A rabszolgák lázadása – az Orbán-rendszer populista konszolidációja

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: Orbán Viktor; populizmus; konszolidáció;

A Fidesz által meghirdetett konszolidáció nem más, mint egy újabb populista irányváltás, amely sikeresen fordította át az egyre nyilvánvalóbb kormányzati kudarcot a külvilág és a „ballibek” elleni gyűlöletbe. Ez a maga képére szabott választási rendszerben, akár újabb győzelmet is érhet. A külföldi példák azonban azt mutatják, hogy a populista út mindenképpen a hanyatlásba vezet, s a populizmus kultúrájával ne lehet egykönnyen szakítani.

Kormányzati kudarc elkendőzése

Korábban sokan vélekedtek úgy, hogy a Fidesz erőteljes populista hangütése, és a külföldi támadásokról szóló esetenkénti eszmefuttatásai csupán a Jobbik kordában tartása miatt szükségesek, azonban a múlt év végén Orbán Viktor nemcsak ismételten kijátszotta a „nemzetközi összeesküvés”-kártyát, de úgy tűnik, mindent erre a lapra tett föl. Már akkor, mikor „megjósolta” a forint elleni spekulációs támadást, arról beszélt, hogy a magyar földért és vízért folyik háború a hitelminősítők segítségével, így amazokat és a közelebbről be nem azonosított spekuláns köröket tette meg a gazdasági problémák bűnbakjaivá.

Ám az elhatalmasodó devizaválság közepén, mikor az árfolyamok az egekbe szöktek, s tízezrek kezdték külföldre menekíteni megtakarításaikat, a kudarc letagadhatatlannak tetszett. Azonban az IMF tárgyalások ígérete stabilizálta a forintot, újra képessé vált az ország, hogy drágán, (banki számítások szerint évi 420 milliárddal fizetünk többet, mint kellene), de finanszírozza magát, s a kedélyek némileg megnyugodtak. Ekkor érezte elérkezettnek az időt a miniszterelnök, hogy a gazdasági sikertelenséget végkép a külföldi támadások eredményeként állítsa be, s ezzel saját táborán belül konszolidálta helyzetét, de a populista fordulatért nagy árat fizet a társadalom, amit elképzelhető, hogy évtizedek alatt sem hever ki.

A függőségi elmélet – ki akar minket gyarmatosítani?

A vízválasztó a békemenet volt, nem a tömege, hanem a jelszava miatt. „Nem leszünk gyarmat!” – hangzott a leninista ízű szlogen, amelyik bizonyára hitelesen cseng a harmadik világ valamelyik vezetőjétől, esetleg a Jobbiktól, de nem egy polgári párt híveitől. Orbán március 15-i beszédében mégis a jobboldal hivatalos jelszavává emelte, s ezzel végleg feladta a polgári fejlődésbe vetett hitet, mely az egyéni erőfeszítésekre alapozza egy ország sikerét, s helyette hivatalosan is meghirdette a populizmus útját. Itt nincs más feladat, mint lerázni a gyarmatosítók által ránk vetett rabláncot, s egyből kezdetét veszi a fejlődés.

Csakhogy ez az elképzelés nem tekinthető újnak, egyenesen ortodox, virágkorát pedig a 20. század középső évtizedeinek Dél-Amerikájában élte. Igazi elméletté a 60-as évekre érett, mely nézetet többen (köztük a Fideszben igen sokáig tisztelt Fukuyama) depedencia- vagy függőségi elméletként írtak le. Kissé tautologikus lényege: a gazdag országok gazdagsága attól függ, hogy szegénységben tudják-e tartani a szegény országokat. A befektetés, baráti segítség, valójában csak a „kizsákmányolást” (szép marxista-leninista kategória) szolgálja. A globalizáción keresztül működtetik a „pénzszivattyúkat”, hogy elszívhassák az erőforrásokat a szegényebb országoktól. Ezek csak úgy törhetnek ki, ha megszabadulnak gyarmati jellegű státuszuktól, szétzúzzák a kizsákmányolók rendszerét.

Az elmélettel semmi gond nem volt, leszámítva azt, hogy nem vált be. Azon dél-amerikai országoknak, amelyek követni akarták, kitörniük ugyan nem sikerült, viszont sokszor súlyos megrázkódtatásokkal, volt, hogy a teljes összeomlással kellett szembenézniük. Ellenben Kelet-, Délkelet-Ázsia több országával, amelyik maga sajátos módján megkísérelt a globalizációra hangolódni, és viszonylag rövid idő alatt világ vezető gazdaságai közé emelkedett; ahogy Fukuyama egy magas rangú szingapúri tisztviselőt idéz: a három szörnyűség, amit országa nem tűr el, „a hippik, a hosszú hajú fiúk, és a multinacionális vállalatok kritizálása”. De jó 10 éve Brazília is részben letért a globalizációellenesség útjáról és mára a világ hatodik legnagyobb gazdasága, vagy – hogy messzebb ne menjünk – Szlovákia is annak köszönheti hozzánk képest egyértelmű sikerét, hogy a bezárkózás helyett a világfolyamatokhoz igazította gazdaságát.

A hős politikus mítosza

Az elmélet bukása ellenére sok politikus számára a mai napig vonzó, mert korábbi képviselőit saját népük körében hatalmas tisztelet övezi.

