szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Emiatt hirdették, majd fújták le a polgármester sajtótájékoztatóját, és jelent meg a véleménycikk a Magyar Nemzetben a lap szerint.

Az okozta pénteken a kommunikációs káoszt Borkai Zsolt győri polgármester ügyében, hogy a kampány utolsó napjaiban sokáig nem volt, aki döntsön a sorsáról. Orbán Viktor ugyanis külföldön tárgyalt, az idő alatt pedig csak korlátozottan lehetett vele kommunikálni, a távollétében pedig sokáig senki sem mert lépni semmit – írja a Népszava.

Ahogy akkor megírtuk, másfél nappal az önkormányzati választás kezdete előtt, pénteken délután rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze Borkai Zsolt, akiről korábban szexvideók kerültek ki az internetre, a sajtósa azonban egy órával a kezdete előtt lefújta az eseményt. Eközben a Magyar Nemzet online felületére is kikerült egy – később egyéni véleménynek minősített és eltávolított – cikk, amelyben lemondásra szólították fel a győri polgármestert.

A Fideszt hozta zavarba a botránykampány

Két dologról marad emlékezetes ez a választási kampány. A botrányokról, amit egyfajta mérgező főzetként a Fidesz és holdudvara kezdett el keverni, valamint arról, hogy végül mindez a kormánypártra hullott vissza, az utolsó napokban pedig megtörtént, ami nagyon ritkán történik meg: zavarban a Fidesz. Pedig kezdetben azt hittük, a legmocskosabb kampányelem a közvélemény-kutatásoknak álcázott manipulatív nyomasztások lesznek.

A lap információi szerint pénteken végül Kövér László házelnök arra utasította Borkait, hogy még aznap mondjon le, ezért is jelentették be a győri sajtóeseményt, és emiatt írták meg a véleménycikket a Magyar Nemzetbe.

Nem sokkal később azonban Orbán Viktor befejezte tárgyalását Emmanuel Macronnal, és átadták neki az információt a polgármester sajtótájékoztatójáról, ő pedig azonnal közölte, hogy szó sem lehet lemondásról, Győrt meg kell tartani. (Ha Borkai lemondott volna, a DK-s Glázer Tímea maradt volna az egyetlen polgármesterjelölt a városban.)

Ez végül sikerült is. Borkai később bejelentette, hogy kilép a Fideszből, és a párt támogatásával, de független polgármesterként irányítja Győrt a továbbiakban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Gergely Márton hvg360

Ami rosszabb a pesti buktánál: öt területen stratégiai előnyét vesztette el a Fidesz

Mi mondjuk meg, kinek mit szabad – üzente az országnak tíz éven át a Fidesz. Biztosak voltak abban is, hogy ők diktálják, miről legyen szó a nyilvánosságban, hiszen ezernyi kutatásból és választói adatbázisból a polgárok minden óhaját ismerik. Vasárnap óta a kormánypárt vezetőit kételyek gyötörhetik: nem látták, mi jön feléjük, és most kontrollt vesztettek. A nagy kapkodásban pedig még sajátjaikat is átverték.