Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Minél kisebb egy település, annál nagyobb valószínűséggel a kormánypártra szavaz a többség. A logika az EP-választáson is működött; az okok összetettek.
A vidék a Fideszre szavaz – mint minden közhelyben, ebben is van igazság. Ahogy a fordítottjában is. A Fidesz például, ahogy a tavalyi parlamenti választáson, úgy a hétvégi EP-megméretésen sem tudta Budapesten megszerezni a szavazatok felét. Ezzel szemben a 23 megyei jogú város közül hatban többségbe került. Eközben a kisebb (5–50 ezer lakosú) városok döntő többségében már jóval 50 százalék fölé jutott a kormánypárt, míg a falvak esetében ez az arány 60 százalék közelében van. A legszegényebb, legkisebbek esetében pedig egyenesen a 90 százalék fölötti arány mondható általánosnak. Ezért is érdekes, hogy az ország tíz legkisebb településéből három helyen – igaz, csak néhány szavazatnyi különbséggel – mégsem a kormánypárt lett a befutó.
Mi állhat amögött, hogy a falusi társadalom ekkora többségben állt be a kormánypárt mögé?
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.