Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Zolika egy jó magyar bajnoki szereplés után profinak áll. Apai nyomásra dolgoznia is kell az edzések mellett, klubja azonban ezt rossz szemmel nézi. A konfliktus elkerülhetetlen. Gettó Balboa, harmadik rész.
Bogdán Árpád Gettó Balboa című filmjében egy megtért, egykori nyolcadik kerületi gengszter tanítja bokszolni a kerület kallódó fiataljait. Tanítványai közül kitűnik tehetségével Zolika, aki nehéz körülményei ellenére profi bokszoló szeretne lenni.
Az első részből kiderül Misi bácsi sötét múltja. Közben megismerkedünk legígéretesebb tanítványával, Zolikával is, akiben sokat lát mentora, még saját nappalijában is edzést tart neki
A második részben Zolika új edzőhöz kerül, de még nincs megfelelő fizikai állapotban. Miközben Misi bácsi tanácsára próbálja komolyan venni a bokszolást, iskolába jár és dolgozik is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.