szerző:
Móra Veronika

Egy éve hadakozik a magyar kormány a nonprofit szervezeteket támogató Norvég Alappal és annak hazai kezelőjével. Az ürügy folyamatosan változik, de a valódi okokat sejteni lehet. Erről ír Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója.

Ma egy éve, hogy az Ökotárs kálváriája elkezdődött. Bár a velünk szembeni vádak – az aktuális politikai célok szerint – évszakról évszakra változtak, a kormány ellenséges hozzáállása állandó maradt. A hírekben ugyan legtöbbször az Ökotárs neve hangzott el, állítom: ez a történet nem csak és nem elsősorban rólunk szól, hanem a magyar civil szektorról, és arról, hogy mit gondol róluk a politika és az állam.

Előzmények

Biztos vagyok benne, hogy ma Magyarországon jóval többen ismerik a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) működését, mint egy évvel ezelőtt. Azoknak, akik még részletesebben tájékozódnának, a honlapunkon részletes és közérthető formában foglaltuk össze a tudnivalókat.

Két dolog azonnal világossá válhat az olvasó számára. Először is, hogy a civilek tevékenysége mennyiben „politikus”, arról nem ők határoznak: az NCTA támogatói döntenek a fő célokról, mert azokat univerzálisan fontosnak tartják. Másodszor: a pénzek elosztásáért felelős, négy szervezetből álló konzorcium tagjait szerződés köti, melynek értelmében a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Irodának tartoznak elszámolással, így a magyarországi Kehi nem volt jogosult a program vizsgálatára.

Ahogyan a norvég civil alap fogalmát, úgy az Ökotárs nevét is tömegek ismerték meg. Mindez azonban nem sikertörténet: meghurcoltatásunk azzal járt, hogy a nyilvánosságban folyamatosan olyan vádakra kellett válaszolnunk, melyek valótlanok és igen károsak voltak.

A pártkötődés-vád

2013 nyarán hirdettük ki az alap pályázatának első körös győzteseit, 105 mikro- és 23 makroprojekt indult el akkor. A támadások első hulláma is ekkor kezdődött: a Heti Válasz cikkeiben kezdetben LMP-s kötődéssel, Soros-befolyással vádolt minket, természetesen minden alap nélkül.

Móra Veronika az amerikai nagykövetség rendezvényén
©

2014. április 8-án, két nappal az országgyűlési választást követően Lázár János levelet írt a norvég külügyminiszternek, amelyben így fogalmaz: „a támogatások odaítélésénél kulcsszerepet kapott az LMP”. A norvég külügyminiszter válaszában leírta, hogy a vádat nem tartja igaznak. Az LMP-s szál itt véget ér, kipukkadt. A kormánynak azonban új ötletei támadtak.

Megjelenik a Kehi

Az Ökotárs pártoktól független, közvetlen politikai tevékenységet nem végző, közhasznú szervezet. Ennek ellenkezőjét a kormány minden igyekezete ellenére sem tudta bizonyítani. Ezért következett az újabb felvonás. 2014. április 30-án Csepreghy Nándor, a miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára már „szélhámos gittegyleteknek” nevezte az alapot kezelő szervezeteket. Május 21-én szintén Csepreghy bejelenti a médiának, hogy az alap elleni Kehi-ellenőrzést indítanak – a szervezeteket magukat 5 nappal később értesítik. A brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda pedig – fent leírtak szellemében – közli, hogy az ellenőrzés minden jogi alapot nélkülöz.

A nyár a Kehi-vizsgálat jegyében telik: június 2-án a Kehi kiszáll a konzorciumot alkotó szervezetekhez, és dokumentumok átadását követeli. A szervezetek vitatják az ellenőrzés jogosultságát, június 6-án maga a norvég kormány fejezi ki aggodalmait a civil társadalom elleni magyarországi támadások miatt. Június 16-án – majd a nyár folyamán újra meg újra – a Kehi újabb dokumentációk átadását kéri. 58 támogatott érintett szervezet is felszólítást kap a Kehi-teljes projektdokumentációjának átadására.

„Norvégbűnözés”?

