Az Accor Services Magyarország Kft. felismerte ezt az igényt, és már egy "csomagban", minden plusz költség nélkül biztosítja ezeket az adómentesen adható juttatásokat. Budapest után már Szegeden is hozzá lehet jutni a helyi tömegközlekedési bérletekhez az utalványokkal együtt. Budapesten már közel egy éve, 7-féle BKV bérlet vásárolható, s eddig már több mint négyezren éltek ezzel a lehetőséggel – mondta Balázs Krisztián marketing igazgató.
A vállalatoknak kínált megoldás egyszerű és gazdaságos, a munkavállalók pedig örülnek, hogy az utalványok mellé mostantól a tömegközlekedési bérletet is megkapják. Természetesen nem csak a fővárosi és a szegedi cégek életét akarja az Accor Services megkönnyíteni, ezzel az egyszerűen igénybe vehető szolgáltatással. Szeretnék elérni, hogy az ország többi megyeszékhelyén működő közlekedési vállalatok bérletei is megrendelhetők legyenek.