Flickr / !Serendipity

Nem tudjuk még, hogyan történik majd az összeomlás, de az okait már ki lehet tapogatni. A féktelen korrupció és hatalmi gőg mellett ott lesznek a kormányzás kudarcai, szegényedéstől a szétkúrt oktatáson és kultúrán át addig, hogy Putyin és a bazári tolvaj Erdogan barátságára szorult a mi hazánk. Pedig még mindig nem keletre menekülnek a fiaink.

Mindezeket az erős kéz politikájának köszönhetjük, meg a nemzeti retorika hamis pénzének. Ezek egyenes következményei sújtják az országot. Erre válaszul, kedves magyarok, elég hülye ötlet lenne megszavazni a még erősebb kezet és a még nemzetibb kormányzást.

Hiszen Magyarország mai átkait mindenekelőtt a szabadság hiánya okozza. A fékek, az ellensúlyok és a transzparencia nem az ország boldogulásának álltak útjában, hanem a pártelitet akadályozták a zavartalan lopásban és a hatalom megtartásában. Rendre megpróbálták bezárni az összes ablakot. Sajtót, adathozzáférést, civil korrupciókutatókat, parlamenti tudósítást, alkotmánybíróságot.

Jobbra zsákutca. Túl gyorsan mész.

Az ő céljuk a zárt társadalom, amit büszkén illiberálisnak becéznek, mintha feltaláltak volna valamit. Pedig hát tele van vele a történelem. Meg a tanulságaival is. Az első stiklik megúszásával megjön az étvágy, és mire kettőt pislog a hálás nép, már a rabszolgatartás jogát is megszerzi az uralkodó klikk. És meg is magyarázza, hogy ez való nekünk, legyünk rá büszkék.

Sokat segít az efféle pártnak, ha a saját táborát módszeresen távol tartja a történelem ilyen irányú tapasztalataitól. Ha elhiszik, hogy a középkor pontosan olyan volt, mint a Süsüben, és annál vidámabb már csak Horthy idején volt az élet, akkor hátha azt sem rakják össze, hogy a szabadsághiányos rendszerrel nem az a baj, hogy véletlenül rossz emberek kapaszkodtak a nyeregbe, és Sztálin elvtárs nem tud erről.

Minden győztes körül megjelennek ugyanezek a figurák. A lényeg csakis az, hogy van-e a hatalmukon kívül álló intézményrendszer, amely le tudja vadászni őket egyenként. Az egykor nyílt tekintetű fiatalok beadják a derekukat a kísértésnek, és ha tehetik, muszkavezetők lesznek pár szaros milliárdért. Jönnek tömött sorokban a járadékvadászok, címeres bolondok és bűnözők. Ami a Jobbik esetében a konkrétan náci szélsőjobbot is magába foglalja. Nem járunk jobban azzal, ha fidesznyikek helyett suttyó szkinhedek lopják ki a szemünket, és ússzák meg büntetlenül.

Magyarország mai gondjait csak több szabadság oldhatja meg. A szabadság stabil intézményeinek helyreállítása, illetve újraalkotása: megint megpróbálkozni egy olyan országgal, ahol Czinege Lajos nem építtethet magának villát sorkatonákkal, mert ez kifigyeli, ez megírja, ez nyomozást indít, ez elítéli, ez az icike-picike meg jól lecsukja tíz évre. Ennek a lehetőségét: a szabadságot kell újra megteremteni. Ezt kell garantálnia annak, aki kormányváltásra készül.

Nyilvánvaló, hogy ennek nem a Jobbik az eszköze. Nekik az is túl liberális, hogy ez a cikk megjelenik. Az ő programjuk az, hogy folytatják: ugyanezt bátrabban, plusz húsz százalék nemzeti tartalommal. Európán kívül, ha kell.