Találtak-e adminisztratív hibákat a Kehi-ellenőrzés során az Ökotárs működésében? Találtak. Ugyanakkor ezeknek a hibáknak a jelentősége jóval kisebb volt, semmint hogy a kiemelt figyelmet indokolta volna. Ezért a kormány újra módosított stratégiáján. Június 27-én Csepreghy Nándor bejelenti, hogy a kormány büntetőfeljelentést fontolgat sikkasztás gyanújával. A vád szemmel láthatóan még nincs készen: kezdetben egy, a 2008–2011-es, első Norvég Civil Alap működésére vonatkozó Ernst & Young-jelentésre hivatkoznak, amelyben azonban még csak utalás sincs ilyesmire. Később kiderül, hogy egy V. kerületi Fidesz-tag képviselő tett feljelentést ellenünk, akit a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány oktatási központjából bocsátottak el tanórán való politizálás miatt. Augusztusban jelenik meg a médiában, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda tehát sikkasztás ügyében nyomoz – bár ezt később hűtlen kezelésre módosítják. A nyomozás betetőzéseként szeptember 8-án rendőrök jelennek meg az Ökotárs és a DemNet irodáiban, partnereinél és munkatársainál. Délután tüntetés szerveződik a hatósági zaklatás ellen.

Az adószám felfüggesztése

A Kehi-vizsgálatokkal kapcsolatos viselkedésünk mindvégig konzekvens, jóhiszemű, jogszerű és az FMO előírásait követő volt: a hivatalos dokumentáció nyilvános részét átadtuk a Kehinek. Az Ökotárs azonban nem nyilvános adatokat nem adott át, köztük az 58 támogatott szervezet adatait sem, mivel annak nem mi vagyunk az adatgazdái, hanem a brüsszeli iroda. Ennek ellenére szeptember végén az együttműködés hiányára hivatkozva valamennyi konzorciumi tag adószámát felfüggesztette a NAV, mely döntés ellen mindannyian fellebbeztünk. Az adószám felfüggesztése nem jelenti automatikusan az alapítvány megszűnését, de adószám nélkül a működés hosszabb távon ellehetetlenül. Nem tudja tevékenységét megszervezni, nem jogosult a jövedelemadó felajánlott 1%-ára, nem tudja kifizetni alkalmazottjait, nem pályázhat állami támogatásra.

Ha azonban a kormány azt gondolta, sikerrel hurcolta meg szervezeteinket vagy az általunk támogatott civileket, csalódnia kellett. Január 29-én a bíróság kimondta, hogy a rendőrség őszi házkutatása törvénysértő volt. Máig várjuk, bocsánatot kér-e valaki az állam nevében az akkor átéltekért. Február elején egy független amerikai-bolgár cég félidős jelentése kimondta: kiválóra értékeli a NCTA működését. Végül február végén a bíróság úgy határozott, hogy a további tárgyalást megelőzően nincs szükség a négy alapítvány adószámának felfüggesztésére. És – hogy a legfontosabbról is szó legyen – február 27-én lezárult az NCTA harmadik és egyben utolsó felhívására érkezett pályázatok értékelése. Ha van tanulsága ennek az elmúlt egy évnek, azt ezeknek a fordulatoknak az ismeretében érdemes levonni.

Mielőtt azonban a „hogyan tovább”-ot feszegetnénk, jó volna a „miért”-re is válaszolnunk. Mi a kormány célja a civilellenes retorikával és cselekedetekkel? Ki a kormány valódi ellenfele? Mi az a tágabb kontextus, amelyben ezek az események zajlanak? A történet nem tavaly kezdődött.

A rendszerváltás után Magyarországon nagyon gyorsan kiépült a civil szektor: létrejöttek érdekérvényesítő, szociális, kulturális, képzési szolgáltatásokat nyújtó, közösségépítő szervezetek, amelyek idővel együttműködési formákat alakítottak ki, infrastruktúrát, professzionális szakmai csapatokat hoztak létre. A több tízezerre tehető szervezet társadalmi ügyek széles spektrumát fedi le a faluszépítéstől kezdve a fogyatékosok, hajléktalanok és a társadalom peremére szorult csoportok megsegítésén át az érdek- és jogvédelemig. A civil társadalom pedig ennél is szélesebb kört ölel fel: a formalizált civil szervezetek mellett a legkülönbözőbb alkalmi mozgalmakban, közösségekben megnyilvánuló aktív állampolgárság is ide sorolható, noha működésmódja nyilvánvalóan más. A – USAID által évről évre publikált – civil fenntarthatósági mutató Magyarországon a 2000-es évek viszonylagos stagnálása után 2010-től kezdve zuhanni kezdett, ez az arányszám ma fele az 1998-as adatnak a szektort érintő hirtelen változások, bizonytalanság és folyamatosan romló állapotok miatt.

A 2012-ben elfogadott új civil törvény, illetve az állami, uniós és magánforrások csökkenése súlyos következményekkel járt. Ilyen következmény a stratégiai tervezés ellehetetlenülése, a korábban kivívott eredmények eróziója.

