Hont András
Hont András

Szinte hihetetlen, de volt olyan terület az országban, amelyik működött. Eddig.

Először tényleg úgy olvastam, hogy egy kormánytervezet szerint kvázi államosítanák a terrorizmust. De hát annak semmi értelme. Magyarországon a terror alapvetően állami feladat, méghozzá az állami feladatoknak azt a speciális alfaját képezi, amelyet az állam történetesen el is lát. Úgyhogy itt valami nem stimmelt.

Azután megnéztem még egyszer a hírt, és kiderült: félreolvastam. Nem a terrorizmust, hanem a turizmust akarják államosítani. Óbocsánat, nem is államosítani akarnak, hanem csupán központosítani. Mert a turizmusnak nyilván az a legnagyobb baja, hogy nincs eléggé központosítva. A központosítás pedig általában úgy be szokott válni. Csak túl ne tolják a biciklit, hogy aztán lehessen menni félévente söralátétet igényelni a Magyar Nemzeti Fogadó- és Korcsmaellátó Intézettől.

Kár lenne, ha így lenne. A helyzet az, hogy az amerikai alapkezelőkön, a brüsszeli bürokratákon és a német nagyvállalkozókon, tehát azokon túl, akik a Magyar NemzetGazdaság belső fejlődési potenciálja helyett eltartanak minket, még a turizmusban – ideértve a vendéglátást is – reménykedhetünk. Ez azon kevés ágazatok egyike, amely az elmúlt években nemzetközileg is értelmezhető eredményeket tudott fölmutatni. Hozzáteszem: a hivatalos szervek és a lakosság ellenében. Mert amit évek óta kapnak, az annyi, hogy szüntessék meg, hallgattassák el, bontsák le; szántsák be a fesztivált, zárják be a kocsmát, vigyék arrébb a szállót, neveljék meg a vendégeket; korlátozás, vegzálás, sápleszedés. Ugyanis mifelénk mindenki egészen pontosan tudja, hogy a másiknak miként kell élni. Azt nem tudja senki, hogy miből.

Amennyiben az úgynevezett szakma bármiféle elvárást akar megfogalmazni, akkor az az legyen, hogy hagyják őket végre békén. De mint hírlik, kifejezetten a piaci szereplők lobbiztak hatékonyabb állami támogatásért meg szervezésért. Mint a taxisok, akik addig követelték, hogy az állam védje meg őket a hiénáktól és a kontároktól, hogy most verhetik bele személyszállításban pallérozódott, szép, okos fejüket a hatósági árukba. Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja.

Persze rémeket látok. Csupán annyiról van szó – ahogy Rogán miniszter egy háttérbeszélgetésen fogalmazott –, hogy a kormányzat egységesen akar gondolkodni a turizmusról. Annyira megnyugtató, hogy a kormányzat egységesen akar gondolkodni, mondjuk, én ilyenkor mindig a zsebemhez nyúlok. Talán azért, mert az egységes gondolkodás egyetlen kiszivárgott konkrétuma ezúttal is az, hogy abban gondolkodnak, hogy egységesen átveszik a városnéző buszok üzemeltetését. Magyar Nemzeti Sightseeing Tour – az ötödik kerületi ingatlanok hűlt helyének megtekintése Rogán-felár megfizetését követően lehetséges.

Szóval mégsem annyira indokolatlan a gyanakvás, amikor az ember azt olvassa, hogy ugyan a világ minden kincséért sem akarja Rogán szervezni a Szigetet – á, ugyan, dehogy – csak éppen a „fesztiválturizmust illesztené egy keretbe”. Ilyenkor elég nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy abba a keretbe jó sok KISZ KB-alapú, wannabe-lazagyerek kerül beillesztésre, mondván már két fidelitasos bulit is csinált az Ötkertben, és különben is van egy csomó trafikja. Oké, valószínűleg a már befutott rendezvényekhez tényleg nem fognak hozzányúlni, sőt azok még stratégiai partnerek is lehetnek, ki tudja, miért cserébe. Magyar Nemzeti Balaton Sound.