Érdemes észrevenni, hogy ebben a krízisben, meg az ide vezető úton hányszor felfeslett már ez a rongy: a nemzeti oldal trikolórja, amire mindig lehet hivatkozni, és automatikusan fölénybe helyezi őket a többiekkel szemben. Pedig ugyanúgy csak egy termék, mint a polgári Magyarország. Az okosabbja rájött erre legkésőbb a nemzeti dohányboltoknál, de a többinek is kötelező anyag. Az egész szuverenitás-kérdés csak arról szól, hogy kívülről se pofázzon bele senki, mennyit lopnak. Ezt könnyű belátni: elég végignézni, mire használták a hatalmukat eddig; ki gyarapodott többet: ők vagy a keményen dolgozó magyarok. Meg hogy tulajdonképpen mennyi szuverenitás jut itt a keményen dolgozónak, ha nem párttag.

Ezért próbálták itthon is elérni, hogy senki se szólhasson. Ez köti össze ezt a kormányt Oroszországgal, Törökországgal és Azerbajdzsánnal; és ez választja el Németországtól meg az Egyesült Államoktól. Nem pedig a lovas múltunk meg a kilencszer csavarodott DNS, hanem hogy melyik rendszerben nem lehet lebukni.

Pont ez a törésvonal itthon is – és ennek alapján a Jobbik meg a Fidesz egy malomban őröl. Ennek a vonalnak a határozott, látványos felrajzolásán múlik, hogy mi lesz Orbán után.

Európa visszavár

Hogy akarunk-e még mindig hinni a mesében, vagy hajlandóak vagyunk végigkövetni a kis ujjunkkal, hogyan hajtják egymást a fogaskerekek. Talán igaz, hogy a rendszerváltás ennél determináltabb helyzet volt. Akkor egyszerűen csak kilökte maga alól a tyúkanyóhoz szokott Kelet-Európát a Szovjetunió. De most rajtunk áll valóban, merre megyünk az útelágazódásban. Ha körülnézünk, látjuk, hogy messze nem a mi neonacionalizmusunk az egyetlen járható út. Megélnek errefelé, lényegében hasonló emberanyaggal európai, liberális demokráciák, ahol kibírják a polgárok egymás szabadságát, és cserébe lebuknak azok, akik saját zsebre kormányoznak.

Ennyire mentünk Magyarország bezárkózásával. Az erős kéz és a nemzeti szuverenitás programja leszerepelt. Az már biztos, hogy nem erre van a boldogság. A jobboldal ma létező pártjai ugyanezt a zsákutcát ígérik. Nem egymás ellenfelei, hanem a kudarcot vallott kísérlet örökösei – akik hamarosan összevesznek a nemzetiszín rongyokkal megvehető rétegen.

Ezek varázstalanítanák a politikát – duzzogott pár éve a közgondolkodó Bajnai Gordonnak címezve. A vád az volt, hogy itt egyesek belespoilereznek a bűvészmutatványba holmi rációval meg érvekkel. Már akkor is furcsa volt a felvetés: fiúk, eszerint ti varázsolni próbáltok? És megsértődtök, ha figyeljük a kezeteket?

Aztán most már pont tőle tudjuk, hogyan működik a trükk. Letakarják az egész országot egy nagy zászlóval, aztán alatta azt csinálnak, amit nem szégyellnek – és nem szégyellnek semmit, most már azt se, ha konkrétan az Orbán-család nyeri a legtöbbet.

Az illiberális állam csődjére a szabadabb Magyarország a helyes válasz. Ezt kicsit nehezebb elmagyarázni, mint a rezsicsökkentést vagy az alapjövedelmet, de megéri. Sikeres kormányzást csak olyan szavazókra lehet építeni, akik nem varázslást várnak el, és nem hinni akarnak valami nagy közös mesében, csak élni a saját életüket.

Ehhez kívánok sok kitartást és erőt annak, akinek inge. Ennek egyszer vége lesz. A kihívó, talpig díszmagyarban, már dünnyögi az új mesét. Mindig lesz lejjebb, ha más nem vállalja.