Hogy a folyamatok mögött tudatos politikai stratégia áll, azt legkésőbb Orbán Viktor elhíresült tusnádfürdői beszéde egyértelművé tette. A beszédben a miniszterelnök néhány mondaton belül négyszer ismételte meg állítását, miszerint a civilek „fizetett politikai aktivisták”. Ha valakinek kétsége lett volna, a beszéd egyértelművé tette: a történet nem egy-egy alapítvány konkrét tevékenységének konkrét kritikájáról szól. Sokkal inkább kijelöli, hogy melyek a civil tevékenység kormány által elfogadható keretei és melyek nem – azaz felosztja a szektort „jó” és „rossz” civilekre. Előbbiek azok, amelyek megmaradnak a hagyományos jótékonykodás és segítés keretei között, az utóbbiba tartozik viszont minden olyan szervezet, amely felemeli a hangját, közügyekkel, szakpolitikákkal foglalkozik, és – uram bocsá’ – ezek alapján kritikát fogalmaz meg. Az „oszd meg és uralkodj” elve alapján ez szembeállítja egymással a szervezeteket, ellenségeskedést szít ott, ahol együttműködésre lenne szükség.

Szeptember 15-én a parlamentben Orbán megismételte tusnádfürdői állításait, arról beszélve, hogy a civilek zsoldban állnak, kitartottak, fizetett politikai aktivisták. A Demokratának adott novemberi interjújában Lázár János egyenesen arról beszél, hogy a norvégok „rosszul viselik”, hogy 2010 és 2014 között nem sikerült megbuktatniuk a magyar kormányt.

December közepén a miniszterelnök a Bloombergnek adott interjújában új ötlettel állt elő: a külföldi támogatásokat kapó civil szervezetek regisztrációjának elképzelésével. A civil regisztrációt korábban olyan demokratikus mintaállamokban vezették be, mint Oroszország, Azerbajdzsán, Pakisztán vagy Szudán. Az ötlet komolyságát néhány nappal később a Kormányzati Információs Központ is megerősítette.

Ezek a fejlemények pontosan mutatják, hogy a történet nem az Ökotársról szól, hanem arról, hogyan gyárt a kormány ellenséget a civilekből, akiknek az ellehetetlenítése egyrészt tökéletesen illik egy általános szabadságharcos retorikába, másrészt egyértelműen a kritikus hangok elhallgattatását célozza.

Nem rólunk, rólad szól

Ami a civilekkel történik, nem csak a civilek ügye – hanem mindenkié. Az orosz példa azt is megmutatja, hogy sok, a családon belüli erőszak ellen fellépő, az áldozatoknak segélyvonalat fenntartó szervezet telefonja egyre ritkábban csörög, mert félnek a lehallgatásoktól. A rászorultak segítésére önként jelentkező aktivisták száma – az elszaporodó atrocitások és vandalizmus keltette félelem miatt – csökken.

Nem tudjuk, milyen lenne egy civilek nélküli jövő, de arról van tudásunk, milyen lett volna a XX. század nélkülük: a gyalogsági aknák betiltását civil mozgalmak érték el, ahogyan a dél-afrikai apartheid megdöntéséhez is aktívan hozzájárultak. Azok nélkül a bizonyos „civil technikák” nélkül, amelyekről a fiatal Orbán Viktor a rendszerváltás idején készült filmben beszél, a kommunizmus bukása is másképp zajlott volna le. Terjedelmi korlátai vannak annak, hogy a magyar civilek jelentőségének akár kis szeletét is bemutassam itt. A Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott projektek között az elhíresült jogvédő, korrupcióellenes, nőjogi és melegszervezeteken kívül még százával akadnak programok. Mindenki döntse el, hogy ezek hasznos kezdeményezések-e, vagy politikai zsoldosok gonosztettei. Íme, néhány – véletlenszerűen kiválasztott – program témája: ivóvízbázis-védelem, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci esélyegyenlőségének erősítése, autizmussal élők művészeti programja, munkahelyi szexuális zaklatás elleni fellépés, hagyományos mesterségek tanítása Somogy megyében, veteményeskert-program Csömörön, vízimalmok kalákában, vakbarát üzlet, daganatos betegek önérdek-érvényesítése, kutyás terápia, túraközpontok kialakítása fogyatékos emberek számára, szervezeti támogató-hálózat Down-szindrómásoknak, hospice önkéntesek képzése. Ez csak néhány példa felforgató tevékenységünkre. Ami valójában fáj a hatalomnak, az a fenti és hasonló célokért dolgozó, független, szabad, hálózatokat alkotó öntevékeny csoportok puszta léte.

