A félreolvasásban az az érdekes, hogy gyakran épp a logikával szemben működik, nem arról szól tehát, hogy egy értelmetlen betűsorba belelátunk valami olyasmit, ami nincs benne, vagy legfeljebb nagyon távolról, hanem, és épp az a lényege, értelmetlenségre fordítja a hétköznapi szavakat, szókapcsolatokat. Ez elvileg az agy alapműködésével ellentétes irány, hiszen az a korrekcióra van beállítva. Ahogy mondjuk az olyan tesztek során, amikor hiányos, gyakran magánhangzó nélküli szavak gyors olvasásban az agy helyreállító munkája folytán a tudatunkban már teljes értékű jelentéssel bukkannak fel. A félreolvasás ennek a fordítottja, az agy apró káosza, a tudat útvesztője, az értelmezés anarchiája.
Mi az isten az a rétszakadás? Ez villan be, amikor a telefonom képernyőjén megnyitom az e-mailt egy pillanatra. Hogy erről kéne írnom. Rétszakadás, hát jó, csak összehozok róla valamit. Tegyük hozzá, szégyenkezve persze, hogy vezetés közben nyitottam meg a levelet egy pillanatra, csak azt akartam látni, kitől jött, és közben mintegy véletlenül pillantottam meg ezt a szót. Aztán mentem tovább, a képernyőt újra a térkép foglalta el, én meg az út hátralévő részében azon gondolkodtam, hogy milyen is lehet egy rétszakadás. Egyáltalán miféle fogalom ez, geográfiai, földművelési, netán, metaforikus értelemben politikai? Egyébként úgy emlékszem, gyerekkoromban láttam megszakadt réteket. Forró nyarakon, egy-egy nagy eső után a hirtelen kiszikkadó földön hatalmas repedések jelentek meg. Ha biciklivel mentünk valahová, és hát mi mással is mentünk volna, nagyon kellett figyelni, hogy a kerék bele ne csússzon ezekbe. Láttam olyat is, amibe egy egész bicikli simán belefért volna. Az a rét ott tényleg szét volt szakadva, ez nem kérdés. Még bizonyosfajta nosztalgia is elfogott, ahogy mindez eszembe jutott miközben tovább hajtottam a kocsival.