A világ nagyhatalmai ellen fellázadó politikus szerepét a populista kultúrájú országokban igazi hősi mítosz lengi körül. Például Peront, aki megadta a kegyelemdöfést Argentínának, vagy a mexikói Lázaro Cárdenast, aki 1938-ban Amerika ellenes politikájával és azzal, hogy államosította a Standard Oil és a Shell céget, évtizedekre megpecsételte az ország sorsát. A mitológiából persze kimarad, hogy ezen férfiúk egyáltalán fennmaradjanak, azt az olaj tette lehetővé, amelynek kitermelési képességén politikájuk ugyanakkor sokat rontott. Venezuela kitermelési kapacitása valaha a második legnagyobb volt a világon, 2000-től 2007-ig viszont 30 százalékkal esett a volumene. Amennyiben az olajárak nem lennének ilyen magasak, Hugo Chávez nem tudna hatalomban maradni.

Ezeket a rendszereket, tehát az olaj – esetleg más természeti erőforrás feletti birtoklás – különbözteti meg, amely különbség sikerük szempontjából fontos, a többi jellemző tekintetében azonban nagyfokú hasonlóságot mutatnak:

  • karizmatikusnak látszó vezető, aki képesnek tűnik szembeszállni a világrenddel,
  • hit abban, hogy a piacnál az „okos” állam hatékonyabban és igazságosabban tud irányítani,
  • erőforrások államosítása, idesorolva a víz, a közműszolgáltatók visszavételét, vagy az állami olajtársaság létrehozására való törekvést,
  • új földosztás meghirdetése, mely mindig a kistermelők érdekében történik, de a gyakorlat általában a feudális nagybirtokra emlékeztető agrármodellt hoz létre,
  • az igazság jog fölé helyezése (Peron filozófiáját igazságizmusnak hívta),
  • A közösség érdekének az egyéni érdeknél magasabb rendűnek tételezése, és ezzel összefüggésben a magántulajdon részleges korlátozása,
  • államosítás, versenykorlátozás a hazai cégek érdekében, mely kivétel nélkül hazai oligarchia létrejöttéhez vezet,
  • A demokrácia többségi elvének abszolutizálása.

 

A populista kultúra diadalútja

Nem volt szükségszerű, hogy Magyarországon is a fenti jegyek váljanak általánossá, legalábbis a rendszerváltás idején élt egy halvány remény, hogy hazánk a nyugatos, polgári mentalitást teszi magáévá. A régió többi országához képest Magyarország polgárosultabbnak számított, és menetközben a térség populista kísérletezései is mind megbuktak. Innét jutottunk odáig, hogy ma az aktív szavazók nagyobb része a gyámkodó, kiterjedt állami igazgatást a nacionalista indulatokkal ötvöző irányvonalat követ, s valószínűleg a növekedés nem ér véget, mert egy társadalom kultúrája lassan változik.

A dél-amerikai országok története azt mutatja, kevés a visszafordulási lehetőség. Argentína példája a leglátványosabb. Az első világháború előtt polgári és európai kultúrájú ország volt. A 20. század elején egy főre jutó GDP-je Svájcéval egyezett meg, és nagyobb volt, mint Németországé. De a harmincas évek válságára adott rossz válaszként a populizmus útján indult el, és hiába sorakoztak az aggasztó példák, populista vezetők újabb generációi termelődtek ki.

A Fidesz megoldása is a válságra adott rossz válaszból fakad, abból a tévhitből, hogy ez nem gazdasági válság, hanem a kapitalizmus válsága, és a nyugati út elbukott. Ebben már a választások előtt egyetértett a Jobbikkal. A Jobbik által támasztott kihívás pedig arra ösztönözte a fideszes politikusokat, hogy még erőteljesebben a Jobbik nyelvén kommunikáljanak. A „Nem leszünk gyarmat!” igazából a két párt közös jelmondata, így a populizmus folyamatát a Fidesz-tbor jobbikosodása is segíti.

A populizmus ára

Az ár, amelyet ezért Magyarországnak fizetni kell hatalmas. A populizmus olyan mélyre ássa a politikai oldalak között az árkot, mintha több országban élnénk. A versenyellenesség, az állam gazdasági szerepének növelése, az oligarchia erősödése, a képességek és vállalkozások politikai alapú diszkriminációja, gyengíti reálgazdaságot, a versenyképességet és a teljesítményt.

A folyamat a magyar életszínvonal 20-30 százalékos csökkenéséhez vezet, a társadalom alsó 30-40 százalékában. A középosztály tagjai közül egyre többen csúsznak majd ide, és meredeken nőnek a társadalmi különbségek. Amennyiben minden így folytatódik, 15 éves távlatban a cseh, a lengyel és a szlovák GDP a duplája lesz a magyarénak.

Igaz ugyan, hogy az EU-n belül nem teljesedhet ki a populista rendszer, és ez védi némileg a gazdaságot is. Ám valódi változást még az sem hozna, ha Orbán Viktor valamiért hirtelen megbukna. Hívei akkor sem politikáját, hanem a nyugati összeesküvőket okolnák. Egy kormányváltással, de még egy rendszerváltással sem tűnne el ez a kultúra, így garantált, hogy az országot egy fordulat esetén se lehessen normálisan kormányozni. A polgári és populista kultúra állandó harca miatt a vergődés az ilyen országok lényegévé válik.

Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X