A regisztráció putyini ihletésű ötlete, a civilek magyarországi ellehetetlenítése nem csak hatásaiban káros, hanem alapfilozófiájában is hazug. A Magyarországért életükből és idejükből áldozó civilek nem hogy nem külföldi érdekek „szálláscsinálói”, hanem nagyon is hazafias meggyőződésből tevékenykednek. A szabadság és az önszerveződés ugyanis különösen védendő értékek Magyarországon: kontrollját jelentik a különböző színű és oldalú elnyomásoknak, hatalmi túlkapásoknak.

Felelősségünk, hogy megvédjük őket.

Kivonulás, tiltakozás vagy hűség?

Kivonulás, tiltakozás, hűség – Albert O. Hirschman 1970-es műve szerint a stratégiák e hármasából választhat az egyén vagy szervezet, ha a dolgok – akár a politikában, akár egy közösségben, társadalomban – rosszra fordulnak. Meglátásom szerint a magyar civil társadalom előtt is ezek az utak állnak, azzal a fontos kiegészítéssel, hogy a magyar kormány egyértelmű szándéka tiltakozást kockázatossá, sőt embert próbáló feladattá tenni.

Kivonulhatunk, szimbolikusan és a szó szoros értelmében is. Megszüntethetjük tevékenységünket, új hivatás után nézhetünk. Ezzel a döntéssel sorsukra hagynánk mindazokat, akik mástól nem várhatnak segítséget, támogatást. Magyarországon, ahol az intézményekbe vetett és általános társadalmi bizalom krónikusan alacsony, a szegénységi mutatók katasztrofálisak, a fiatalok – és egyre inkább a teljes népesség – közügyek iránti passzivitása egyre erősebb, ez nyilván nem járható út.

Választhatjuk a hűséget, hogy „jó civilek” legyünk, alkalmazkodva a kormány elvárásaihoz: ezzel azonban nem csak az a baj, hogy kevés sikerrel kecsegtet, hanem ez az út azt is jelentené, hogy elfogadjuk a kormány álláspontját, ami a túl aktív civileket kárhoztatja Magyarország problémáiért. Ez az út emiatt járhatatlan. Nem ismerünk olyan társadalmat, amely a túl erős civil szféra áldozatává vált volna. Azt viszont Magyarország történetéből tudjuk, hova vezet a szabad szerveződés ellehetetlenítése.

Marad tehát a tiltakozás. Ahogy írtam, az elmúlt év, az elmúlt hónapok számos személyes tanulsággal is szolgálnak. Ma úgy látom, a kormány szalámitaktikája visszafelé sült el: a magyar civil szektor ma egységesebb, mint valaha. A támadássorozat szolidáris közösséget szült. A nyomásgyakorlás edzetté, erősebbé tett minket. Ez is az elmúlt egy év mérlegéhez tartozik. De nincs okunk köszönetet mondani mindezért a kormánynak. Az Ökotársat felháborítja a masszív civilellenes támadás, és minden érintett kollégánkkal és civil szervezettel szolidaritást vállalunk. Ugyanakkor egyedül, de még akár a megtámadott szervezetekkel karöltve is kevesek vagyunk ehhez: a teljes magyar állampolgári közösségnek kell határozottan kiállnia a magyar civil társadalom mellett, és fel kell emelnie a szavát a nem kormányzati szervezetek megfélemlítése ellen – mert más nem fogja megtenni helyettünk. Ahhoz, hogy segíthessünk, valahányszor szükség van ránk, ahhoz, hogy megvédjük a rászorulókat, meg kell védenünk magunkat is.

A magyar társadalomtól ezért azt kérjük: ne legyen közömbös. Ne legyen közömbös, ha korrupciót, szegénységet, kirekesztést, hatalmi visszaélést tapasztalt. A közöny ugyanis felhatalmazás a mindenkori hatalom számára, hogy ne tegyen ezek ellen semmit. Nincs az a hatalmi szó, ami előírhatná nekünk, hogy tudatos, önszerveződő állampolgárok közösségévé váljunk – ez személyes döntésünk és feladatunk. De olyan kormány sincs, aki ezt meg tudja akadályozni.

A mindenkori magyar kormánynak pedig üzenjünk: nem megyünk sehova. Nem lehet minket megfélemlíteni, besározni, elhallgattatni. A minket ért rágalmakért jogi úton veszünk elégtételt. A velünk kapcsolatos hazugságokkal szemben pedig mindig érthetően és tisztán el fogjunk mondani az igazunkat. Aki partnerségre törekszik, annak teljes szakmai tudásunkkal a rendelkezésére állunk az együttműködésre, ahogyan eddig is. De a velünk szembeni abszurd vádak csak a kormányról állítanak ki bizonyítványt. A hatósági zaklatások pedig csak erősebbé teszik a köztünk lévő szolidaritást. A hatalom erejével szemben a szabadság és a szerveződés erejében hiszünk.