Szeretettel Nagy-Britanniából: Miért érdekelne a Brexit, amíg van műanyag szívószál?

A magyar fiatalok talán többet foglalkoznak a Brexittel, mint a britek, legalábbis ez a tapasztalatom egy év kint tartózkodás után. Viszont számtalanszor kaptam például azért, mert vörös húst eszem, még az egyetemi nyomtató is cseszeget, hogy mennyi szén-dioxidot termelek. A brit fiatalokat utolérte Greta Thunberg és a klímakatasztrófa.




Pénzt kaptak a családok, kevesebb lett a válás

Van az a pénz, aminek pusztán már az ígérete is képes válságba jutott házasságokat megmenteni – még ha esetleg csak átmenetileg is. Ezt látszik bizonyítani a nemrég nyilvánosságra hozott friss statisztika, amely a válások számának tavalyi jelentős visszaeséséről árulkodik.







Ébredezik az antiszemitizmus Németországban

A hallei zsinagóga ellen elkövetett merénylet után minden korábbinál nagyobb figyelem irányul az antiszemita nézetek és tettek terjedésére Németországban. A viták középpontjában az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali populista párt áll, amely a türingiai tartományi választáson a második helyen végzett.







A klímavédelemben bukásra állunk, de van ennél kétszer rosszabb is

A neves klímavédelmi civil szervezet, a Climate Action Tracker (CAT) látványos infografikával segít átlátni, hol áll az emberiség a klímavédelemben, azaz a túlélésért vívott közös harcban. Vigyázat, szpojler: példaértékű ország nincs a világon! Az EU és benne Magyarország sem lehet büszke teljesítményére, de még nem vagyunk a nagyon rossz vagy az elfogadhatatlan kategóriában.




Az én hetem: Lackfi János és Putyin májgaluskalevese

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Lackfi Jánosnak a következő szavakból kellett ihletet merítenie: lelépés, vizit, házkutatás, lecsapás, karrierbukfenc.


Franco hamvai bekerültek a spanyol kampányba

A katalóniai zavargások mellett a Franco tábornok exhumálását övező viták borzolják a kedélyeket Spanyolországban a választási kampány célegyenesében. A kormányzó szocialisták azt remélik, ez nekik kedvez majd.