Engem egyébként nem zavar, ha politikaközeli potentátok vásárolják vagy zsarolják be magukat prosperáló üzletágakba, így legalább szándékosan nem akarják tönkretenni azokat. Legföljebb nem dobozolok, nem vagyok én a Tóték, és egyéb vitézy teendőim sincsenek. Sokkal jobban zavar, hogy akik a hatalom seggének partjáról akarnak erőnek erejével jóarcnak tűnni, azok nem veszik észre, hogy minden, ami modern, cool, trendi, szexi és fancy, de mondhatnám úgy is, hogy életszerű, inspiráló vagy örömteli, az tőlük függetlenül, gyakran kifejezetten ellenükben jött létre. Akik létrehoznak valamit, azok sokféle fogyasztói igénynek és/vagy saját önbecsülésüknek kívánnak megfelelni és nem a Magyar Művészeti Akadémiának vagy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak.

Természetesen egy állam ezerféleképpen segíthet, jobb helyeken például erre is tartják a közmédiát, a kutatás-fejlesztési pályázatokat, a beruházási támogatásokat, a legkülönbözőbb adókedvezményeket és még egy sereg más dolgot. Ám nálunk igen nagy eséllyel lesz rommá vagy bóvlivá, amihez a politika hozzáér. Főleg, ha nem egyszerűen csak hozzáérnek, hanem irányt akarnak mutatni, divatot diktálni, hagyományt teremteni (na, ez a kedvencem; mintha a hagyomány nem öntudatlan volna, mintha nem azért követnénk, mert régtől fogva csak úgy fönnáll – rémes, hogy ennek az országnak az elitjében fél, azaz fél darab konzervatív sincsen), illetve miként most Rogán fejtegeti: elkezdeni egy korszerű gondolkodásmódot. Ilyenkor válik törvényszerűen kínossá az egész. Mégpedig oldalfüggetlenül. Vagy oldalakat átívelően.

Mert olyat is láttunk már, hogy a Magyar Nemzeti Konszenzus jegyében szemben álló táborok reprezentánsai fognak közös projektbe. Mint – teszem azt – Várhegyi Attila és Geszti Péter, akik kettős hátszéllel, elengedett területfoglalással, besöpört önkormányzatokkal indították a Nemzeti Vágtát, hogy aztán végrehajtsák a legjelentősebb kulturális bűncselekményt, amelyet ebben az országban a Dáridó óta elkövettek. Huszárdolmány, kackiásbajusz, vurstli. Gigavurstli.

Nagyjából ez történik mindennel, amit hivatalosságok támogatnak, mivel mindegyik rendelkezik legalább egy lejárt szavatosságú cimborával, akinek helyet kell szorítani. Így érkezik az öregedő popzenész, akinek hirtelen kevésbé fogynak a lemezei, ezért rádöbben, hogy ő konzervatív ikon, és munkássága innentől nemzeti ügy. Még jobban öregedő, külföldre szakadt, másik popzenész, aki megunta a bajor nyugdíjasklubokat, tehát két jó szóért cserébe a magyar állam szervez neki nosztalgiabulit. Az elaggott ripacs, az elhülyült színházi rendező, a törtető bulvárújságíró mind oda akar és oda is fog férni.

Azután ott vannak az üzleti partnerek, akiket valahogy ki kell fizetni. Aligha meglepő, hogy a Rogán-féle háttérbeszélgetésen tiszteletét tette Andy Vajna is. Ő tényleg bír valamekkora befolyással a tengerentúlon, s cserébe már hazatolta a filmipart és a kaszinóbizniszt. Ám eshetnek még az államkötvények, és akkor nem árt jól körülnézni, hogy mi található még a spájzban. Továbbá mivel ez egy családbarát kormányzat, egy csöppet sem lepődünk meg, hogy a turizmust érintő kormányzati elképzelésekről első kézből értesült maga Orbán Ráhel is. De erre legalább akad magyarázat.

Ahogy a beszélgetés szervezője, Bienerth Gusztáv – aki nem mellesleg sok tízmilliós tanulmányok készítője, a Nézőpont Intézet Alapítvány kuratóriumának egykori elnöke, és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés büszke birtokosa – indokolta: „manapság fontos, hogy a külföldön tanuló, dolgozó fiatalok hazajöjjenek. Orbán Ráhel ráadásul ennek a területnek az egyik legpatinásabb szakintézményében tanult”. Értjük. Bár nehezen kivitelezhetőnek tűnik, hogy valamennyi külföldön dolgozó fiatal kedvéért államosítanak egy komplett piaci szegmenst. Amennyiben viszont az okokat akarják megtudni, hogy miért hagyják el a fiatalok hazánkat, úgy rossz helyen tudakozódnak. A többiek ugyanis éppen azért mennek el, amiért Ráhel hazajön.

Cikk megosztása
Címkék