Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az nem elég, hogy megölték Abu Bakr al-Bagdadit az amerikaiak, mondja Nadia Murad jazidi nő, akit 2014-ben elraboltak, megerőszakoltak és szexrabszolgasorba taszítottak az Iszlám Állam fegyveresei, és aki 2018-ban Nobel-békedíjat kapott. Tovább kell menni szerinte az igazságszolgáltatással.
Nem elegendő az, hogy megölték Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam vezetőjét - jelentette ki szerdán Nadia Murad Nobel-békedíjas iraki jazidi emberi jogi aktivista, aki szerint bíróság elé kell állítani a terrorszervezet továbbra is szabadlábon lévő több ezer harcosát.
"Nem csak azt akarjuk, hogy Bagdadit megöljék. Azt akarjuk, hogy igazságot szolgáltassanak" - jelentette ki Murad az ENSZ New York-i székhelyén tartott sajtóértekezleten.
Bagdadit az amerikai különleges erők likvidálták vasárnapra virradóra Szíria északnyugati részén Donald Trump amerikai elnök bejelentése szerint.
Az iraki jazidi vallási kisebbséghez tartozó 26 éves Murad, aki egyike volt annak a több ezer jazidi asszonynak és lánynak, akiket 2014-ben elraboltak, megerőszakoltak és rabszolgasorba kényszerítettek a dzsihadisták Moszulban, azt mondta: az Iszlám Államnak több ezer olyan harcosa van még, aki "csatlakozott al-Bagdadihoz, és továbbra is azt csinálják, amit ő tett". "Mi van azokkal, akik megerőszakoltak, akik eladtak minket, akik elhurcolták lányainkat, elrabolták gyerekeinket?" - tette fel a kérdést Murad, hozzátéve, hogy mintegy 300 ezer jazidi holléte továbbra sem ismeretes.
Murad és Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyász - akivel közösen kapta a 2018-as Nobel-békedíjat - szerdán globális alapot hozott létre a háborúkban elkövetett szexuális erőszak túlélőinek. A Nobel-békedíjasok a konfliktusok során elkövetett szexuális erőszak megelőzésére adott ENSZ-mandátum 10. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen indították el a programot.
A francia ENSZ-misszió Twitter-bejegyzése szerint 2019-ben 35 millió asszony és lány vált szexuális erőszak áldozatává.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.