értelmesen ki tudná vezetni az országot abból a helyzetből, jelenleg nincs, mert mindenki unortodox, csak másként, mindenki különféle „harmadik utakat” ajánl, az pedig mind ugyanúgy a harmadik világba vezet.

A másik lehetőség, hogy a kormány időben visszatáncol, és legalább minimálisan elfogadhatóvá teszi a kifogásolt szabályokat. Ekkor Magyarország sokban hasonlóvá fog válni Berlusconi Olaszországához: unortodox, autoriter vezető, nem túlságosan jól pörgő gazdaság, állandó külső nyomás és ellenőrzés, egyedül az ungabunga-partik nem lesznek meg.

A harmadik lehetőség, hogy a kormányzati politikusok közül azok, akiknek még fontos az ország tartós fizetőképessége, valamint az uniós tagságból származó előnyök, informálisan vagy akár formálisan is nagyobb szerepet vállalnak a gazdaság irányításában, és az ehhez szükséges döntések előkészítésében, meghozatalában, és a miniszterelnök és a gazdasági miniszter mellőzésével oldják meg, hogy az ország mégis IMF-hitelhez jusson, és mégse legyünk Európa páriái.

A rossz hír, hogy nem lehet megjósolni, hogy az előzőek közül melyik fog bekövetkezni. Azt lehet csak sejteni, hogy Orbán Viktor magától nagyon sokat hajlandó volna kockáztatni, egyrészt mert elfeledkezve a magyar szavazók alapvetően életszínvonal-orientált választási preferenciáiról, az ideológiai kérdéseket akarja megoldani, másrészt mert még mindig hisz a magyar gazdasági csodában. Annyira, mint amennyire még Matolcsy György sem, utóbbi ugyanis nem tenné fel erre a devizatartalékokat. A jó hír, hogy nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, mi fog történni, mert a jelenlegi pályán haladva az ország fizetőképessége néhány hónapon belül megszűnhet, és akkor ki fog derülni, a fentiek közül melyik változat következik be.